Szeptembertől jóval kevesebb fizetést kapnak az érzékszervi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó gyógypedagógiai asszisztensek – értesült a hvg.hu. Vannak, akiknek 20 százalékkal csökken a bérük, így létminimum alatt foglalkoztatja őket az állam.

Egy kormányrendeletben ugyanis elvettek tőlük bizonyos pótlékokat. Egy márciusi kormányrendelet, ami a pedagógusok átsorolását és a pótlékok egységesítését is tartalmazta, pedagógusok munkáját közvetlenül segítőktől elvesz bizonyos pótlékokat. Eddig a gyógypedagógiai asszisztensek, és a nevelő-oktató munkát segítők az alapbéren felül különböző plusz anyagi juttatásokat kaphattak, úgy mint nehéz körülmények után járó (6000 forint), felzárkóztatási (3000 forint) és egyéb pótlékot (10 000 forint). A fenntartó dönti el, mely pótlékokat fizeti ki, így vannak, akiknek 6000 forinttal, másoknak sokkal többel csökken a fizetése. Valójában csak az önkormányzati választásokat követő fizetési papíron lesz kevesebb a pénz, akkor viszont visszamenőleg vonják le a tízezreket, így lesz, aki 80 ezer forintnál is kevesebbet keres majd. A lap információi szerint többen is felmondanak az érintettek közül, mert ennél az összegnél szinte bárhol többet kereshetnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!