Nem létezik a Fideszt 23,8 millió forinttal támogató Magyar Gazdák Szövetsége, és egyetlen gazdaszervezet sem vállalta magára az adományt. A Kőbányi Vagyonkezelőnél sem tudnak párttámogatásról, a Magyar Posta nem reagált.

 
Szórólapok a levelesládában: a Magyar Posta hallgat

Rejtélyes támogatásokat kapott tavaly a Fidesz. A párt 2 milliárdos bevételéhez több állami cég és magánszemély is komoly összegekkel hozzájárult. A belföldi jogi személyek közül 16 segített félmilliónál nagyobb összeggel, például a Magyar Gazdák Szövetsége 23,8 millió forinttal, de adott a Fény Utcai Piac Kft., a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Posta, a Hotel Esztergom Kft., valamint több fővárosi kerület önkormányzata, így a XIII. kerületé is, amely 507 ezer forinttal gazdagította a Fidesz-kasszát. Több mint 50 magánszemély adott félmilliónál nagyobb összeget, például egy bizonyos Tremmel Ferencné 8 millió 35 ezret. Vele sajnos nem tudtunk kapcsolatba lépni.

A Hivatalos Értesítőben szereplő legbőkezűbb adományozó, a Magyar Gazdák Szövetsége a jelek szerint nem hagyott a Fidesz mérlegbeszámolóján kívül sehol semmiféle nyomot: a cégnyilvántartásban sem szerepelnek. A MAGOSZ-nál nem nyilatkoztak, csak hangsúlyozták: az ő nevük Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége, nem pedig Magyar Gazdák Szövetsége. Az Agrya – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségénél Weisz Miklós társelnök tudatta: az Agrya közhasznú szervezet, így nem is adhat senkinek semmiféle támogatást, politikai pártoknak pláne nem. A Magyar Gazdák Termelő Szövetsége elnöke, Krasnyánszky Béla cáfolta, hogy adtak volna a Fidesznek 23,8 milliót. „Mi sem kaptunk soha semmit tőlük” – mondta.

Határon túli, hasonló nevű szervezet például a Romániai, a Kárpát-medencei, illetve az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete vagy a Vajdasági Magyar Gazdák Szövetsége. De ezek neve csak hasonlít, és nem egyezik pontosan a Hivatalos Értesítőben szereplővel. Vajon kaphat 23,8 millió forint adományt egy kurtított vagy hiányos nevű külhoni szervezettől egy hazai párt? „Ha másik állam nem is, de pontos nevén megnevezett külföldi szervezet adhat támogatást magyarországi pártnak, s ennek a mértéke nem korlátozott” – mondta lapunknak Kolláth György jogász.

A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-nél nincs sem kommunikációs, sem sajtóosztály, az elnöki titkárságon kapcsolt titkárnő pedig azt mondta: szerinte nem is igaz a hír, nem tudnak semmilyen általuk a Fidesznek adott adományról és nem is óhajtanak nyilatkozni. Hüse Mariann, a Magyar Posta szóvivője e-mailben kérte a kérdéseket, ám lapzártánkig sajnos nem érkezett meg a válasza, így azt sem tudtuk meg, hogy a Fidesz a 2002-ben keletkezett, 110 millió forintos tartozását megadta-e már a postának? A párt ugyanis az akkori választási kampányban kiküldött levelek postai költségét 2002 nyarán még nem térítette meg, az akkori sajtóhírek szerint hiába küldtek három fizetési felszólítást is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!