Egymillió új munkahely – ígérte a Fidesz a 2010-es kampányban, és erre tíz évet adott magának.

A legjobb szándékú interpretáció szerint is csupán 38 százalékot teljesített a kabinet, ugyanis a hivatalos verzió szerint 380 ezer emberrel dolgozik több a versenyszférában, mint hat és fél éve. Félreértés ne essék: azt a kormány sem állítja, hogy ez a szám ennyi munkahelyet jelent. Hanem ennyi, zömmel meglévő állást töltöttek be magyar munkavállalók – legalábbis a „központi” statisztika szerint. Ám ehhez a kabinetnek vajmi kevés köze van.

A valódi helyzet megértéséhez egy másik számból célszerű kiindulni. Mégpedig abból a KSH-adatból, miszerint több mint 71 ezer betöltetlen munkahely akad Magyarországon. Vagyis joggal merül fel a kérdés: miért nem 451 ezer emberrel több dolgozik most, mint 2010-ben, hiszen a cégek tárt karokkal várják a jelentkezőket. Akik viszont nincsenek sehol. Ugyanis Magyarországon egyszerre dübörög a munkanélküliség és a munkaerőhiány.

A jelenség alapvető oka a kormány gazdaságpolitikája.


Csak a pénz

Az Orbán-kabinet fő célkitűzése a költségvetési bevételek maximalizálása volt. Ez a szemlélet kizárta, hogy a kormány időlegesen lemondjon némi – adó és járulékok formájában beszedett – pénzről, noha azt a cégek fejlesztésbe forgathatták volna vissza, és az így kigyúrt (több profitot termelő, több alkalmazottal dolgozó) vállalkozások végül jóval több közterhet fizettek volna be a büdzsébe. Csakhogy a kormány azonnal akart kasszírozni, így 2017-ig várt az élőmunka terheinek (értsd: adók és járulékok) mérséklésével. Igaz, egyelőre a béremelésről és a járulékcsökkentésről szóló törvényt nem nyújtották be a T. Háznak, így remélni  lehet, hogy nem csak ígéret marad.

Magyarán a kormány nemhogy új munkahelyeket nem teremtett, de olyan gazdasági környezetet sem biztosított, ami megengedte volna, hogy az üres állásokat betöltsék – tisztességes jövedelemért cserébe. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az adórendszer átalakítása. Ha a kabinet hitt volna az egymillió új állásban, akkor növekvő szjaés járulékbevétellel kalkulál, ehelyett azonban a fogyasztási adókra helyezte a hangsúlyt. Az ok: így a legszegényebbektől is sokkal többet szedhetett be a büdzsé, hiszen mindenki eszik és közlekedik, azaz fizet áfát és jövedéki adót (lásd keretes írásunkat).


Közmunka és külföld

Amúgy ha a kormány által kommunikált 380 (esetleg 451 ezer) emberrel több dolgozna, akkor a 258 ezer forintos bruttó átlagbérrel számolva majdnem 730 (illetve 866 milliárd) forintnyi pluszbevétellel számolhatna a költségvetés (a munkáltatói és a munkavállalói sarcokat egyaránt figyelembe véve). Ez pedig nagyjából ki is egyensúlyozná a büdzsét. Csakhogy ez a többlet nem folyik be. Két ok miatt.

Az egyik, hogy a foglalkoztatási statisztika a közmunka miatt „ragyog”: mintegy 150-200 ezer ember évente 3-5 hónapot dolgozik nettó 51 ezer forintért, az év többi részében pedig 22 800 forint jövedelempótló támogatást kap (ami után értelemszerűen csak egy töredékük adózik itthon). A másik ok, hogy évente Salgótarján méretű várost szív el a külföld: 30-40 ezer ember vállal munkát a határokon túl. Csak Németországban és az Egyesült Királyságban több mint 200 ezer bejelentett magyar munkavállaló robotol, összességében pedig mintegy 300-350 ezer nem idehaza dolgozik. Márpedig ennek a hatalmas tömegnek a zöme nem itt fizet adót, s gyakorta járulékot sem. (Viszont a hazautalt mintegy 500 milliárd forint egy részét elkölti itthon, azaz a fogyasztási adókkal „meg lehet fogni”.)

Következésképpen, amikor a KSH úgy számol, hogy 2010-ben 2,702 millió embert alkalmaztak Magyarországon, most pedig 2,98 milliót, akkor első körben a közmunkásokat kell „kivonni”, és rögvest 2,774 millióra szelídül a szám. A második lépésben a versenyszféra adatait kell megnézni, ezek mutatják érdemben a munkahely-növekedés mértékét.

Eszerint 1,827 millióról 1,972 millióra hízott az alkalmazotti állomány. Csakhogy a nem egészen 150 ezres növekmény még a külföldön bejelentett munkát végzők számát sem fedi. (Ráadásul köszönő viszonyban sincs a kormány által bemondott 350 ezerrel – igaz, az alkalmazottak száma nem fedi teljesen a foglalkoztatottak számát, ám mivel ez a statisztika mutatja, hogy kik dolgoznak teljes munkaidőben, stabil szerződéssel, ez a mérvadó.)


Ukránok, áradjatok!

Magyarán nem azért van munkaerőhiány, mert – a kormány bábáskodása mellett – minden épkézláb dolgozót felszívott a gazdaság, hanem azért, mert aki tehette, elment. Nem véletlen, hogy a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége úgy mentené a menthető, hogy százezer ukrán vendégmunkást importálna.
(A modell máshol már működik: Lengyelországban a sok százezer kivándorlót egymillió ukránnal pótolták.) A szakszervezetek erősen ágálnak az ötlet ellen, mondván: béremeléssel kell itthon tartani/hazacsalogatni a munkavállalókat.

Csakhogy a béremelést legfeljebb a multik képesek kiköhögni. Ráadásul a legnagyobb fizetésnövekedést talán az autóiparban lehet kiharcolni – itt akár egy év alatt 20 százalék is elérhető –, ám még ez is kevés ahhoz, hogy visszacsábítsa a külföldön dolgozókat, amíg odakint a hazai bérük háromszorosát-ötszörösét kasszírozzák.

A kormányt megosztja a „munkásbetelepítés” ötlete: a Miniszterelnökséget vezető Lázár János például nem szereti, a nemzetgazdasági tárcát irányító Varga Mihálynak tetszik. Utóbbi azt jelzi: a kormány sem hiszi, hogy a meglévő álláshelyekre magyar alkalmazottakat lehetne találni, viszont a 71 ezer új dolgozóval együtt járó adó- és járuléktöbbletre a költségvetésnek égető szüksége van.

Az egymillió új munkahelyről pedig senki nem beszél többé.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!