A magyar kormány Oroszország trójai falova lehet – de nincs ezzel egyedül - Oroszország információs hadviselése ellen a magyar kormány alig tesz valamit - Az EU- és a NATO-szövetség gyengítése káros, mégis ez történik – interjú dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel.

 
Feledy Botond

– A magyar külpolitika kit tekint ma valódi szövetségesének?

– Célszerű különválasztani a hosszú távú stratégiai érdekeinket és a magyar külpolitika által aktuálisan követett utat. Ami az előbbit illeti, egyértelmű az az érdekszféra, amelyhez Magyarország tartozik: az euroatlanti szövetségi rendszer. Ennek az EU és a NATO a két meghatározó nemzetközi intézménye. Nyilván vannak vitáink, és lesznek is. De meg vagyunk híva a klubba, ahol rendezhetjük őket. Ez a nagy különbség Brüsszel és az egykori Moszkva között. Mindennek ellenére a magyar külpolitika által követett irányvonal kapcsán azt látjuk, hogy Budapest jelenleg Moszkva egyik legszorosabb szövetségese mind az EU-n, mind a NATO-n belül.

– Akkor hát ezért küld a magyar kormány miniszteri biztost, hogy az Oroszországot sújtó szankciók feloldása érdekében lobbizzon. De miért próbálja a magyar diplomácia megakadályozni, hogy a tagállamok Kína számára kedvezőtlen külpolitikai nyilatkozatot fogadjanak el?

– A szövetségesek ebből a szempontból megosztottak. Magyarország nem egyedül ápol jó viszonyt Kínával: Görögország és Horvátország is a nyilatkozat ellen volt. Oroszországgal kapcsolatban Németország is gyakran szövetséges. De míg Németország egyenlő partnerként léphet fel, Magyarország méretéből és gazdasági súlytalanságából adódóan szükségszerűen alárendelt partner Moszkvával szemben. Addig van súlya az Oroszországgal vagy Kínával való tárgyalásban, ha tud valamit kínálni, de ez csak szövetségesi súlyából, tehát EU- és NATOtagságából adódhat. Ezen a ponton hosszú távon erősen kontraproduktív a két szövetségi rendszer gyengítése, lazítása érdekében fellépni. Mégis ez történik.

– És mi tudunk kínálni Kínának?

– Ebben messze nem olyan ügyes az ország, mint amilyen lehetne. Portugáliába a válság után 500 milliárd forintnyi befektetés érkezett Kínából. Nálunk elhúzódnak a tárgyalások, és a szimbolikusnak deklarált kínai beruházások – reptéri vasút, Budapest– Belgrád gyorsvasút – sem valósulnak meg.

– Az orosz külügy egyetlen telefonja elég volt ahhoz, hogy a főváros ellenében a kormány 60 millió forinttal megtámogassa a Budapesti Fesztiválzenekart. És ez rendben is van, a kérdés csak az: más ügyekben is leszólnak nekünk Moszkvából?

– Ezt pontosan nyilván nem tudjuk. De azt igen, hogy az orosz kapcsolatok rendkívül szorosak, és a magyar politikai vezetés legfelsőbb szintjeire lehetnek bekötve. 2014-ben Magyarország néhány hónappal a kelet-ukrajnai válság kitörése előtt írta alá a Paks II-ről szóló szerződést. Ugyanez az év az orosz-magyar kultúra éve is volt, 200 milliós büdzsével. Ehhez képest a Budapesti Fesztiválzenekaré egy apróbb költségvetésű ügy. De tény, az oroszok ügyelnek a szimbolikára. Vlagyimir Putyin budapesti látogatása is rengeteg jelképes elemet tartalmazott, a szovjet hősök emlékének meglátogatásától kezdve a miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzottakig. A Kreml ügyesen versenyeztet európai országokat a látszólagos kegyeiért. Nem Magyarországnak akarnak üzenni ezzel, hanem elsősorban a régiónak, az EU-nak és a számukra legfontosabb ellenérdekelt félnek, a NATOnak. Magyarországot nem kezelik kiemelten, hanem egy Közép-Európa-stratégia részeként. Ennek egy apró része csupán a látható diplomácia. Az eszköztár a befolyásolás titkosszolgálati módszereitől az információs hadviselésig terjed, mint minden nagyhatalom esetében. Igaz, Oroszország hagyományosan erős a titkosszolgálatokra való támaszkodásban, erősebb önálló piaci szereplők és komoly közép-európai soft power hiányában.

