M4: a nagy testvér figyel

Az M4-botrány két értelmezése birkózik a kommunikációs térben: a kormánypárti interpretáció szerint az OLAF-jelentés az utóbbi 27 év legdurvább korrupciós balhéját dokumentálja, és a baloldalhoz köthető; a másik olvasat arról szól, hogy 2006 és 2010 között jócskán akadtak visszásságok, ám a 2010 utáni időszak sem szeplőtelen. Hogy melyik értelmezés a helytálló, azt az idő eldönti. Az viszont már most biztos, hogy hiba lenne relativizálni az OLAF-jelentésben foglaltakat.

Első pillantásra a képlet egyszerű: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint a budapesti 4-es metró építése során 167 milliárd forintot szabálytalanul költött el a kormány. Ebből 59 milliárd érkezett az EU-ból. A szervezet azt javasolja: az EU követelje vissza az utóbbi summát. A jelentés szerint az okozott kár 96 százaléka öt szerződéshez kapcsolódik, ezen belül is a Siemens és az Alstom a legnagyobb hunyó – legalábbis az OLAF szerint.

Az áramellátás és vonatvezérlő rendszerek kiépítésért 31,7 milliárd forintban részesülő német cégnek kifizetett teljes összeget visszaszedné az OLAF, és ez a helyzet az alapvetően szerelvényeket szállító francia vállalatnak kifizetett 22,9 milliárd forinttal is (a részleteket lásd később).


Kriminalizálj!

Lehet, hogy a számok makacs dolgok, de még változhatnak, illetve mindenki másképp magyarázza őket. Úgyhogy első körben azt érdemes megnézni, kinek milyen az „értelmezési pozíciója”. A kormánypárt az M4-üggyel fejest ugrott a kampányba. Stratégiában és szóhasználatban egyaránt 2014 köszön vissza. Egyrészt adott egy botrány (akkor a skandalum az volt, hogy Simon Gábor MSZP-elnökhelyettes „százmilliókat” hagyott ki vagyonbevallásából), amivel meghatározható a közbeszéd.

Másrészt a hatalom csatarendbe állította frázisait: „bukott baloldal”, a „szocialistákat csak a pénz és a hatalom érdekli”. A kormánypárt szerencséjére – ahogy 2014-ben is – a vádaknak arcot is lehet adni, hiszen az érintettek közé az OLAF Medgyessy Péter volt miniszterelnököt is beemelte. Természetesen a kormányzat helyzetét befolyásolja, hogy az OLAF-jelentés állításainak valóságtartalmát az ügyészség vizsgálja. Az persze kérdés, mire jut a szervezet, ám az borítékolható, hogy az eljárás nem lesz túl gyors, így a választásokig is elhúzható.

Maga a vizsgálati eredmény igazából nem számít. Hiszen a tapasztalatok azt mutatják – és ez 2010-re is igaz, amikor a BKV-ügy és a „nokiás doboz” volt porondon –, hogy ha sikerül büntetőügyekre építeni a kampányt, akkor egyáltalán nem kell politikai/kormányzati teljesítményről beszélni.
(Emlékeztetőül: a korábbi ügyek zöme elhalt: vagy még a nyomozati szakban, vagy bűncselekmény hiányában a bíró „vette le a napirendről”.)


Önmentés sincs

Ami az ellenzék pozícióját illeti: az oppozíció a felfordulás állapotában leledzik (épp a miniszterelnök-jelölt megtalálásán áll a bál – lásd írásunkat a 4. oldalon), így pártjai egységes kármentés helyett inkább egymás gyengítésére használják a dokumentumot A DK részéről Gyurcsány Ferenc például mossa kezeit, mondván: a jelentés szerint a kormányzati szervek tették a dolgukat, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Állami Számvevőszék számos problémára mutatott rá. Azt pedig senki nem felejti el megemlíteni, hogy a visszás szerződések megkötésének időpontjában a budapesti pártelnök Molnár Gyula, az MSZP jelenlegi első embere volt, a szocialista Hagyó Miklós ült a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesi poszton, (az MSZP-s politikus vezette a közbeszerzési bizottságot), illetve Horváth Csaba jelenlegi fővárosi frakcióvezető szintén főpolgármester-helyettesként szolgált. (Hogy közülük senkit nem említ név szerint a dokumentum, az mintha senkit nem érdekelne.) Ha az MSZP nem találja ki viszonylag gyorsan, hogyan távolítsa magától az M4-botrányt, egyrészt az ellenzéki egyeztetéseken is gyöngül a pozíciója, másrészt esélye se lesz, hogy a kampány alatt programról beszéljen.


