'Ezek az emberek nem fognak meghajolni semmi külső kényszer előtt'

– Hogyan tudja a Fazekas évről évre, ebben a folyamatosan változó oktatási rendszerben fenntartani vezető pozícióját?

– Amióta ezek a rangsorok léteznek, mi mindig az első helyen vagy az első három valamelyikén végeztünk, és ez teljesen természetes dolog egy olyan intézmény esetében, amelyik deklaráltan tehetséggondozással és pedagógusok módszertani továbbképzésével foglalkozik már 103 éve. Számunkra az lenne a nagyon rossz hír, ha jelentősen lecsúsznánk ezen a listán, mert a körülmények mindenki számára adottak, erre nem lehet hivatkozni.

– Mitől lesz jó egy gimnázium?

– Ez egy nagyon nehéz kérdés. Alapvetően attól függ minden, hogy milyenek a pedagógusok, fontos, hogy szakmailag a csúcson legyenek. Attól jó egy iskola, ha minden gyereket el tud juttatni a képessége szerinti maximumig és ehhez differenciált módszertani repertoárral kell rendelkezni. Olyan hozzáállású pedagógusokra van szükség, akiknek a gyerek mindennél fontosabb, és ez nem közhely. Nálunk alkotóműhelyekként működnek az osztályok, mi gondolkodni tanítjuk a gyereket, nem biflázni. Nézzen, lásson, elemezzen, ha kell, vitatkozzon, és mindazt, amit tanult, alkalmazni is tudja később.

– Jelenleg nem úgy néz ki, mintha ebbe az irányba menne az oktatás. Mi a véleménye arról, hogy a hírek szerint felére csökkentenék a gimnáziumi férőhelyek számát, és ezeket az intézményeket kizárólag az egyetemek előszobájának tekintenék?

– Egyrészt a gimnázium valóban arra van, hogy a jövő értelmiségét képezze, ilyen értelemben az egyetem előkészítője. Ugyanakkor a gimnáziumok egy része nem olyan gyerekekkel dolgozik, akik magasnak kvalifikált értelmiségi pályára készülnek, mégis olyan műveltségi alapot kapnak, amellyel a munkaerőpiacon később el tudnak boldogulni. Egy jó szakembernek is szüksége van komoly előképzettségre, amit a szakiskolában a közismereti tárgyak alacsony óraszáma miatt nem biztos, hogy megkap. Amennyiben a szakképzést sikerül úgy átalakítani, hogy a gyerekek megkapják azt a szükséges műveltségi alapot, amivel le tudnak olvasni egy műszaki rajzot, értik, amit olvasnak, megértik, hogy mi történik a világban és arról véleményt tudnak formálni, így emelt fővel járhatnak a társadalomban, akkor tényleg nem biztos, hogy minden gyereknek gimnáziumba kell járnia. De mindez még eléggé messze van.

– A Fazekasba milyen gyerekek járnak?

– Általános iskola és gimnázium is vagyunk egyben, és míg a gimnáziumba már felvételiztetünk, az általánosba sorsolással kerülnek a gyerekek. Mivel nem vagyunk körzeti általános iskola, annyiban válogatott a gyerekanyagunk, hogy csak az a szülő jelentkezik hozzánk, aki tud róla, hogy mi létezünk, vagyis törődik azzal, hogy hol fog tanulni a gyereke. Ugyanakkor az összes tanulási probléma is képviseltetve van nálunk, hiszen a kalapból kihúzott gyerekekről az égvilágon semmit nem tudunk. A gimnáziumba már csak olyan gyerekek jönnek, akiknek továbbtanulási szándékuk van. És bár elitiskola vagyunk, hangsúlyoznom kell, hogy a szellemi elité, és még véletlenül sem az anyagié. Nagyon sok pedagógus, köztisztviselő és tudós gyereke jár hozzánk, de nem ők a leggazdagabb réteg, ők valamiért elkerülnek minket.

– Azt tudjuk, hogy az egységes, uniformizált tantervek és tankönyvek nehéz helyzet elé állították a hátrányosabb helyzetű diákokkal foglalkozó iskolákat. De mi a helyzet önöknél, ki lehet lógni felülről a kockából?

– Hivatalosan és szabályosan nem. Nem hivatalosan és nem szabályosan igen. Komolyan érintett minket a választható tankönyvek számának csökkenése, az általunk használt könyvek egy része lekerült a listáról. Inkább nem fogom részletesen elmondani, hogy milyen trükköket alkalmaztunk annak érdekében, hogy ezt a helyzetet megoldjuk. Egyelőre sikerült elérnünk, hogy ne kelljen fejre állítani a tanítási módszerünket, de ez nehezebb lesz, ha már a kiadók készleteiből is elfogynak a számunkra korábban jól bevált könyvek. Több kollégánk beszállt a kísérleti tankönyvek megalkotásába is, hátha sikerül a régi szemléletet tovább vinni, ami eddig eredményes volt.

