Marad a mélyszegénység

Ugyanis az elmúlt évtizedben a világ fegyverkezési kiadásai 50 százalékkal, közel 1,5 billió dollárral nőttek, és utoljára 1996- ban sikerült fegyverzetkorlátozási egyezményt elfogadnia az ENSZ-nek. A főtitkár arra szólította fel a világ vezetőit, hogy a hadsereg fejlesztésére szánt tetemes összegeket inkább fordítsák a szegénység felszámolására. Az Egyesült Nemzetek még 2000- ben fogadta el a Millenniumi Fejlesztési Célokat (MFC), mely tizenöt év alatt a szegénység enyhítését, a társadalmianyagi különbségek csökkentését akarta elérni. New Yorkban a héten csúcsértekezletet tartottak a tagállamok arról, sikerül-e megvalósítani a programot, hiszen a határidő közeledik. „Már csak öt év van hátra, így teljességgel elfogadhatatlan, hogy a világ vezetői még mindig nem egyeztek meg a diszkrimináció és más emberi jogi jogsértések kezelésére irányuló konkrét lépésekről, ebből adódóan pedig az MFC nem szolgálhatja azok javát, akik arra a leginkább rászorulnak” – foglalta össze a helyzetet Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. Ezt erősítette meg a The Economist hetilap elemzése is, amely szerint nyolcból csak két célt érhetnek el. Ezek közül az egyik, a szegénységben, azaz a kevesebb, mint napi 1,25 dollárból élők számának a felére csökkentése is csak azért következhet majd be, mert Kína nagy előrelépést tett a gazdasági fejlődés útján. 1990-ben a Világbank elemzése kimutatta, hogy a fejlődő országok népességének 46 százaléka a fenti jövedelemszint alatt élt, és ezeknek az embereknek a kétharmada kínai vagy indiai volt. 2005-re a fejlődő világban élőknek már csak a 27 százaléka élt napi 1,25 dollárnál kevesebb pénzből, de ezalatt Kína drasztikusan, 60 százalékról 16 százalékra csökkentette a szegénység mértékét. Arról nem is beszélve, hogy 1990, de akár 2000 óta is jelentősen inflálódott az amerikai valuta, az 1,25 dolláros küszöb mégis megmaradt, tehát az eredmény csalóka. A másik cél, amely teljesülhet, az, hogy 2015-re felére csökkentsék azoknak az embereknek a számát, akik nem jutnak tiszta ivóvízhez, de – például – India esetében ez is kétséges, itt a népességnek csak az egyharmada tisztálkodhat fürdőszobában. A legnagyobb gondot mégis a finanszírozás jelenti. A nemzetközi közösség rendszerint megegyezik bizonyos összegekben, amellyel segíteni akarják a fejlődő országokat, de aztán a tevékenységük kimerül abban, hogy a befizetés hiánya miatt egymásra mutogatnak. Azok az országok – mint Kína is –, ahol sikerült jelentős eredményeket elérni, rendszerint nem növelték meg az állami kiadásokat, hanem a gazdaságot élénkítették. „100 milliárd dollárt költeni Afganisztánra, míg 800 millió afrikainak összesen csak 10 milliárdot juttatni, súlyos külpolitikai hiba” – nyilatkozta a The New York Timesnak a konferencia előtt az Egyesült Államok idei költségvetéséről Jeffrey Sach, a Columbia Egyetem közgazdászprofesszora, aki az ENSZ főtitkár különmegbízottjaként a millenniumi célokat felügyeli. Úgy tűnik, Obama elnök is tisztában van ezzel, az értekezleten bejelentette, változni fog az Egyesült Államok segélyezési politikája. A közvetlen anyagi segély helyett ezentúl a fejlődő országok gazdasági fellendülését fogják ösztönözni diplomáciai eszközökkel, kereskedelemmel és befektetésekkel.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!