A végtelen rétek ölelésében megbúvó piachoz sárga nyilak mutatják az utat, másképp nem is lehetne idetalálni. Korán indultunk, mégis elkéstünk – mire nyolc körül megérkezünk, a kocsikerekek által barázdásra szabdalt, poros placcon tudunk csak leparkolni.
Augusztusban a káptalantóti kultpiacon tombol a főszezon, reggel kilenckor egy gombostűt se lehet már leejteni, a standok közt fullasztó a tömeg, mindenki bámészkodik, majszol és vadul vásárol. Az ínyencségektől roskadozó pultok előtt hosszú sorok kígyóznak, és az árusok nyilván a pokolba kívánják az üzletmenetet megakasztó, kérdezősködő újságírót.
A Balaton-felvidék – vagy talán az ország – leghíresebb piacát, ahová legalább egyszer mindenki ellátogat, aki ezen a téren ad magára, Harmathy Ildikó biológus-mérnök álmodta meg tizenegy évvel ezelőtt. A Káptalantóti határában fekvő Liliomkert alapvetően termelői piac, de az antikvár könyvtől a nagymama apró virágos porcelánbilijéig minden kapható itt: egyedi ezüst ékszer, házi szappanok garmadája, kovászolt borsmentás kenyér, „kőtt” rétes – hogy csak néhányat említsek a szemet gyönyörködtető, ízlelőbimbókat megbizsergető választékból.
Az év mindegyik vasárnapján nyitva tartó piac, amely nagyjából kétszáz család megélhetését biztosítja, a kezdetek óta folyamatosan küzd a fennmaradásért; a bírságoknak, megtagadott engedélyeknek, Ildikó különféle beadványainak kötetnyi irodalma van az interneten. Engem azonban nem a snidlinges krémsajt, nem az aranyszínben izzó orbáncfűolaj vagy a hatóságokkal vívott harc hozott ide, hanem az árusok, akik nem csupán a termékeik miatt különlegesek.
Soha nem adták fel
„Majka és Laci betyár” – hirdeti a nagybetűs transzparens. Ez a legszebb pavilon a piacon, másfél éve készült el a régi bódé helyén. Az asztalokon ropogósra keményített, hófehér terítők, rajta hatalmas tepsikben rétesek, bejglik várják nassolni vágyó gazdáikat.
Oldalt csinos üvegcsékben zöldségpástétomok, fűszerkeverékek sorakoznak, kóstoló is dukál hozzájuk, és a betyárnadrágban feszítő Laci, mint egy végtelenített magnószalag kántálja a bennük lévő összetevőket, külföldi vevő esetén angolul vagy németül.
Pallos Mária és Horváth László szívmelengető története egy újsághirdetéssel kezdődött. Az állami gondozásban nevelkedő Mária fiatalon belemenekült egy rossz házasságba. Negyvenéves, elvált, kétgyermekes anya volt, amikor megvette azt a bizonyos női lapot, amelynek társkereső rovatában László hirdetett. A kétszázötven lelkes Sáskán lakó, elvált, két fiát egyedül nevelő férfi olyan asszonyt keresett, aki korábban alkoholista férjjel élt, mert úgy gondolta: „az már tud különbséget tenni”. Maja (akit a piacon Majkának becéznek) a sokadik jelentkező volt, s Laci az első telefonos mondatánál tudta, hogy ő lesz az igazi. Három hét múlva összeköltöztek.
A négy fiú közül három már iskolába járt, de László kisebbik gyermeke, Zolika betegen született, másfél évesen se ülni, se járni, se beszélni nem tudott. Maja otthon maradt, hordta a gyereket konduktív tornára, fejlesztő terápiára, hogy egészséges felnőtté válhasson. Hosszú évekig hatan éltek egyetlen keresetből, akkor tanulták meg, milyen a zsíros kenyér zsír nélkül. De soha, egy pillanatra sem adták fel, Istenbe és egymásba kapaszkodva mindig talpon maradtak. Többször nekirugaszkodtak, hogy kikapaszkodjanak a nélkülözésből. Tartottak például kecskéket, a tejükből készített sajtot, túrót Maja helyben eladta. Beindították a biogazdaságot a zalahalápi családi birtokon, az ottani terményekkel kezdett László a tóti piacra járni, vitte a vágott babot, pucolt zöldséget, gyalult tököt.