Két hónapig melengették

Érdemes magának az OLAF-jelentésnek a „pozícióját” is megnézni. Az önmagában dicséretes, hogy a kormány komolyan veszi, amit az Európai Csalás Elleni Hivatal állít. Csakhogy a szervezet eddig mintegy 26-28 visszás ügyre világított rá – ám eddig alig kettő jutott bíró elé, az esetek zöme hidegen hagyta az ügyészséget. (Példának okáért nem vizsgálta azt, hogy gyakorlatilag a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó cégre „szabtak” közvilágítási tendereket, és erről még hangfelvétel is akad.) Azt is célszerű figyelembe venni, hogy a kormány – kézhez vétele után – mintegy két hónapig ült a dokumentumon. Holott – ha érvényesnek tekintjük a kabinet kommunikációját, akkor – ez már hatvan napja is az utóbbi húsz év korrupciós botránya volt. Hogy mi tartotta vissza publikálásától a kabinetet, arról csak találgatni lehet. Az egyik felvetés szerint – miután az M4-et 2014-ben adták át – számos beruházásába „beleért” a jelenlegi kormányzat.

Ez annyit jelent, hogy több vizsgálat – például az említett ÁSZ-jelentés – rámutatott a hibákra, ám a kormányzat érdemben nem forszírozta az eredeti szerződések felülvizsgálatát. Így azoknak az építőipari cégeknek – melyek visszás ügyei miatt sok tízmilliárdot követel vissza az EU – a 2010 utáni ciklusban több pénzt fizettek ki, mint 2006 és 2010 között. Ez pedig felveti (ahogy több brüsszeli lap írja) annak gyanúját, hogy az 2010 utáni hatalom egyik embere is érintett lehet az ügyekben. Arról nem beszélve, hogy a most „sárosnak” mondott építőipari cégek sok-sok állami/uniós beruházásban vesznek részt. Azaz a hezitálás esetleges oka az is lehetett, hogy el kellett dönteni: ki áldozható be a „sajátok közül”, vagy éppen ki után kell takarítani.

Hogy mik a kormány valós szándékai, arról az árulhat el többet, miképp kezeli az OLAF-jelentést. „Egy miniszter akkor jár el mintaszerű kötelességtudással, amennyiben a dokumentum minden egyes pontját vitatja, hogy az adófizetők pénzéből a lehető legkisebb összeget kelljen visszafizetni az EU-nak” – magyarázza Magyar György. Magyarán: ha a kormányzat nem opponál intenzíven, az azt jelzi: a politikai érdek (értsd: a szavazatmaximálási szempont) fölébe kerekedik a közérdeknek. Pedig minden adott, hogy a kabinet utánajárhasson az OLAF-jelentés állításainak. Ugyanis – mutat rá a Demszky Gábor jogi képviseletét ellátó ügyvéd – a dokumentum jogi értelemben feljelentésnek tekinthető. Azaz most az ügyészségnél pattog a labda. A szervezet pedig azt vizsgál, amit akar, annyi kiegészítő adatot gyűjt be, amennyi megítélése szerint szükséges a vádképességhez. Még csak sietnie sem kell: a szabályok szerint, amíg nincs gyanúsított, addig nincs határideje a nyomozásnak, ha van, a hatóságoknak akkor is két év áll rendelkezésükre az ügy feltérképezéséhez.


Egy név

Annak, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János nyilvánosan feljelentette Demszky Gábor volt főpolgármestert és két helyettesét (Horváth Csabát és Atkári Jánost), nincs jogi relevanciája.

Az OLAF-jelentés pedig az érintettek közül egyedül Medgyessyt nevezi meg, általánosságban pedig az Alstomot és a Fővárosi Önkormányzatot jelöli meg. Ez azt jelenti – világítja meg a hátteret Magyar György –, hogy a budapesti vezetők büntetőjogi felelősségére utaló adat nem került az OLAF birtokába, így ilyen jellegű megállapításokat nem is tett. Ez elvileg nem zárja ki, hogy a magyar hatóságok a „cselekvőségüket” is vizsgálják, ám erre – az ügyvéd tudomása szerint – nincs bizonyíték. Már csak azért sincs – hangsúlyozza Magyar György –, mert a főváros átruházta az M4-projekt levezényléséhez szükséges összes jogosítványt a BKV-ra, a főpolgármesternek így nem volt minden részletre rálátása. Jogkövetkezmények nélkül senkit sem lehet megalapozatlanul bűncselekmény elkövetésével gyanúsítani és jó hírnevét megsérteni.

