Hiába durrant be a kisemberekért folytatott politikai verseny, a szavak mögött nincs termék, a dolgozói szegénységre senki nem kínál megoldást, mondta Kiss Ambrus a Policy Agenda és a Friedrich Ebert Stiftung dolgozói szegénységről szóló konferenciáján.
Márpedig a vezető elemző szerint az, ha tömegek nyolc órát robotolnak és mégis a lét és nem lét határán vegetálnak, veszélybe sodorja a demokratikus berendezkedést, mert radikalizálódáshoz vezet. (Nem véletlenül dagadt a Jobbik tábora 18 százalékra a teljes népesség körében.) Továbbá a dolgozói szegénység megöli a társadalmi fejlődést. Egyrészt egyre számosabb a „sem-sem nemzedék”, azaz a fiataloknak már több mint a harmada sem tanulni, sem dolgozni nem tud. Másrészt már mintegy 550 ezer ember kizárólag közmunkából él meg, illetve mintegy 300 ezer közalkalmazott tengődik a létminimum alatt vagy közelében.
A magyar munkavállalók úgy 2 eurós (mintegy 600 forint) „bérminimumért” gürcölnek óránként, miközben nyugati társaik tarifája 10–13 euró (körülbelül 3000–3900 forint). Az áldatlan helyzetért pedig az a kormányzati gazdaságpolitika a hibás, miszerint a bérek lenyomásával lehet kívánatossá tenni egy országot, jelentette ki Pogátsa Zoltán. A közgazdász szerint ez azért hibás stratégia, mert így a cégek a fizetések lefaragásával kívánnak egymás fölébe kerekedni, nem innovációval és technológiai fejlesztésekkel. Ezért részben az állam feladata lenne egy olyan bérminimum bevezetése, ami eléri a létminimum nettó értékét (ez most a KSH szerint egy főre vetítve mintegy 87 ezer forint), hogy a vállalkozások termelékenységgel és újításokkal, s magas hozzáadott értékkel legyenek kénytelenek versenyezni. Az tévedés, vélte Pogátsa, hogy a minimálbér megemelése markánsan csökkenti az alkalmazottak számát.
Persze mindez érdekvédelem nélkül nem megy, az ugyanis megöli az érdekérvényesítést, hogy munkahelyenként állapodnak meg dolgozók a munkáltatókkal – egységes, ágazati bértárgyalásokra lenne szükség.
És nyilvánvalóan az oktatás radikális megreformálására. Hogy ez nem fantazmagória, azt Írország vagy Szingapúr példája bizonyítja, amelyek 25 év alatt szegény államokból a jóléti országok „élbolyába” küzdötték magukat. Ezzel szemben Magyarország – a rossz bérpolitikának hála – negyedszázad alatt 4 millió szegény ember országa lett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!