A kormány első száz napjának lezártával Orbán Viktor szerint öt feladat áll a polgári jobboldal előtt: az önkormányzati választás, amelynek nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia; a valós számokra épülő költségvetés; az új Széchenyi-terv, a tavasszal elfogadandó alkotmány és az EU-elnökség.

 
Orbán Viktor

A miniszterelnök tegnapi kötcsei beszédében úgy fogalmazott: 2010-ben „az utolsó utópisztikus baloldali hatalompolitikai kísérlet, a baloldali modernizáció utópiája is megbukott”. Orbán szerint a kormányzás alapját a polgári középosztály és a szegényebben élő társadalmi rétegek közötti szövetség adja. Ezt meg kell védeni a Gyurcsány-korszak „ipari méretű illúziótermelésével szemben”, teljesen át kell építeni a gazdasági rendszert, és ki kell vezetni az országot az adósságcsapdából. Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke szintén szombaton értékelte a kormány első száznapos tevékenységét. Szerinte a meghozott intézkedések között nem nagyon találni olyat, amely az emberek érdekeit szolgálta volna, de számos olyat láttak, amely kizárólag a kormánypárt hatalmi berendezkedését célozza. A sajtótájékoztatón kiosztott 100 nap 100 hazugság című dokumentum szerint a hazugságok közé tartozott egyebek mellett a kisebb és olcsóbb állam, valamint a törvényes elszámoltatás ígérete. - A kétharmados többség ellenére biztosan nem kaptak felhatalmazást arra, hogy visszahozzák az ötvenes évek szellemiségét – fogalmazott Szanyi.

Címkék: politika, Orbán Viktor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!