A kérdés tehát – jelen állás szerint – az, kit terhel adott esetben a kártérítési felelősség, és hova tűnt az a 167 milliárd, amiről a kormány azt állítja, a „baloldal” mutyizott el. Ami az első felvetést illeti, Magyar György szerint az esetleges visszafizetési kötelezettség kérdése ma még idő előtti. De Budapest részéről akkoriban eljáró, a szabálytalanság elkövetésében részes szakértők, tisztségviselők kártérítési felelőssége csak elvileg vizsgálható, hiszen az ő vonatkozásukban büntetőjogi felelősségre utaló adatot szintén nem tartalmaz az OLAF-jelentés.

Ennél többet akkor tudhat a közvélemény, ha a magyar hatóság befejezte a nyomozást.


A multiknál lehet

A pénz holléte már jóval összetettebb kérdés. Tény, az OLAF-jelentés ír korrupcióról. Leginkább az Alstom kapcsán, amelyikről azt állítja: négy cégnek fizetett kenőpénzt. Az egyik állítólag 1,25 millió eurót kapott, a Medgyessy Péter érdekeltségébe tartozó vállalkozásához 0,6 millió euró folyt be. A két másik cégnek – az OLAF szerint – biztosított összeg ismeretlen.

Az OLAF-jelentés összeférhetetlenségeket is feltár (például kapcsolat volt a pályázatbírálók és a nyertesek között stb.), illetve bennfentes információkkal kereskedtek egyes vállalkozások. Továbbá a dokumentum kitér arra, hogy kormányzópárt közeli emberek tulajdonolta cégek kaptak százmilliós megbízásokat a nyertes cégektől (a jelentés annyival árnyalja a képet, hogy ezeket a kifizetéseket nem tekinti korrupciónak, csak etikátlan cselekedetnek). Az EU rendszere pedig úgy működik, hogy egy projekt teljes összegét visszaköveteli, ha egy beruházásra korrupció árnyéka vagy „információkereskedelem” árnyéka vetül.

Ám ha valaki nagyvonalúan számol, a kenőpénz/ellopott pénz/irányítottan kifizetett pénz akkor sem több pár milliárd forintnál. Ez a nagyságrend pedig köszönőviszonyban sincs azzal a 167 milliárddal, amit az OLAF szerint szabálytalanul költött el az M4-projekt.

Szóval a válasz a „hol a pénz?” kérdésre vélhetően nem az, hogy a politikusoknál, a BKV-soknál, közéleti szereplőknél rejtetik. Sokkal inkább az, hogy a pénz valószínűsíthetően a helyzetbe hozott multiknál van (melyek közül jó néhánnyal a kormányzat – közbeszerzések formájában – most is üzleti kapcsolatot ápol). Ugyanis e vállalatoknak fizették ki a metróépítés során jelentkező többletköltségeket, illetve esetükben merült fel a túlárazás gyanúja. A multik szerint persze minden rendben van. A Siemens most például arról beszél, az ügyet évekkel ezelőtt belső vizsgálatnak vetette alá, és a vizsgálat eredményeit kiértékelés céljára az illetékes nyomozóhatóságok rendelkezésére bocsátotta. Ugyanis 2013-ban az ügyészség – épp az említett ÁSZ-jelentés nyomán – már vizsgálta az M4-ügyet, ám nem jutott semmire. És a Siemenset sem kereste azóta.


Már nyomoznak

Pedig a hatóság „mozgolódik metróügyben”: nyomozás zajlik (házkutatást is tartottak), csak egyelőre nem az OLAF-jelentés kapcsán vizsgálódik az ügyészség, hanem Alstom-ügyben. Polt Péter egy parlamenti képviselő kérdésére adott válaszában arról beszélt: három embert hallgattak ki gyanúsítottként. Egyikük külföldre szökött, ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Ezt a személyt egyes sajtóhírek Gulyás Lászlóként, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjeként azonosították. Ám erről szó sincs. Hogy mit tudnak a hatóságok, arról csak találgatni lehet. De egyes információk szerint attól függően fordul rá az ügyészség az OLAF-jelentésre, mire jut az Alstommal.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!