- Minden családnak nagy szüksége van a nagyikra
- Van úgy, hogy a segítő szándék hoz nagymamát a háztartásba
- Nyíregyházán hat asszony belevágott a kalandba

 
Képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock

„Negyedik gyermekünk megszületése után volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, az alkalmankénti káosz kezd elhatalmasodni otthon, segítségre van szükségem… Már annak tudata is segítséget jelentett, hogy tudtam, lesz a héten néhány óra, amivel tervezhetek, amikor el tudok végezni olyan dolgokat, ami az otthon lévő két gyerek mellett egyedül nem ment volna” – számol be egy óbudai anyuka az önkéntes nagymama áldásos tevékenységéről Az Otthon Segítünk Alapítvány színes világa – az első 15 év című kiadványban. „Igazán nagy szükségem volt a könnyítésre, akkor volt a kisfiam 2,5 éves, a kislányom 1 éves, és beteg édesapám is gondozásra hozzánk került. Sajnos időközben elveszítettük. Évi néni ebben a nehéz helyzetben is mellettem állt, támogatott… ha kellett, teregetett, sétálni jött velünk, vásárolni, orvoshoz, sőt még a palacsintatészta fortélyát is ő tanította meg nekem. Ma már pótnagymamának tekintjük és nagyon szeretjük!” – mondja Czéhné Siroki Bernadett, egy másik édesanya.

Mostantól a nyíregyházi családok is élhetnek a lehetőséggel, hogy segítséget kapjanak azoktól a „nagyiktól”, akiknek ez a támogatás örömet és kiteljesedést jelent.


Terheléscsillapítók

A terebélyes diófa hűvösébe hat irányból, hat nő igyekszik: a szabolcsi megyeszékhely első önkéntes anyái, nagymamái, akiket az otthoni segítésre Nyíregyházán külön kiképeztek. Ma még előítélet, gyanakvás, értetlenség, és sok keresetlen tanács állja útjukat, miközben Nyugaton ez a fajta segítési forma régóta jól működik.

A Home-Start nemzetközi karrierjét egy főállású angliai édesanyának, Margaret Harrisonnak köszönheti, aki nemcsak felismerte, mennyire megterheli a mai feleségeket, hogy senkire nem számíthatnak, észrevette azokat a nagymamákat is, akiknek hiányzik az unoka. Ott sok ezer fáradt, stresszes szülő kapott észbe, s jelentkezett, hogy gyermekeik a túlterheltségüket ne szenvedjék annyira meg.

„Lépésről lépésre. Ezt fogadtam meg magamnak, amikor az Otthon Segítünk Alapítvány (OSA) nyíregyházi csoportjának koordinációját felvállaltam, mert a vállalkozói lét mellett önzetlen segítő munkában is részt vettem volna” – mondja Róka Mari. Az ő feladata, hogy megtalálja és kiképezze azokat a segítőket, akik a leterhelt családok mindennapi életét megkönnyítenék.

A segítés módszertanát a SOTE Magatartástudományi Intézet munkatársai dolgozták ki: a jelentkezők gyakorlati és mentális segítséget nyújtanak, részt vesznek például a közös játékban, de akár az is előfordul, hogy a mosogatással vagy a hivatalos ügyek intézésével veszik le a terhet a fáradt édesanya vagy édesapa válláról.

Régebben, amíg több generáció élt egy fedél alatt, ez gördülékenyebben működött, hiszen a nagymamák vigyáztak az unokákra, a nagypapa pedig elment a postára és befizette a csekkeket. „Cserébe” a középgeneráció tagjai gondoskodtak az idős szülőkről, s elvégezték azokat a nehezebb feladatokat, amiket ők a koruknál fogva már nem tudtak.


Posztol a pótnagyi

Az önkéntes segítői szolgáltatás olyan, mint egy modern, egyszerűbb, gyorsabb, asszonyi kaláka, s mögötte ott van minden tapasztalat, amit a többgyermekes, sokunokás nők tudhatnak.

„Nekem semmilyen segítségem nem volt annak idején” – emlékszik vissza saját nehézségeire Dzsidáné Végvári Ágnes. Két gyermekéhez és két unokájához sokat ingázott Pestre, de már nagyobbak a gyerekek, és nem kell annyit mennie. Az OSA-ról egy barátnője mesélt neki a fővárosban, ahogy mondja, ,,szájreklám” útján sokat hallott az otthon segítésről, s úgy döntött: belevág.

„Miért nem vállalsz inkább tanítványt? Még hogy ingyen csinálod? – én is megkaptam ezt, senkit nem érdekelt, hogy nem pénzt akarok, hanem valamit, amivel elfoglalhatom magam, de nem haszontalanul” – kapcsolódik Ágneshez Bornemissza Lajosné, aki tavaly október óta nyugdíjas. Számára szóba se jöhetett, hogy a pedagógusévek befejezése után leüljön, és szakmányban kötögessen otthon. Egész életében tanított, s tetszett neki, hogy így a gyerekekkel továbbra is kapcsolatban maradhat, csak most már egy-egy olyan család révén, akiknek afféle pótnagyiként besegít.

Az új életformájáról rendszeresen posztol is a közösségi oldalára fotókat, titkon remélve, hogy ezzel másokban is követőre talál. Egy volt kollégája, az iskolatitkárként dolgozó orosi Szemán Ferencné már az ő példáját látva csatlakozott a közösséghez: korábban a férjét ápolta évekig, aztán magára maradt. Most, akárcsak a többiek, heti 2-3 órában kisgyermekes családokkal tölti idejét, segítenek, amiben kérik. Beszélgetnek, ebédeltetnek, bevásárolnak, játszótereznek, bármilyen kérés jöhet, ami a pluszsegítséget adó jelenlétről szól.

„Ez az élet lényege. Amikor tudunk együtt élni, segíteni, bátorítani egymást – foglalja össze bölcsen a kezdeményezés lényegét Kecsőné Bodnár Mária, aki hétunokás nagymama.

– Egy nőnek a mindennapokban mindig hiányzik a kisgyermek. Sérült gyermekekkel töltöttem aktív éveimet. Egész életemben olyan nyitottsággal éltem, hogy ott segítettem, ahol tudtam. Most teszem ezt is, csak egy közösség tagjaként, szervezetten…”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!