– Az életpályamodell bevezetése, portfóliófeltöltés szült feszültségeket a tantestületben?

– Az egyetemről kikerülő fiatalok már úgy érkeznek, hogy van egy portfóliójuk, ez számukra természetes. Azoktól a pedagógusoktól viszont, akik évtizedekkel ezelőtt szerezték a diplomájukat, soha nem várták el, hogy dokumentálják a munkájukat. Önmagában ezzel nem lenne probléma, meg kell tanulni. De az már baj, hogy azok, akik évtizedeket töltöttek a pályán, doktorátussal rendelkeznek, diákolimpiára készítik fel a diákokat, a Pedagógus 1 kategóriába kerültek. Ezt senki nem tudja keserű szájíz nélkül elviselni. Volt, aki belebetegedett, volt, aki itt hagyta a Fazekast, és inkább elment egy magániskolába, ahol tárt karokkal várták. Bérfeszültség is keletkezett, mert a különböző pótlékokat, túlóra pénzt megvonták, és most már a több felelősség, több munka nem jár pluszpénzzel. Vannak, akik sok tízezer forinttal keresnek kevesebbet, mint a bérrendezés előtt. Ez megint egy olyan momentum, amit nem lehet lenyelni. Ennek ellenére megértve az „idők szavát”, eddig több mint 30 kolléga érte el képzések és vizsgák eredményeként, hogy január 1-jétől mesterpedagógus besorolásba kerül.

– A kényszernyugdíjazás mennyire érintette fájdalmasan az iskolát?

– Nagyon, és a bizonytalanság még most is hatalmas ezzel kapcsolatban. Nálunk az volt a szokás, hogy a nyugdíjba készülő kolléga mentorként évek alatt átadta a tudását és tapasztalatát egy fiatalabb tanárnak, amivel ő tovább vihette a „stafétát”. Itt egyáltalán nem mindegy, hogy ki áll be egy nyugdíjba vonuló helyett. Ehhez képest most minden évben írásban kell könyörögnöm, hogy hadd dolgozzanak tovább a 62. évüket betöltött kollégák, nyugdíj mellett, legfeljebb heti 10 órában. Tavaly egy kivétellel mindenki megkapta a továbbfoglalkoztatási engedélyt. De az az egy ember december 17-én tudta meg, hogy nem dolgozhat tovább egy nappal sem. El sem tudja képzelni, hogy mit élt át ő, mi, illetve a tanítványai.

– A Fazekas a fővárostól került a 8. tankerülethez, ami egy furcsa helyzet. A fenntartóváltás milyen gondokat okozott, mennyire rugalmas a tankerület?

– Rendkívül rugalmasak, és a tankerület vezetője nagyon segítőkész, de az ő lehetőségei is korlátozottak. Ha nincs pénz, akkor ő bármennyire szeretne segíteni, nem tud. Pedig mi rengeteg tanulmányi versenyt rendezünk, és ehhez pénz kell. Néha az az érzésem, hogy amikor ezt a központosított rendszert létrehozták, azt hitték, hogy kevesebből is lehet az iskolákat működtetni. Pedig az iskolák nem csak az állami normatívából működtek, az önkormányzatok hozzátették, amit tudtak, pontosan látták, hogy kinek mi kell, sokkal jobban tudtak differenciálni. Akkor még saját érdekünk volt a takarékoskodás, szerintem a fenntartás most többe kerül, mint amikor mi gazdálkodtunk. Most teljes tudatlanságban élek ilyen szempontból, és írom a kérvényeket sorra. Van, hogy egy hét, mire megjön a válasz, van, hogy fél év, de az is előfordul, hogy örökre elvész a papír.

– Jövő augusztusban, 16 igazgatói év után nyugdíjba megy. Nyugodtan hagyja majd itt az iskolát vagy aggódik a jövője miatt?

– Ebben a pillanatban nem vagyok nyugodt. Nem tudom, ki jön utánam, és milyen attitűddel érkezik. Kötődik-e ehhez az iskolához vagy sem. Magáénak fogja-e tekinteni annyira, hogy harcolni is hajlandó legyen érte. Az a pedagógusgárda, aki még éppen együtt van – bár már inog –, hatalmas szellemi tőkét halmozott itt fel. De azt tudni kell, hogy ők szuverén értelmiségi személyiségek. Nem tisztelik a tekintélyt, amit valaki meg akar követelni tőlük, azt csak kivívni lehet náluk, tudással és teljesítménnyel. Ezek az emberek nem fognak meghajolni semmi külső kényszer előtt, és ezt az utódomnak kezelni kell tudni. Nem tudom, ki lesz az, csak reménykedni merek, hogy olyasvalaki a Fazekasból, akit a kollégák tisztelni tudnak, és azt a szellemiséget viszi majd tovább, ami most is uralkodik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!