Ingyenes tömegközlekedés, ingyeninternet, ingyen- tévé, ingyentelefon, 350 liter ingyenbenzin, 28 ezer forintig ingyenmobil, 70 ezer forintig fizetett bérlakás, továbbá 750 ezer forintos fizetés. Ezt javasolják maguknak a képviselők.

 
Szentek: ha magukról van szó, nagy az egyetértés (fotó: Kovács Attila, MTI)

Pénteken este nyújtotta be Lázár János Fidesz-frakcióvezető a képviselők javadalmazását átalakító javaslatot, amely 2012 szeptemberétől lép életbe. Az sarkalatos jogszabálytervezet indoklásában az előterjesztő úgy fogalmaz: a „jó és olcsó állam ideájának megfelelő képviselői javadalmazási rendszer kiépítése indokolt”. Lázár a térség országaira is hivatkozik, ahol 450 ezer-1,2 millió forintnak megfelelő összegért dolgoznak a törvényhozók, amely „jelentősen nagyobb”, mint amit ő indítványoz.

A törvényjavaslat szerint bizottsági munka után nem jár pénz, de a képviselők tiszteletdíjának összege arányosan csökkenne, ha igazolatlanul nem vesznek részt a napirendben előre feltüntetett szavazásainak több mint negyedén, vagy ha a bizottsági tag a testület ülésein ülésszakonként ötnél több tanácskozáson nem vesz részt. A hivatali autóra, valamint a megyei, fővárosi közgyűlés tisztségviselőjeként, tagjaként, vagy önkormányzati tisztségviselőként, képviselőként költségtérítést kapók, vagy e tisztséggel összefüggésben személygépkocsi-használatra jogosultak nem kaphatnának üzemanyagkártyát. Frakcióvezetői tiszteletdíjra 25 képviselőnként egy lenne jogosult a frakciókban, saját terhükre pedig a hivatalosan díjazottakkal azonos számút alkalmazhatnak (Fidesz–KDNP: 9+9; MSZP: 2+2; Jobbik: 2+2; LMP: 1+1).

 

Házelnök, frakcióvezető

alap: 1,2 millió bruttó

w ingyenes gépkocsihasználat magán- és hivatali célra

w közösségi közlekedési eszközök ingyenes használata

w 35-50 négyzetméteres lakás használata vagy szállodaszoba

w önkormányzat által biztosított iroda a választókerület székhelyén

w internet-tévé-vonalas telefon-előfizetés

w mobiltelefonhasználat a minimálbér 30 százalékáig

w egy helyett három fizetett munkatárs

 

 

Frakcióvezető-helyettes, bizottsági elnök, jegyző

alap: havi 997 ezer bruttó

w üzemanyagkártya: havonta 2-5 ezer kilométer között

w közösségi közlekedési eszközök ingyenes használata

w 35-50 négyzetméteres lakás használata vagy szállodaszoba

w önkormányzat által biztosított iroda a választókerület székhelyén

w internet-tévé-vonalas telefon-előfizetés mobiltelefonhasználat a minimálbér 30 százalékáig

w egy helyett három fizetett munkatárs

 

Országgyűlési képviselő

alap: havi 750 ezer bruttó

w üzemanyagkártya: lakóhelytől függően havi 2-5 ezer kilométer között (400 forint fölötti egy liter benzin ára, 2000 köbcenti­mé­teresnél kisebb autó esetében ez 140-350 liter benzint jelent)

w közösségi közlekedési eszközök ingyenes használata (egy felnőtt BKV-bérlet: 9800 forint)

w 35-50 négyzetméteres lakás használata vagy szállodaszoba (egy 40 négyzetméteres lakás bérlése Budapesten: minimum 70 ezer forint)

w önkormányzat által biztosított iroda a választókerület székhelyén

w internet-tévé-vonalas telefon-előfizetés (UPC alapcsomag: 5000 forint)

w mobiltelefonhasználat a minimálbér 30 százalékáig (a tervezett 94 ezer 30 százaléka: 28 ezer 200 forint)

w egy helyett három fizetett munkatárs

Címkék: MSZMP, Fidesz, politika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!