MACIKA (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány) ösztöndíjra 23 ezer 598 roma tanuló jelentkezett, a mélyszegénységben élő és tartósan munkanélküli szülők gyermekeinek szakmai, anyagi támogatást nyújtó Útravaló ösztöndíjban pedig 18 ezer 757 tanuló részesült, majdnem felerészben roma származásúak.

Ez a program minden 7. és 8. osztályos, illetve középiskolai tanuló számára igénybevehető, míg a MACIKA a roma diákok felzárkóztatását tűzte ki célul. Minderről a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ oktatási műhelykonferenciáján Messing Vera, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa beszélt. A MACIKA és az Útravaló ösztöndíjakról a 2005–2006-os tanév adatait összegezve készült a legutóbbi felmérés.
A konferencián Balogh Rodrigó, a Dr. Ámbédkar Gimnázium és Szakképző Iskola szervezetfejlesztője azt mondta: ha piacképes szakmát szereznek a fiatalok, azzal az állam fejenként 19 millió forintot takaríthat meg, hiszen a segélyek helyett adózni fog a hasznos munkát végző fiatal. Ezt a gimnáziumot a hátrányos helyzetű, elzárt, vidéki településeken élők számára hozta létre Derdák Tibor és Orsós János 2007-ben Baranya megyében. Azóta már a harmadik tanéven vannak túl, s jelenleg már Sajókazán és Ózdon is működik ilyen gimnázium. A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, Balogh Zoltán egy esztergomi konferencián úgy nyilatkozott: mindkét ösztöndíj megmarad.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!