Méregkeverők a mai napig dolgoznak. Sikerük titka, hogy a legnehezebben leleplezhető merényletek hozzávalóit szállítják. Számtalan ügy maradhat általuk megtorolhatatlan.

  <h1>Néró római császárt uralkodása idején 170 méregkeverő szolgálta - El Mundo illusztráció, 1880. Barcelona - Forrás: Profimedia</h1>-
  <h1>Néró császár méregkeverőinek kései utódai okozták Alekszandr Litvinyenkó orosz állambiztonsági tiszt halálát is</h1>-
  <h1>Néró császár méregkeverőinek kései utódai okozták - valószínűleg - Pablo Neruda chilei költő halálát is - Forrás: Profimedia</h1>-

Néró római császárt uralkodása idején 170 méregkeverő szolgálta - El Mundo illusztráció, 1880. Barcelona - Forrás: Profimedia

- – Kép 1/3

Pablo Neruda és Alekszandr Litvinyenko – a chilei költő és az egykor volt orosz kém közt viszonylag kevés hasonlóságot lehet felfedezni. Leszámítva a halálukat. Mindkét eset a maga idején (Nerudát 1973-ban, Litvinyenkót 2006-ban gyilkolták meg) nagy visszhangot keltett, ám azt még mindig nem tudni, pontosan kik ölették meg őket. Most mindkettőjük ügyét leporolták.

Sugárzó titkok

Pablo Neruda Nobel-díjas költő a hivatalos verzió szerint prosztatarákban halt meg, 12 nappal azután, hogy Augusto Pinochet tábornok puccsal átvette Chilében a hatalmat.

A kormány most bejelentette, hogy a 2013-ban már exhumált testet újravizsgálják, mert felmerült a gyanú, hogy mérgezés okozta a halálát. Neruda sofőrje, Manuel Araya korábban azt mondta, főnöke, aki akkor éppen kórházban feküdt, nem sokkal a halála előtt felhívta őt, és azt mondta, rosszul érzi magát, miután injekciót kapott a gyomrába. Ha valóban így történt, annak is meglehet a maga oka. Neruda hű támogatója volt a megdöntött Salvador Allende elnöknek, így joggal tarthattak tőle a puccs véghezvivői, hogy a diktatúra ellen formálódó ellenzék vezetőjévé válhat.

Alekszandr Litvinyenko esete még ennél is egyértelműbb volt: a hajdani orosz állambiztonsági tiszt azután vált nemkívánatos személlyé, hogy 2000-ben Londonba emigrált. Túl sokat tudott (és beszélt) ugyanis a posztszovjet idők gyanús ügyleteiről. A szervezetébe juttatott óriási adag polónium 210-es sugárzó izotóp okozta a halálát, amelyet az eddigi vizsgálatok szerint a teájába csempésztek egy londoni hotel bárjában, ahol egykori tiszttársaival, Andrej Lugovojjal és Dmitrij Kovtunnal találkozott. Litvinyenko halálos ágyán Vlagyimir Putyint vádolta a merénylettel. Állítólag az amerikai titkosszolgálatoknak erre bizonyítékai is vannak, melyeket átadtak a brit hatóságoknak, ez alapján folyik jelenleg a vizsgálat, amely arra hivatott, hogy bizonyítsa, valóban az orosz állam végeztette ki az egykori kémet.

A mérgezés, mint a gyilkosság körmönfont formája, évezredes hagyományokkal bír, leginkább az uralkodók választották ezt a módszert ellenségeik ártalmatlanítására. Időszámításunk előtt háromezer évvel Egyiptomban például Menes fáraó érdeklődött élénken a mérgek iránt, ő volt az első, aki a sárgabarack magját gyilkossági célokra használta. Mezopotámiában találtak egy i. e. 1400-ból származó feliratot, mely beszámol a titkos „méregtársaságról”, melynek élén a „báj és varázslat úrnője”, Gula állt. A hódító Nagy Sándor édesanyja, Olympia is híres méregkeverője volt korának, neki volt köszönhető a királyi udvar alapos „megtisztítása”.

Bürökkel végezték ki a görögök Szókratészt („az ifjúság megrontásával” vádolták), míg Rómában már szinte művészet volt a gyilkos szerek előállítása: Néró idejében legalább 170 méregkeverő tevékenykedett errefelé, közülük az igazi híresség Locusta volt. Néróról érdemes megjegyezni, hogy útját leginkább mérgek egyengették: anyja, Agrippina felbérelte Locustát, hogy ölje meg férjét, Claudiust, hogy Néró trónra kerülhessen. Ezután azonban az újdonsült császár is igénybe vette volna Locusta szolgálatait – ám ő Agrippinát gyilkoltatta volna meg, ez a merénylet azonban meghiúsult. A méregkeverő asszonynak sikerült később kiköszörülnie a csorbát, amikor a trónra joggal ácsingózó Britannicus levesébe halálos szert csempészett.

