Újra sajtóháború robbanhat ki, és megint csak Simicska Lajos csörtézik Orbán Viktorral.

  <h1>Simicska Lajos - Fotó: Németh Dániel</h1>-
  <h1>Mészáros Lőrinc</h1>-
  <h1>Spéder Zoltán - Fotó: Nagy Béla, Magyar Nemzet</h1>-

Simicska Lajos - Fotó: Németh Dániel

- – Kép 1/3

A kormány gyakorlatilag seperc alatt felnégyelte az ország egyik legbefolyásosabb bankárát – noha Spéder Zoltán nemrég még a hatalom kedvenc pénzügyese volt. Bankjánál, az FHB-nál csalás gyanúja miatt házkutatást tartottak, nekiment a két leggazdagabb magyar, Csányi Sándor OTP-vezér és Demján Sándor nagyvállalkozó, és a jelek szerint bukhatja takarékszövetkezeti érdekeltségeit. Ráadásul most a hozzá köthető médiumokat kéri a kormány – többek között az Indexet és a Népszabadságot.

Csakhogy az online gigászt nem a bankártól kell elvenni, hanem Orbán egykori szobatársától. Ugyanis Simicska már legalább másfél éve opciós jogot szerzett az Index megvásárlására. (Ebből a jobboldali média rögvest le is vonta a következtetést, hogy az egykori főoligarcha titokban már jó régóta irányította a médiumot. Ez persze bizonyíthatatlan, annyi tény, hogy Spéder remek kapcsolatot ápolt az őt konzekvensen barátjának nevező Lázár Jánossal, márpedig az utóbbi egy évben a Miniszterelnökség vezetője is újraépítette Simicskával való kapcsolatát, azaz Orbán egykori szobatársa valóban több szálon kapcsolódott az Index tulajdonosához.) Szóval, ha Orbán köre szeretné az Indexet, ki kell golyóznia Simicskát. És ez nem könnyű mutatvány.

Az egykori főoligarcha vásárlását ugyanis most nem lehet a TV2-s trükkel blokkolni, mivel nincs közbeiktatott működtető cég, amit el lehetne adni. Így formálisan az államérdekre lehet hivatkozni, mondván: Spéder érdekeltségeiben sokmilliárdnyi közpénz mozgott, így a bankár vagyonához nem lehet hozzányúlni, ugyanis az fedezetül szolgál az állam esetleges kárpótlásához.

Másrészt informális nyomást lehet gyakorolni Simicskára, hogy ne ragaszkodjon opciós jogához. Csakhogy a presszió sikere erősen kérdéses, ugyanis a nagyvállalkozó minden áron a sajtópiac meghatározó szereplője akar maradni – és éppen most kényszerült elbúcsúzni ingyenes lapjától, a Metropoltól. Bár a hivatalos verzió végelszámolásról szól, de a lap nem önként szűnt be: a BKK és a főváros kitiltotta az újságot területeiről, a Metropol helyére a Habony Árpádhoz köthető Lokál nyomult be.

A Népszabadság esetében sokkal könnyebb lehet a tulajdonosváltás, a zömmel egy osztrák üzletember tulajdonában álló Mediaworks (ez adja ki az újságot) iránt erősen érdeklődik Mészáros Lőrinc. Akiről tavaly még azt írta a lap, hogy „egy kisparaszt maradt”. Tulajdonosváltás esetén nyilván finomodik majd a hangnem.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!