Mikor a visítva pancsoló nyaralók végre hazahúznak, bezárnak a hekkesek és vízibicikli-kölcsönzők, akkor kezdődik csak az élet a Balaton partján.
Mindkét szülőm balatoni, gyerekként én is sok időt töltöttem itt, madárlesen, gubacsot és szamócát gyűjtögetve, tanúhegyekre felmászva, ezért naivan úgy hittem, elég sokat tudok a környékről. Bagladi Erika és Mosonyi Szabolcs természetfilmje megmutatta, mennyivel több van ebben a vidékben (akárcsak a korábban lefilmezett Szigetközben és Kunságban), amit még a helyiek sem feltétlen vesznek észre.
Nem csak az állatés növényvilág, hanem a geológia, a földés a víztan tekintetében is rengeteg értékes információt osztanak meg a nézőkkel, talán túl sokat is, emiatt picit zsúfolt a narratíva. Az is random, hogy épp az északi vagy a déli parton járunk – a családdal végig azon versenyeztünk, ki talál ismerős részleteket. Ettől még hiába zarándokolnánk el legalább a közelbe, észre sem vennénk azokat a kis élőlényeket, amelyeket csak az avatott szemek látnak – vagy van idejük kivárni, míg előbújnak – és képesek beazonosítani.
Nehezebb élményszerűvé tenni a csúcsminőségben forgatott, drámai közeliekből, fenséges drónés légifelvételekből változatosan összevágott alkotást, ha nincs jelen narrátorként egy Sir David Attenborough, vagy legalább a lakonikusabb Matula bácsi. Így ugyan megmarad az érintetlen természet illúziója, de kissé már sterilnek hat.
Szerencsések azok a vándorsólymok, balinok és vadmacskák, amelyek nem hallhatják az életképeik alatt Mátyás Attila Merkaba népies aláfestő zenéjét, a vernyogva síró hegedűt és a kétpercenként bejelző (iskola)csengőt. Az alkotók nyilván modernebb, mégis jellegzetesen magyaros hangzást akartak a film alá keverni, de ha a láthatatlan világot ilyen érzékenységgel és finomsággal tudták bemutatni, vétek volt agyonvágni egy természetidegen és túlterjengő zenével a két héten belül bővített filmváltozatban a mozikban is megnézhető művet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