Később se lett jobb

Franciaországban és Itáliában a középkorban is nagy keletje volt a különböző halálos szereknek, a politikai gyilkosságok szinte mindennapossá váltak. Nem véletlen, hogy XIV. Lajos (akit szintén így próbáltak meg eltenni láb alól) elrendelte, hogy a gyógyszertáraknak tilos arzént, szublimátot és más veszélyes anyagokat kiadniuk, csak megfelelő indokkal vételezhetett bárki ezekből a szerekből. Igaz, sokan még így is kijátszották a törvényt, s patkányirtásra hivatkozva vételezték a mérgeket…

A kor talán leghíresebb francia méregkeverője Marie Madeleined’Aubray volt, aki rendkívüli ambíciókkal bírt, s nem tűrt vetélytársakat maga körül. Apja, két bátyja és nővére is áldozatai közt szerepelt, férje pedig úgy védekezett az ármány ellen, hogy rendszeresen szedett mindenféle ellenmérgeket. A márkiné igen alapos kutatásokat végzett, rendszeresen járt egy szeretetotthonba, ahová látszólag élelmet vitt a rászorulóknak, ám valójában rajtuk kísérletezte ki halálos szereinek adagolási módszereit. De nem kellett szerénykednie Medici Katalinnak, II. Henrik francia király feleségének sem, aki legalább 30 nemest tett el láb alól. Itália is kitermelte a maga gyilkosait.

A Borgiákról a mai napig mindenkinek a mérgezés jut eszébe: azt például hamar megtanulták az emberek, hogy Cesare Borgiával nem jó kezet fogni, mivel még az ujján viselt oroszlánfejes gyűrűben is halálos szer lapul, míg apja, VI. Sándor pápa inkább a kilincsre szerkesztett egy apró szerkezetet, amely ellenségei kezét megszúrta távozáskor, s így nem kellett attól tartania, hogy visszatérnek.

A sors iróniája, hogy a pápa maga is mérgezés áldozata lett, fia azonban túlélte az ellenük szőtt merényletet. Az olaszok leghíresebb bűbájos asszonya Giulia Toffana volt, akinek híres szere, az Aqua Toffana több mint 600 ember halálát okozta. Érdekes, hogy Angliában ebben a korban szinte egyáltalán nem gyilkoltak mérgekkel, leginkább talán azért, mert VIII. Henrik a 16. században meglehetősen szigorú törvényt hozott, mely értelmében a méregkeverőket elevenen kellett megfőzni. Később enyhült a büntetés, és „csak” fellógatták a gyilkosokat, kivéve, ha egy asszony a férjét vagy a gyermekét mérgezte meg, akkor ugyanis máglyára küldték. Úgy tűnik, a büntetés súlyossága megtette a hatását – Angliában inkább más módszerekkel gyilkoltak.

A modern kor rejtélyei

A 19. századra a politikai gyilkosságok visszaszorulóban voltak, és maga a méreg sem volt már (a tudomány, s így a védekezési lehetőségek fejlődésével) túl népszerű módszer. Ám még így is vannak olyan esetek, amelyek izgalomban tartják az utókort.

Georgi Makarov bolgár ellenzéki író a hatvanas évek végén emigrált Londonba, és minden lehetséges fórumon ostorozta a kommunista rezsimet és annak vezetőjét, Todor Zsivkovot. 1978. szeptember 7-én, épp Zsivkov születésnapján egy londoni buszmegállóban szúrták meg egy mérgezett hegyű esernyővel, amely ricint juttatott a szervezetébe. Négy nappal később meghalt, máig nem tudni, pontosan kik ölették meg, ám a bolgár hatóságok még mindig nyomoznak az ügyben.

Viktor Juscsenko a 2004-es ukrán elnökválasztási kampányban lett beteg: arcát csúnya hegek lepték el, miközben rendkívül erős hátfájás kínozta. Tünetei azután jelentkeztek, hogy Ihor Szmesko ukrán titkosszolgálati vezetővel vacsorázott szeptember 5-én, öt nappal később kórházba került. Utóbb kiderült, hogy dioxinmérgezést szenvedett, ám hogy milyen módon, a mai napig nem tudni.

Turgut Özal török elnök már hivatalba lépésekor, 1989-ben szívbetegségtől szenvedett. Feltett szándéka volt, hogy rendezi a kurdok helyzetét Törökországban, ezzel sok ellenséget szerezve magának. Négy évvel később állítólag szívroham végzett vele, ám sokan állítják, hogy mérgezés áldozata lett. Három évvel ezelőtt testét exhumálták, s a hivatalos vizsgálat megállapította, hogy szervezetében a normálisnál tízszer nagyobb mennyiségben található a DDT nevű rovarirtó szer, emellett nehézfémet és két radioaktív elemet (polóniumot és ameríciumot) is kimutattak az orvosok. És bár ez alapján feltételezhetnénk: Özalt eltették láb alól, a hivatalos török álláspont szerint nem történt gyilkosság. Bizonyosra vehető, hogy ha politikai okok állnak egy-egy merénylet mögött, nehéz utólag megnevezni az igazi bűnöst. Így csak reménykedni lehet abban, hogy Neruda, vagy éppen Litvinyenko esetében egyszer majd kiderül az igazság.

 

------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!