Kitörés ellenszélben - Húsz év után veszélybe került a tanoda működése

Balázs bácsi egyébként civilben Lingurár Balázs, 26 éves hulladékgazdálkodási technikus, jelenleg a bátonyterenyei tanoda egyik mentora. Régen ő is a tanodába járt, azt mondja, ha nem lett volna tanoda, biztosan nem végzi el az egyetemet. Talán még a középiskolát se. Aztán amikor végzett Gödöllőn, gondolta, visszajön a szülővárosába, hátha szükség van itt egy hulladékgazdálkodási technikusra. Nem volt. Bátonyterenyén akkoriban inkább csak közmunkásra volt szükség (ma sincs ez másképp). Viszont a tanodának szüksége volt mentorra, és Balázs nem habozott. Azóta dolgozik itt. Persze közmunkásként, de nem bánja. Ez az élete. Akkor sem gondolkodott egy percig se, hogy visszajöjjön ide, amikor a papírgyárban – ahol némi pluszpénzért dolgozott – a vágógép összeroncsolta a jobb kezét. A tanodai gyerekek másfél kézzel is úgy tisztelik, mint senki mást. És nem azért, mert Balázs felülről veri a száz kilót, hanem mert nagyjából mindenhez ért, legyen az irodalom, történelem, földrajz vagy kémia. „Mondjuk, az előfordul, hogy a nyolcadikos matek már túl magas, ilyenkor felhívom a régi gimis tanáromat. Ha meg az angollal van gáz, akkor Sanyi segít.”

Sanyi hatalmas barna szemeivel alighanem a lányok kedvence. És még csak tizenhét. Viszont perfekt angol és francia. Errefelé azért ez elég nagy szám, úgyhogy nagy becsben is tartják. „Kint voltunk Kanadában – magyarázza. – Montreal mellett laktunk öt évig. Be volt adva a letelepedési, de végül elutasították. De addigra én már tudtam angolul és franciául is.” Pincérnek készül, de Balázs és Judit néni (Berki Judit, a tanoda vezetője) hevesen unszolják, hogy inkább tanuljon tolmácsnak.

A bátonyterenyei tanoda csaknem húsz éve működik az ország egyik legelmaradottabb vidékén, Nógrádban. Szakmai vezetője Berki Judit gyermekvédelmi szakember, aki évtizedek óta dolgozik a megyében, 2002–2004 között pedig a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős államtitkárságának vezetője volt. Most a nehezen megjegyezhető nevű Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségének (NMCKKSzSz) égisze alatt működtetik a tanodát. Főleg mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkoznak; felzárkóztatnak és tehetséget gondoznak. Mikor mire van szükség. „A minimális cél, hogy a gyerekek ne az utcán legyenek. A tehetségesek meg középiskolában tanuljanak tovább” – mondja.

A tanoda egyike a több tucat hasonló intézménynek. Talán csak annyiban más, hogy Berki Juditék hálózatban gondolkodnak. A terenyei mellett két másikat is működtetnek a környéken: egyet Mátraverebélyen, egyet a közeli Lucfalván. „A tanodás gyereket kilométerekről fel lehet ismerni. Magabiztosabbak, tisztelettudóak és szorgalmasabbak, mint azok a srácok, akikkel nem foglalkoznak az iskola után. Sokkal jobb velük dolgozni” – mondja Attila, a vendéglős, aki társadalmi munkában a helyi sportklub edzője. Attila azon a kerekasztalbeszélgetésen vett részt, amelyet Juditék hívtak össze – kétségbeesésükben. Húsz év után veszélybe került ugyanis a tanoda működése.

Először csak olyan hírek kezdtek szállongani, hogy az önkormányzat, amely a tanoda épületét biztosítja, visszavenné az ingatlant. Irattárat, raktárat vagy hajléktalanszállást csinálnának a 300 négyzetméteres épületből.