Fadoboz a padláson
Nyolc éve, takarítás közben a padláson leltek rá a fadobozra, amely a dédmama titkos receptjeit rejtette. Mindketten úgy tartják: az Úr meghallotta imáikat, ezért küldte el nekik az ősök üzenetét. Fejlesztették is a recepteket, kísérleteztek, kóstolgattak, ma már tizenháromféle rétes, húsznál több zöldségpástétom, házikenyér és tucatnyi fűszerkeverék szerepel kínálatukban
Hihetetlen összhangban dolgoznak, mellényúlás, üresjárat nélkül a hét minden napján – szerintük ez hit és szeretet nélkül nem menne. Öt unokájuk van, remélik, lesz még több is, úgyhogy idegent nem engednek a titkos receptek közelébe. Mert – mint mondják – könnyen lehetséges, hogy az unokák, sőt a dédunokák is ebből fognak megélni.
Svájci precizitás
Messziről érződik a pompás sajtok illata, a szagorgiának az üveges pult sem szab határt. A Kalla Sajtmanufaktúra 2006-ban alakult, s egykettőre az élre tört. A család kanyargós utat járt be, amíg eljutott a sajthoz. A budapesti családfő, János órásnak tanult, nászútra Svájcba, a mesterség hazájába mentek a feleségével. 1973-ban nem volt ez egyszerű, sokadik nekifutásra kaptak csak útlevelet és érthető okokból nem kívánkoztak vissza. Annamária könyvelő lett Svájcban, két fiuk csak németül beszélt. Az asszony szép emlékeket őrzött a gyerekkori, falusi nyarakról, ezért fiai az iskolai szüneteket vidéki gazdaságokban töltötték.
Évtizedek alatt érlelődött meg a szülőkben a gondolat, hogy életformát váltanak, vesznek egy farmot Kanadában és gazdálkodni fognak. Aztán a véletlen közbeszólt. Korzikai nyaralásuk során összebarátkoztak egy pesti családdal, akik meghívták őket a Sümeghez közeli birtokukra. Kalláék beleszerettek a csodaszép tájba, mindjárt vásároltak is egy kisebb földet házzal a hajdan csehek lakta Sümegprágán. Ettől kezdve nagyobbik fiuk, a Svájcban szakácsként dolgozó Roland itt töltötte a nyarakat, itt tanult meg magyarul, itt találta meg a párját, Mariannt. Először ő települt haza, később az egész família.
Apránként bővítették a birtokot, ma hatvan hektáron gazdálkodnak. Negyvennyolc magyar tarka marhájuk ontja a tejet, az állatok tartása, gondozása, fejése és a tej feldolgozása a svájci precizitást idézi. Legelőik, gyümölcsöseik között két kis mesterséges tó terül el, a hatalmas szelídgesztenyék alatt sípálya húzódik – szigorúan családi használatra. Nyáron főként friss lágysajtokat hoznak a piacra, camembert-t, pálpusztait, kék penészest, mozzarellát – délre egy falat se marad belőlük. Télen érlelt kemény sajtokat árulnak, illetve füstölt, szárított marhahúst; konyakos-fokhagymás kolbászuk párját ritkítja. A Svájcban világra jött Roland már Magyarországot tekinti hazájának, ideszületett a három fia, itt vannak itthon.
Cickafark és bodzavirág
Egyed Matyi harminchat éves, húsznak se látszik. Édesanyjával, Zsuzsával csak azért tudok váltani pár szót, mert nélküle is ketten állnak a pultban: Matyi apja és Milán, a Veszprémben élő informatikus, Matyi öccse. Egyedék gyógynövényekkel foglalkoznak, frissen és szárított formában árulják, piros tetejű egyenüvegekbe töltve, részletes használati utasítással ellátva. Szörpöt is készítenek belőle, illetve lekvárokba keverik. „Minket ebbe Matyi vitt bele, mert semmilyen más lehetősége nem volt se a tanulás, se a munka terén. Neki a gyógynövény nem hobbi, hanem szenvedély. Rekkenő hőségben is szedi a bodzavirágot, csalánt, cickafarkot, zsurlót; hóban, fagyban gyűjti a kökényt, csipkebogyót, galagonyát. Sose unja meg, sose fárad el” – meséli Zsuzsa.
