Hagyományosan süllyedő hajóra emlékeztet a magyar költségvetés, amennyiben az év első felében általában a költésen van a hangsúly, hogy az év derekától aztán a bevételek után kapdosson a mindenkori kormány. Ez az a bizonyos, sokat emlegetett orrnehéz jelleg, az első néhány hónapot szinte elborítják a hiányhullámok, s a pénzügyi kormányzat általában csak év végére hozza egyenesbe a büdzsét.
A jelenlegi ciklus annyi újdonságot hozott, hogy a mostani kormány tavaly és idén nem fél év alatt, hanem már az első negyedévben kiköltekezte magát, s mindkét évben már a húsvéti nyuszival érkeztek az első megszorítások. Tavaly a Széll Kálmán-tervnek köszönhetően az év közepén sikerült egyenesbe hozni a költségvetést, ám az év végén újra billent a büdzsé, mondhatni a fara is megsüllyedt, amit a hitelminősítők bóvli besorolása regisztrált.
Az idei év látszólag a tavalyi költségvetési játszmát hozta, év eleji kiköltekezéssel, tavaszi Széll Kálmán 2.0-val. Mindez megfejelve az EU/IMF-hiteltárgyalásokkal. A miniszterelnök brüsszeli látogatását követően még a befektetők is hátradőltek, mondván, Magyarország immár sínen van. Nos, az elmúlt másfél hét újabb kétségeket szült.
Reflektorfénybe került, amit már korábban is jeleztek az elemzők, hogy az Európai Unió és a magyar országgyűlés szokásos ügyrendje szerint az áprilisi kiegyezésből nem lehet előbb hitelmegállapodás, mint nyár végén, ősz elején. Ennél is elgondolkodtatóbb fejlemény, hogy miközben Orbán Viktor a jövő évi költségvetés sarokszámainak nyári elfogadásáról beszél, frakciószinten már a második Széll Kálmán-terv fellazítása a téma.
Nem véletlen a kormányoldali zavarodottság. A jövő év lesz a mostani négyéves kormányzati ciklus utolsó teljes éve. Márpedig a ciklusok mindig farnehezek költségvetési szempontból, amennyiben a választások közeledtével költekezési kényszer nehezedik a kormánypártok részéről a kabinetre. Talán most tudatosodott a kormányzó erőkben, hogy a megszorítások súlypontja – 600 milliárd forint – 2013-ra esik, éppen arra az évre, amikor már kezdődik a szavazatgyűjtés, s az ilyenkor szokásos osztogatás. Komoly bűvészmutatvány vár tehát a miniszterelnökre. Eddig ugyanis még senkinek sem sikerült a nadrágszíjat egyidőben meghúzni és kiengedni…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!