Pekingben a héten összeül a Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusa. Másfél évtizede új politikai (menet)rendet vezettek be a világ legnépesebb államában. Azóta a már csaknem 90 milliós élcsapat ötévente rendszeresen megtartja legfőbb tanácskozását.
Nem volt ez mindig így. A rendszerteremtő (és rendbontó) Mao Ce-tung idején inkább nagy fölfordulások forgószele tombolt. 1956 és 69 között például a „Nagy Kormányos” egyáltalán nem látta szükségét, hogy hasonló országos fórumot hívjon össze. Biztosabban ült a nyeregben anélkül.
Amikor aztán Mao halála és a kulturális forradalom bukása után visszatért a hatalomba a többször félreállított Teng Hsziao-ping, a törpe óriás hozzálátott a dolgok helyretételéhez. Rehabilitáltatta a meghurcolt veteránokat, megkezdte a „reform és nyitás” máig meghatározó gazdasági-társadalmi átalakító munkáját. A kelet-ázsiai birodalomban két évtizedig tartó két számjegyű növekedés kezdődött. Kína a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát. (Igaz, megannyi építő innováció mellett ekkor kezdeményezték a „demográfiai lerobbanáshoz” vezető, közelmúltban korrigált egykepolitikát.)
Káderpolitika: hét föl, nyolc le
A rendteremtő Teng „végítéleteként” a párt vezető testületei ötévenként megtartják a kongresszusokat. A pekingi pátriárka még kijelölte a Mennyei Birodalom rövid és középtávú vezetőjét. Teng – aki névleg soha nem volt az ország első embere, ekkor már beérte a kínai bridzsszövetség elnöki tisztével, de egyértelműen ő osztotta a lapokat – kezdeményezte, hogy az első számú (de egyenlők között első) politikus, tehát előbb Csiang Cö-min, majd Hu Csin-tao legföljebb két perióduson keresztül tölthessen be vezető funkciót.
2002-től így is történt. Mao és Teng után így ők álltak az élen, hogy aztán békésen továbbadják a kormányrudat az addigra fölkészített utódjelölteknek. Öt éve így került a párt főtitkári, majd pár hónappal később, szinte „automatikusan” az államfői székbe Hszi Csin-ping, és lett kormányfő Li Ko-csiang.
Egyben bevezették azt a „hét föl, nyolc le” gyakorlatot, hogy a legfelsőbb pártvezetésbe 67 éves korig emelhetők a káderek, 68 esztendősen vissza kell vonulniuk. Ennek a követelménynek a csúcson most csak ez a két férfiú felel meg.
A mostani kongresszuson elhangzó politikai értékelés vagy a gazdasági program (ötéves terv) kevés meglepetést ígér.
Nyilvánvalóan folytatódik a korrupcióellenes hadjárat, amelynek a korábbi vezetők legfelső szintű hívei is áldozatul estek. Nem kétséges, hogy a krízisszagú térségben továbbra is nagy hangsúlyt kap majd Kína stratégiai feltörekvése, katonai fejlesztése is.
Hszi, a pozícióhalmozó
Ezért a megfigyelők most főleg a várható személyi döntésekről spekulálnak. Az egyhetes tanácskozás végén kihirdetett eredményekből alighanem könnyebb lesz a jövőre nézve következtetéseket levonni – akár az évente egyszer, majd jövő márciusban összeülő parlament ülésén bekövetkező változásokról. Érdemes odafigyelnünk, kik kerülnek be az új, nagyjából 200 fős központi bizottságba, akik aztán a leendő, nagyjából 25 fős, túlnyomórészt, vagy tán kizárólag férfiakból álló politikai bizottság tagjait megválasztják. Pontosabban gyaníthatóan inkább csak jóváhagyják az aprólékos alkufolyamatban az eddigi vezetők között már egyeztetett listákat. Korábban a visszavonult nagy öregek is jelentősen befolyásolták ezeket a döntéseket (lásd Teng és más veteránok szerepe a Tienanmen téri demokráciapárti tüntetések erőszakos leverésében), de a saját hatalmát meglepő gyorsasággal és eréllyel kiépítő Hszi Csinping láthatóan igyekszik visszaszorítani ezt a „szokásjogot”.
A 64 éves Hszi várhatóan tulajdon megbízható kádereivel igyekszik körülvenni magát. Ő igazi funkcióhalmozó, az államfői és pártfőtitkári tisztségen kívül a Központi Katonai Bizottság vezetője, sőt a korábban a kormányfők által irányított gazdasági reformbizottság élén is ő áll. A közelmúltban már „a jelenlegi vezetés magvává” nemesítették (elődjének nem járt ki ez a titulus), olykor már vezérként emlegetik, sőt az sem zárható ki, hogy ideológiai „vezérelveit” beemelik a párt alapokmányába.
Elvben még öt éve van a csúcson. Igaz, az időhöz-korhoz kötött informális szabályokat az egyik eszmei megmondóember korábban puszta „folklórként” említette, így sokan arra spekulálnak, ha a mostani legszűkebb csúcsvezetésbe (a Politbüró Állandó Bizottságába) nem kerül be egy-két, az 1960-as években született káder, akkor Hszi akár tízéves mandátuma lejártakor, a 2022-es sorsformáló kongresszuson is prolongálhatná kulcsszerepét.
Főtitkárból elnök?
A jelenleg 7 fős csúcsvezetésből a szokásjog szerint ötnek illendő nyugdíjba vonulnia. Hacsak a főnök jobbkezeként emlegetett kőkemény korrupcióellenes cárral, a már 69 esztendős Vang Csi-sannal kivételt nem tesznek. Márpedig, ha Hszi fölülírhatja az eddig bevett gyakorlatot, alighanem végérvényesen bevéseti nevét a történelemkönyvekbe. Mert ha sikerülne saját fazonjára átszabni az alaptörvényeket, a főtitkári tiszt helyett „magára vállalhatná” az 1982-ben megszüntetett pártelnöki stallumot, és öt év múlva valamelyik saját emberéből jelképes államfőt kreálna. Ezzel csakugyan maói–tengi magasságokba emelkedhetne. Később pedig netán a bridzsszövetség elnöki tisztével is beérhetné.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!