Állatvédőknek, ebtartóknak, tenyésztőknek és állatorvosoknak is voltak kifogásai az állatvédelmi törvény idei módosításával kapcsolatban, és a végrehajtási kormányrendelet tervezete is csak részben változtat ezen.

 
Ujvári Sándor felvétele

A rendelettervezet szerint a kutyák testsúlyától függően kellene növelni a tartásukra szolgáló területet és hosszabbra engedni a kötelet, 2016-tól pedig egyáltalán nem lehetne ebet láncra verve tartani. „Magyarországon a kutyatartási kultúra sajnos rendkívül alacsony, és ez a lépés szerintünk is indokolt, de a fokozatosságot figyelmen kívül hagyták a jogszabály alkotói” – mondta lapunknak a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) állatvédelmi bizottságának elnöke. Muzslai Ildikó szerint az újdonságokat csak a már meglévő kutyákra adómentességgel járó eb­összeírás után kellene alkalmazni: ha csak a jövőben megszülető kutyákra vonatkozna a rendelet, akkor nem lennének, akik rejtegetik, netán kidobják, elűzik a kutyájukat.

Így viszont a szigorítás miatt kóborló, sintértelepre kerülő kutyák tucatjaival számolhatunk országszerte.

A szigor ugyanakkor indokolt: az állatok rövid láncra kötése, kis, pláne takarítatlan helyre beszorítása ellen eddig is volt szabály, csak hiányzott a szankció. Bizonyára az önkormányza­tokon múlik majd, hogy a 3 évenkénti ebösszeírás során ezeket alkalmazzák is. Ha a most láncon tartott kutyát nem az állatvédők mentik ki, akkor lehet, hogy az „alaphangon” 5 ezerről 15 ezerre emelkedő – és kínzás, az állat elűzése, kitétele esetén akár 150 ezer forintnál is magasabb – bírságok hírére a „gazdi” inkább megszabadul az állattól, és emiatt több lesz a vad, kóbor, netán emberre támadó eb. Muzslai ezért is helyesli, hogy egységesen kedvezőbb árúvá (5-8000 helyett 3500 forint) és kötelezővé tették a chip-beültetést, hogy legalább néhány év múlva kevesebb legyen a kóbor kutya.

A rendelettervezet szerint a gazda köteles gondoskodni arról, hogy a petárdadurrogáskor se szökhessen meg az állat, ami viszont megoldható; Muzslai szerint a felelős kutyatartó beviszi az állatot ilyenkor legalább az előszobába. Előírnák azt is: legyen teljesen tilos megkurtítani a kutyák fülét, és csak 7 hónapos korukig vágathassák rövidebbre a farkukat. Nyugat-Európa jó részében már régen ez a tendencia: levágott fülű, farkú kutyát sok helyütt nem is vihetnek kiállításra. A csonkító műtét ugyanakkor szakszerű állatorvosi ellátás – altatás, érzéstelenítés – mellett nem jelent különös szenvedést a fiatal állatnak, és megelőzi a nagyobb bajt. Ezek ugyanis nem csupán szépészeti beavatkozások; azért alakultak ki, mert a hosszú farok kisebesedhetett, elrákosodhatott, és bizonyos kutyafajtáknak a füle volt az első, amit egy verekedésnél a másik eb széttépett, komolyabb sérülést okozva – jegyezte meg a szakember.

 

Segítsünk a madarakon!

A tavasszal szokatlan kánikula és az esőmentes időszak a madarak életét is megnehezíti, főleg a városokban. Az ivó- és fürdővíz hiánya az etető madarak és fiókáik számára is létfontosságú, ezért fontos odafigyelnünk arra, hogy azokon a helyeken, ahol természetes vízforrás nem áll a rendelkezésükre, segítsünk nekik egy kicsit. Vizet akár virágalátétben is kihelyezhetünk a szabadba, ha a földre tesszük, nem csak a madarak tudnak pancsolni benne, de a sündisznók is kortyolhatnak belőle. A füsti és molnárfecskékre is oda kell figyelni. A szárazság ugyanis épp arra az időszakra esik, amikor ezek a madarak új fészkeiket rakják, vagy éppen a régit hozzák rendbe – most azonban híján vannak az építőanyagnak, hiszen alig találnak maguknak sarat, amiből otthont építhetnének maguknak. Ez a probléma nem csak a városi fecskéket érinti – ahogy fokozatosan szorul vissza a vidéki állattartás, és szűnnek meg az itatók, a tanyák, falvak közelében élő madarak számára is egyre nehezebb a sárfészkekhez szükséges alapanyag „beszerzése”. Saját magunk által kialakított sárgyűj­tőhelyekkel, vagy éppen mesterséges fecskefészkekkel azonban mi is sokat tehetünk azért, hogy a fecskék otthonra leljenek. Ötletekért érdemes ellátogatni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjára.

(D.-H. N.)

Címkék: MSZMP, törvényhozás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!