Aztán jött az intő jel: a képviselő-testület nem fogadta el a szövetség éves szakmai beszámolóját. Azon a bizonyos testületi ülésen nem a felzárkóztatásban vagy a tehetséggondozásban találtak kivetnivalót, hanem egy 2011-es telepfelszámolási projekt utóhatásait vitatták. Egy olyan projektét, amelyben a szervezet partnerként vett részt. Hogy tudniillik az áttelepített családok egyike-másika nem volt képes beilleszkedni az új lakókörnyezetébe. „Ez egy nonszensz – állítja Szomora Szilárd, a cigány szószólók szervezetének elnöke. – Fogalmunk sincs, mi a baj a tanodával, de valamiért azt akarják, hogy elmenjünk innen.”

„Nem értem a téma felvetését. A testület nem hozott semmiféle döntést. Majd amikor meghozzuk a döntést, akkor a tanoda vezetői elmondhatják a véleményüket, amit szeretnének. Én a magam részéről ezt a témát lezártnak is tekintem” – jelentette ki Rákos Szabolcs alpolgármester, aki a város képviseletében vett részt a beszélgetésen. Aztán hozzátette (nehogy félreértés legyen): „Azért azt hadd jegyezzem meg, nem vettük jó néven, hogy még mielőtt a döntés megszületett volna, az alapítvány emberei telekürtölték a sajtót, hogy irattár lesz a tanodából, meg ilyesmi. Szó sem volt erről a testület ülésén. Ez hazugság. Ferdíteni és hangulatot gerjeszteni?! Nem nézzük jó szívvel ezt ebben a városban!”

A városban egyébként az a hír járja, hogy a polgármester nem igazán szíveli a tanodát. Méghozzá azért nem, mert annak idején Berki Juditék számoltatták fel a helyi kisegítőt, „a 3-as iskolát”, ahogy a helybeliek nevezték. Egy valódi szegregált iskolát, ahova kizárólag roma gyerekek jártak, közülük nem egy igen tehetséges volt, de a tantestület nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. És hogy, hogy nem, a jelenlegi polgármester akkor éppen ott tanított.

„Én nem tudom, mi zajlik abban a tanodában, de az alpolgármester is megmondta, hogy az nem segítség nekünk – mondja egy helybeli férfi, aki látta a testület ülését (egyenesben adta a városi tévé). – Csak kiválasztanak néhány tehetséges cigánygyereket, és persze egy-két gyengébb képességűt is a látszat kedvéért, a tehetségesekkel könnyű eredményt elérni. Azt mondják, hogy mindenféle pályázatokon rengeteg pénzt nyernek, de nem igazán látjuk, hogy azok a pénzek hová kerülnek valójában.”

„Nem csoda, hogy nem tudják – mondja Szomora Szilárd –, hiszen a testületből eddig csak egyetlen képviselő vette a fáradságot, hogy benézzen a tanodába. Volt olyan is, hogy itt volt az Európai Unió bizottsága, merthogy mi mintaprojekt vagyunk. Itt volt az államtitkár, nagykövetek, de a polgármester oda se nézett.”

A tanoda, amely egy évtizeden keresztül pályázati pénzekből tartotta fenn magát, az utóbbi három évben szinte egyetlen fillért sem nyert. Magánadományokból működnek, ameddig működni tudnak. Úgy tűnik, széllel szemben ez nem egyszerű feladat.

„Én azért nem hiszem, hogy személyes ellenszenv vagy irigység képes lehet tönkretenni, amit évtizedek alatt felépítettünk – mondja Berki Judit. – Biztos vagyok benne, hogy megoldódik ez a helyzet. Ha másképp nem, akkor adományokból megvesszük ezt az épületet.”

Elmenőben még összefutunk Sanyival, aki egy fotelben ülve gitározik. Ricsinek mutat egy akkordot. Ricsi tizennyolc múlt, és már csak visszajár a tanodába – egy kicsit dumálni a többiekkel. CAD-CAM informatikusnak tanul Salgótarjánban. Azzal talán lehet majd kezdeni valamit. Persze nem errefelé.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!