Mára már a nagyvilág is rádöbbenhetett a magyar vidéki lét – különösen az ötezer fő alatti falvak – legfőbb gondjára: a kistelepüléseken élőknek nem biztosít megélhetést a föld. Már csak azért sem, mert nem a faluban élőké a települést övező termőföldterület, hanem az ott élő néhány családé, illetve távoli nagyvárosokban élő vagyonosabb emberé.
A javában zajló állami földprivatizáció bár látványos licitekkel, összesítésekkel, botrányhőssé emelt nyertesekkel is jellemezhető, mégsem felelőse a kialakult magyar vidék valóságának. Már tíz-tizenöt évvel ezelőtt sem rúgott labdába a falusiak többsége – ha földről, agrártermelésről volt szó.
De nézzük számokban az eddigieket. A mostani licitek során eladtak 164 ezer hektárt. A terv 300 ezer. A magyar szántóterület 5 millió hektár, kerttel, gyümölccsel, legelővel együtt 6 millió. Ha a 300 ezer hektár elkél is, ez akkor sem több 2-4 százaléknál – vagyis a mostani liciteket és győzteseit nem feltétlenül úgy kell feltüntetni, mint a vidéki létet és a gazdálkodást ellehetetlenítő gonoszokat.
A gonoszság, vagyis az újkori földbirtok és földhasználati rendszer ugyanis már régen megszületett. A mostani hatalom abban bűnös, hogy minden eszközt bevett azért, hogy tönkretegye a még foglalkoztatást végző nagyüzemi rendszert – új szereplők kezébe átirányítja azok vagyonát.
Parasztok munka nélkül
Akadnak falvak, ahol a környékbeli 1500-3000 hektárt kevesebb, mint tucatnyi család kezeli, birtokolja, tulajdonolja, bérli, műveli. Akad, ahol csak egy. Ez nem most alakult ki így, most ráerősítenek e folyamatra az állami licitekkel/állami földek sokszor irányított bérbeadásával. Mert ma már gyakori, hogy egy-egy család szinte minden tagja – újszülöttől ükanyáig – 300-300 hektárokat tulajdonol. S e földeken nem állatok fognak legelni faruknál pásztorokkal, kondásokkal, gulyásokkal, hanem 50 millióba kerülő traktorok húznak 60 millió forintot érő, számítógéppel vezérelt vető-, műtrágyázó- és permetezőberendezést, hogy nyáron és ősszel 60 milliót érő kombájn adja le a műholdnak a GPS-koordináták jeleit 1,5 centis pontossággal.
Mert a mai földtulajdonos már erre képes: van pénze földre, van pénze 100 milliós befektetésekre, hogy aztán a traktorost és egy-egy beugró napszámost foglalkoztatva, szinte élő munkát alig használva, nagyüzemi módszerekkel állítson elő növényi tömegtermékeket családi gazdaságoknak álcázott vállalkozásokban. Persze a családi gazdasági méreteket felmutató vállalkozásoknak csak egy része képes erre: aki tényleg csak 50-100 hektárt művel, annak nincs erre pénze. Azok képesek erre, akiknek minden családtagja 300-300 hektárt tulajdonol, de a család összesen akár több ezret is. Régen, alig 30 éve egy átlagos szövetkezet 4-5 ezer hektáron gazdálkodott, s adott munkát akár 300 embernek is, és juttatást 200 nyugdíjasának. Most ez a 4-5 ezer hektár rosszabb esetben 2-3 nagycsalád (érdekcsoport, baráti/befektetői kör) ellenőrzése alatt áll, és 10-20 embernél nem kell több a műveléséhez.
Vagyis nem a falut tartja el a föld, lakosai évtizedek óta nem férnek hozzá. Most egymilliója nincs hektáranként az ott lakóknak licitálni, 15 éve 100 ezer forintja nem volt.
Sőt, a többség inkább eladogatta néhány meglévő hektárját, hogy tudja fizetni például a lakhatási költségeket, a soha vissza nem költöző gyerek tanítását. Így vándorolt egyre kevesebb tulajdonoshoz a falu földje, és így vált a föld szomszédságában munkanélkülivé az egykori paraszt. A falusi ember viszont közönyös: tudják, hogy a faluban ki az a féltucatnyi ember, akivel inkább jó jóban lenni, mert néha adhat munkát, akinek van pénze licitálni – legalább százmilliós gépparkja, szakértelme stb. –, másoknak eleve eszükbe sem jut.
De egy-egy „élesebb helyen” – például Fejér megye északi részén – a menő gazdálkodók sem nagyon vesznek részt a liciteken, mert oda már „bejelentkeztek” a politikai/ gazdasági kapcsolatokkal bíró emberek. Így aztán többségében kikiáltási áron juthatnak újabb százhektárokhoz Mészárosok, Tiborczok, Flierek, Zichyk és Kovácsok, Bélák és Janók. Neves és névtelen licitálók, közöttük sok stróman. Merthogy a tulajdonláshoz nem kell szakértelem. Elég megfizetni valamelyik helyben lakó képzett agrármérnököt. Van vagy hatvanezer az országban, egy részük lényegében munkanélküli. Vagyis havi 200-300 ezerért megvehető az újkori intéző.
A földet kötelező művelni
S hogy megéri-e? Még fél évtizedig garantált a buli: amíg az unió hektáronként 70–150 ezer forintnyi támogatást biztosít szinte automatikusan és évente, addig igen. Ha csak nullszaldóra sikerülne a növénytermesztésünk, e támogatás akkor is biztos pénz. Ha bérbe adjuk a birtokot, akkor hektáronként és évente 35–60 ezer forintra tehetünk szert, igaz, ekkor az uniós támogatás a földet megművelő bérlőt illeti.
Ha egymilliót fizettünk egy hektár földért, és tudunk rajta évente 100 ezer forint hasznot termelni, és van 70 ezer forint támogatás is rá, akkor a vételár 6 év alatt megtérül. Általában véve elmondható, hogy a földbe fektetett tőke 6–10 év alatt szokott megtérülni.
Ha a vételhez államilag támogatott nagyon kedvezményes hitelt veszünk fel, az sem sokat változtat a helyzeten, mivel a 2 százalék alatti kamat és a 20 éves futamidő nem akkora többletteher. Vagyis, aki most földet vesz, az szinte biztosan pénzéhez jut egy ideig.
A baj az, és itt lesz a nagy rácsodálkozás, hogy az uniós támogatás jelenlegi szintje 2020-ig marad fenn – hogy utána mi jön, azt senki nem tudja. A másik nagy baj az, hogy még évekig alacsonyak lesznek a terményárak – azok a kőolajéval együtt mozognak –, vagyis a termelésből származó jövedelem sem lesz kiugró a közeljövőben. E két tény viszont azt valószínűsíti, hogy a föld árának emelkedése csökken, azaz, aki arra spekulál, hogy majd megháromszorozódik a föld értéke, az csalódni fog. Sokak számára akár nyűg is lehet majd a föld. Teher, mert azt művelni kötelező! S ekkor majd a mostani befektetési célból vásárlók bérbe adják vagy eladják területüket profi mezőgazdászoknak. De azok sem a kisfalvakban élő parasztok lesznek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