Matyi súlyos agyvérzéssel született, hosszú, kemény rehabilitáció kellett ahhoz, hogy járni, beszélni tudjon. Anya és fia abban az időszakban szigorú napirend szerint élt, percre be voltak osztva a napok. A speciális iskolában Matyi kertésznek tanult, ott talált rá későbbi mentora, Bori, aki bevezette a gyógynövények világába. Matyi a nagypapa kertjében kezdett kísérletezni a termesztéssel, vásárokra járt Borival. A siker szárnyakat adott neki, lelkesedése magával ragadta a családot, mostanra Egyedék földjein mindenütt gyógynövény virít.
A gyógynövényezés babrás és soha nincs vége, ráadásul valamennyien munka mellett csinálják. Matyi fémmütyürökről csipkedi le a sorját napi négy órában a foglalkoztatóban, Zsuzsa nyugdíjas fodrász, ám heti háromszor ma is fogad vendégeket. Károly, az apa tizenkétórázik, ő a szabadnapjain, Milán pedig hétvégén száll be a családi munkamegosztásba. „Pörgősek vagyunk, de a sok munka, ha értelme van, nem árt meg senkinek” – foglalja össze Zsuzsa, és hozzáteszi, ők hálásak a sorsnak, mert Matyi betegsége megmutatta nekik a jövőt.
Boldogabb, mint előző életében
Ruhát másutt is kapni a tóti piacon, de ilyet, mint ez, sehol az országban. A csinos szőke nő maga reklámozza termékét: kékfestő sztreccs farmert visel. Széki Gabriella huszonöt év után hagyta ott a médiát. Ötvenévesen döntött úgy, hogy elég a szóból, mert ez a média már nem az a média, amiben hitt, amit szeretett, tehát mást akar csinálni. Döntésébe belejátszott, hogy a lánya akkor végzett ruhaipari tervező szakon, és szerettek volna együtt dolgozni.
A kékfestő ötlete Ausztriában fogant, ahol látták, hogy a mai dizájn milyen kreatívan használ népi motívumokat a modern formavilágban. Gabinak a matyó és a kalocsai túl színes, viszont a kékfestőt mindig imádta. Nagy csatát vívott a műhelyekkel. A kékfestők ugyanis vásznat festenek, s csak a bácsalmási műhelyt sikerült rábeszélni arra, hogy legalább teszteljék a különböző kötött-hurkolt pamutanyagokat. A tesztek után másfél hónap alatt elkészült a kollekció. Először webshoppal próbálkoztak, nem jött be, noha Gabi profi honlapja a csodás fotókkal igazán vonzó volt. Üzletet bérelni Budapesten rizikós lett volna, így 2017 februárjában megjelentek a Liliomkertben a kapucnis kékfestő felsőkkel. Gabi nem tagadja, hogy elég hervasztó leautózni Budapestről, ácsorogni egész nap és eladni ezalatt egy szem pólót. De neki a kékfestő nem elsősorban üzlet, sokkal inkább szerelem, és már kezdeti sikereket is elkönyvelhetnek. Meghívták őket a Mesterségek Ünnepére a Budavári Palotába, divatbemutatójuk is volt, a Nemzetközi Kékfestő Találkozón pedig kilenckor kezdtek, tizenegyre pedig a téli sálakat kellett elővenni augusztusban, hogy legyen valami a pulton.
A tóti piacon nézelődők közül sokan ismerik őt a médiából. Meg is kérdezik tőle: megőrült, hogy kofa lett? Nem kofa vagyok, hanem kereskedő, aki azt árulja, amit a fejével és a két kezével állít elő, válaszolja erre.
Szíve csücske a tóti piac, egyetlen vasárnapot se hagy ki. Mert ebben a különös közegben szinte mindenki sorstárs. Sokan értelmiségiek voltak, városban, működő párkapcsolatban éltek. Aztán beütött a krízis, egyszer csak úgy érezték, bármi jobb, mint amit eddig csináltak, s valami másba fogtak mással, máshol. Gabi nem vaktában beszél, amikor azt állítja: „a tóti kofák többsége boldogabb, mint amilyen előző életében volt”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
