A MAL Zrt.-nek máig kell a vörösiszap-kiporzást elhárítania. Szabályszegés ese­tén az üzem bezárásáról akár egy hét múlva már dönthet is a Magyar Bá­nyászati és Földtani Hivatal Vesz­­pré­­mi Bányakapitánysága, amely má­­jus 21-én kötelezte a céget a IX-es és X-es tározónál a porzás megszüntetésére, öt napot adva határidőnek.

Ezt a MAL „tarthatatlannak” nevezte, mondván: a nyár is kevés a tározó lefedéséhez, fellebbeztek a döntés ellen.

Szakemberek szerint átmeneti megoldást jelenthet egy filmszerű anyag tározókra permetezése – helikopterből. Tegnap a bányakapitányságnál azt mondták, még nem járt le a terminus, május 30. után érdeklődjünk.

Bár a 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófát előidéző, 1942 óta létezett nedves – lúgos – technológiáról tavaly februárban átállt a cég Ajkán a rájuk kényszerített szárazra, a lefedetlen tározókból a vörös port a szél messzire viszi. Kolontár és Devecser felé is. A két ka­­tasztrófa sújtotta településen az emberek az ablakot sem merik kinyitni, a gyerekeket nem engedik a kertben játszani. Király Alfréd, az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után Egyesülettől a VH-nak elmondta: nem tudják ko­­molyan venni az ilyen határidőt, aláírásokat gyűjtenek, s a petíciójukat – amelyben kitérnek a tározók környezetének a rekultivációjára is – június elején szeretnék Budapesten a kormánynak átadni. Nem akarják, hogy a gyárat bezárják, hiszen 2000 embernek ad munkát, de így elviselhetetlen az élet a sok-sok emberi segítséggel már egyszer helyrehozott környéken. A csapadékos, szélcsendes időnek hála, most jobb a porkoncentrációs helyzet, de ki tudja, meddig?

A Nemzeti Nyomozó Iroda április óta nyomoz környezetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt a kiporzás kapcsán ismeretlen tettes ellen a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Termé­szet­védelmi és Vízügyi Felügye­lőség feljelentésére, amely már februárban intézkedési terv készítésére kötelezte a MAL-t. Ez volt az a hatóság, amely pár nappal a katasztrófa bekövetkezte előtt megfelelőnek minősítette jelentésében a lúgos tározókat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!