Nyílt fenyegetőzéssé fajult az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti feszültség. Lehet-e ebből atomháború? A józan ész azt diktálná, hogy nem, de a józan ész sajnos egyre kisebb szerepet játszik a konfliktusban.
Talán nem volt eléggé kemény, tűnődött hangosan Donald Trump amerikai elnök csütörtökön New Jersey-i golfklubjában, ahol nyári szabadságát tölti, ám eközben az államügyeket sem hanyagolja. Megjegyzésével két nappal korábbi szavaira utalt vissza, hogy tudniillik „tüzet és haragot” zúdít Észak-Koreára. Trumptól szokatlan az efféle önkritika, ráadásul ezúttal alaptalan is: az elmúlt hét üzengetése eléggé, sőt túlságosan is keményre sikeredett.
A konfliktus a múlt hónapban éleződött ki, miután az erőltetett ütemben fegyverkező Észak-Korea újabb két interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt. Válaszul az Egyesült Államok, majd az ENSZ is újabb gazdasági büntetőintézkedéseket hozott az ázsiai sztálinista ország ellen. Erre a diktátor Kim Dzsongun azzal fenyegetőzött, hogy négy közepes hatótávolságú rakétákat lőnek ki Guam szigetére, ahol az amerikai légierő legfontosabb csendes-óceáni támaszpontja található (lásd keretes írásunkat). Az NBC hírtelevízió pedig azt jelentette, hogy a Pentagon már elkészítette a megelőző csapás terveit, a B-1B típusú stratégiai bombázók (képünkön) csak az elnök parancsára várnak. A lehetséges célpontok között kéttucatnyi rakétaindító állomást és rakétakísérletekre használt létesítményt említenek.
Trump ezt az értesülést nem kommentálta: „Erről nem beszélünk soha, majd meglátjuk, mi történik” – mondta sejtelmesen. Egy ilyen csapás háborúba taszíthatná az egész régiót. Phenjan könnyedén bosszút állhatna a déli fővároson, Szöulon, amely csupán 40 kilométerre van a határtól. A két Korea amúgy is hadiállapotban áll a múlt század ötvenes évei óta (lásd keretes írásunkat).
Ráadásul Észak-Koreának több és kifinomultabb fegyvere lehet, mint azt az amerikai hírszerzés feltételezi – legalábbis egy tekintélyes kaliforniai kutató szerint. Jerey Lewis, a Middlebury Intézet kutatási igazgatója úgy fogalmazott a Foreign Policy című folyóiratban, hogy Phenjan pillanatnyilag „nyerésre áll” Washingtonnal szemben. Eddig öt atomkísérletet hajtott végre, viszonylag fejlett nukleáris robbanófejeket gyárt, és akár már hatvanat is előállíthatott.
A „csúcsra járatott” erőfitogtatás egyik vészterhes kockázata, hogy elszabadulnak az események, véletlenül vagy félreértésből beindulnak a szemben álló hadigépezetek. Ennek elkerülésére hoztak létre különleges kommunikációs csatornákat, úgynevezett forródrótot például Washington és Moszkva között már a hidegháború idején. Phenjannal viszont nem építettek ki ilyen biztonsági mechanizmusokat, sőt az Egyesült Államoknak még diplomáciai kapcsolatai sincsenek Észak-Koreával. A két Korea között létezett ugyan forródrót, de Kim Dzsongun 2013-ban megszüntette. Ezúttal Kína sem vállalkozott közvetítésre, bár a színfalak mögött még így is Pekingnek van a legnagyobb esélye arra, hogy jobb belátásra bírja a diktátort. (Jegyzetünk a friss Vasárnapi Hírek 10. oldalán.)
Trump környezetében sem mindenki igyekszik csillapítani a válsághelyzetet. Az elnök egyik tanácsadója, Robert Jeres dallasi tiszteletes azt fejtegette a Washington Postnak, hogy az elnök a gonosz ellen harcol, ezért Isten felhatalmazást adott neki bármire, Kim Dzsongun meggyilkolására is.
Márpedig az evangéliumi keresztény lobbi roppant befolyásos Amerikában. Jó hír viszont, hogy az adminisztrációból lapzártánk előtt utolsóként megszólaló James Mattis védelmi miniszter még bízik a diplomáciai megoldásban. A háború katasztrofális lenne, tette hozzá, és ebben biztosan igaza van a nyugalmazott altábornagynak.
305,22
dollárig, rekordmagasságba emelkedett a Lockheed Martin részvényeinek ára a New York-i tozsdén. Az óriáskonszern, az amerikai hadsereg beszállítója a háborús hangulatból profitált.
A háború még mindig tart, legalábbis jogi értelemben. Az 1950–53 közötti koreai harcokat ugyanis nem békeszerződés zárta le, csupán fegyverszünet. A japán uralom alól felszabaduló félszigeten polgárháború tört ki, a kommunista északiakat a Szovjetunió és Kína, a délieket az Egyesült Államok támogatta. Három év alatt 1,2 millióan haltak meg, Szöul négyszer cserélt gazdát. A tűzszüneti egyezményben az északi szélesség 38. foka mentén húzták meg a demarkációs vonalat. A félszigetet kettészelő, 250 kilométer hosszú demilitarizált övezet 64 év alatt de facto államhatár lett a két Korea között.
Guam mindentől távoli, parányi sziget a Csendes-óceánon, a Fülöp-szigetek és Hawaii között: területe akkora, mint Budapesté. Magellán fedezte fel 1521-ben, majd spanyol gyarmat lett. Ma az Egyesült Államok külbirtoka. Támaszpontja, az Andersen légibázis hadászatilag kulcsfontosságú. Az volt már a második világháborúban is, amikor a japánok elfoglalták, a helyiek közül sokakat koncentrációs táborokba zártak vagy szexrabszolgaként zsákmányoltak ki. Guam 180 ezer lakosa (és bárki, aki a szigeten születik) amerikai állampolgár, de az elnökválasztáson nem szavazhat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!