Ha meg akarjuk vonni Trump elnök európai tárgyalókörútjának mérlegét, nagyon nehéz dolgunk van: voltaképpen semmiféle elért eredményről nem tudunk beszámolni, pusztán káoszról, konfliktusokról, szükségtelen vitákról, melyek tovább fogják mérgezni a nemzetközi közhangulatot – és arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnökének sikerült elveszítenie tekintélyének még a maradékát is.
Kínai kifejezéssel élve Donald Trump Helsinkiben elveszítette az arcát. Leszerepelt.
De mi történt? Azt tudtuk, hogy Trump nem megfontolt és bölcs döntéseiről híres, voltak már ilyen amerikai elnökök, csak azok helyett a valóban fontos határozatokat tanácsadóik és minisztereik hozták. Trump azonban nem kéri, hanem adja a tanácsot, ha kell, ha nem, és jó tanácsot még sosem adott – de követeli, hogy tartsák be, amit mondott. A brüsszeli NATO-csúcson előadott magánszáma – a katonai kiadások növeléséről – épp annyira nem tartozott a valóság birodalmához, mint Nagy-Britannia gazdasági sarokba szorítása a szabadkereskedelmi szerződés és a hard Brexit összekötése révén. De a legnagyobb bukásnak a helsinki csúcs nevezhető.
A NATO-csúcs valódi célja – vagyis a szövetség katonai jelenlétének növelése a Baltikumban – háttérbe szorult Trump anyagi követelései miatt, így a Stoltenberg főtitkár által előirányzott cél – „A szövetségeseknek 2020-ra készen kell állniuk 30 gépesített dandár, 30 repülőszázad és 30 hadihajó bevetésére egy hónapon belül” – valóban elérhető lesz, de valóban csak az évtized végére. Ha egy nagyhatalom 2020-nál korábban cselekszik ebben a térségben, akkor sajnos nincs szerencsénk.
Ez, és a szövetségen belüli érdekellentétek mindenképpen Trump elnök fellépésének köszönhetőek. De lássuk, hogyan folytatódott a turné!
Brüsszelből Londonba utazott, a „hard Brexit–soft Brexit” vita kellős közepébe. Az Egyesült Királyságban – mely nem is biztos, hogy sokáig lesz egyesült, ha így mennek tovább a dolgok – állandó a kormányválság, már három miniszter mondott le, a Tory párt kilépő vezetőségi tagjait nincs értelme számolni, mert mire kész a névsor, már bővül is, Theresa May széke inog.
Itt a legfontosabb a gazdasági együttműködés lett volna. A kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás nagyon kéne az Egyesült Királyságnak, hogy valamiféle módon talpra állítsa a gazdaságát, mely meg fogja sínyleni a kilépést az európai vámunióból – már, persze, ha kilépnek belőle egyáltalán. Elvileg ez a „hard Brexit” változat lenne, amivel szemben May miniszterelnök a „soft Brexitet” támogatja, mely szerint benne maradnának az európai piacban és a vámunióban egyaránt. Trump elnök viszont kifejtette álláspontját, miszerint Nagy-Britannia vagy az unióval alakít szabadkereskedelmi térséget, vagy az Egyesült Államokkal köt szabadkereskedelmi egyezményt. Tessék választani, vagy-vagy, harmadik megoldás nincs.
Az utolsó állomás Helsinki volt, és nyugodtan mondhatjuk, hogy ez már a vég. Egy elnöki karrier vége is lehet belőle. A tárgyalások egyértelmű nyertese ugyanis Putyin. Hogy valójában mi hangzott el a négyszemközti találkozón, azt a két elnökön és a tolmácsokon kívül senki sem tudja, a sajtótájékoztatón sok minden szóba került, de minden pusztán informatív jelleggel, baráti hangnemben, és teljesen semmitmondóan. Döntések, úgy általában véve, nem születtek. Ahogy nem is írtak alá semmit.
Trump elképesztő gyengeséget és engedékenységet árult el minden fontos kérdésben, és a megaláztatásra két momentum tette fel a koronát: az első az volt, mikor közölte, hogy inkább ad hitelt az orosz elnök szavainak az amerikai elnökválasztások befolyásolásának ügyében, mint a saját nemzetvédelmi szolgálatainak, a másik pedig, amikor Putyin világosan megmondta: „Az orosz társadalom Trump irányába pozitív várakozást mutatott, hiszen a kapcsolatok javítását akarta. Igen, akartam, hogy ő nyerjen.”
És az Egyesült Államok elnöke nem tiltakozott. Nem kérte ki magának, hogy akár csak felmerüljön az orosz befolyás, mint kósza ötlet. Állt és bambán mosolygott, mint – hogy a róla nyilatkozó Arnold Schwarzeneggert idézzük – „egy tál főtt tészta”. Newt Gingrichtől John McCainig gyakorlatilag minden jelentős politikai tényező keserű kritikával illeti – a Republikánus Párt összes köreiből. Itt már nem a demokraták ellenszenvéről van szó. Ráadásul Trump később teljes pálfordulást hajtott végre, hiszen már azt próbálta magyarázni, hogy ő valójában elfogadja az amerikai nemzetvédelmi szolgálatok megállapításait, mármint, ami az elnökválasztási folyamatba való orosz beavatkozást illeti.
Nagy bajban van Donald J. Trump, és nagy hazardőr lenne az, aki jelen helyzetben komolyabb összegben fogadna arra, hogy lesz második elnöki ciklusa is.
Trump kora – a csúfos kudarcot vallott európai tárgyalóturné eredményeként – a végéhez közeledik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