– Mit jelent ez?

– Több szinten zajlik az információs hadviselés. Orosz hackereknek a finn és francia médiavállalatok informatikai rendszerein át a német Bundestagig mindenhova sikerült bejutniuk és adatokat letölteniük. Ez nagyon durva agresszió, de látni kell, hogy a kiberhadviselés bekerült a szárazföldi, vízi és légi hadviselési nemek mellé. A másik front az információs hadviselés, vagyis a dezinformációs kampányok, az oroszok által üzemeltetett álhírportálokkal és a közösségi oldalakon bevetett kommentelő hadseregekkel, az orosz és angol nyelvű kormányzati propagandamédiával, mint a Szputnyik és az RT, ami az egykori Russia Today átkeresztelt utódja.

– Mit tesz a magyar kormány, hogy ezeket a hatásokat ellensúlyozza?

– Vannak területek, amelyeken nem tudjuk, mit tesz. A titkosszolgálatok tevékenysége tipikusan e megismerhetetlen terület, mivel a második Orbán-kormány megszüntette a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvét. Holott a nyugat-európai országokban bevett gyakorlat, hogy a titkosszolgálatok évente egyszer adnak némi összegzést a tevékenységükről. Mindenesetre árulkodó, hogy nincsenek látványos kiutasítások, pedig a tágabb Közép-Európában mindenhol máshol vannak. Más területeken pedig azt látjuk, hogy a kormány kimondottan keveset tesz. Nincsen egységes úgynevezett stratégiai kommunikációs fellépés, ami egyre több Oroszországnak kitett NATO-tagállamban – elsősorban a balti országokban – megfigyelhető. Magyarország nyilvánvalóan nem szedte még össze magát teljesen ezen a kommunikációs területen, pedig aktív intézkedési terület az oroszok számára. Ehhez képest Budapest még a NATO Rigában működő, stratégiai kommunikációt elemző központjába sem delegált egyetlen szakembert sem, pedig az még csak jelentős költségvetési ráfordítást sem igényelne.

– Tudatos ez a tétlenség? Egyesek szerint mi vagyunk a görögökkel együtt az oroszok trójai falovai.

– Az oroszok rengeteg falovat építenek, és egyik sincsen készen. A paksi atomszerződés miatt Magyarországon kétségtelenül előrehaladott állapotban van az a bizonyos faló – ugyanakkor hazánk nem az egyetlen ország, ahol erősek a pozícióik. Az oroszok Finnországban is dolgoznak egy erőművön, Németországgal közösen gázvezetéket építenek, Franciaországnak meg haditechnikai szerződései voltak hatályban az ukrán válság kezdetén. Az oroszok rengeteg olyan politikust befolyásolhatnak, akik az orosz érdeket sajátként megfogalmazva viszik el egy uniós tanácsülésre vagy más fórumra, ami aztán kártékony lehet az euroatlanti közösség számára. Talán Milos Zeman cseh köztársasági elnök a leghírhedtebben oroszbarát középeurópai politikus, aki a kártékony propagandát élőben közvetíti nemcsak a csehek, hanem az egész régió számára.

– Akkor téves az a benyomás, miszerint a magyar kormány különösen jó alanya az orosz befolyásnak?

– Nem azt mondom, hogy a magyar kormány nem trójai faló, hanem hogy sokan mások is azok. Az oroszok rendkívül ügyesek, és a ’89 előtt tapasztalataikról sem felejtkeztek el. Közép-Európa hazai pályának minősül, és különösen Magyarország, ahol – a tágabb régióban szinte egyedüliként – semmiféle elszámoltatás vagy érdemi múltfeltárás nem zajlott 1989 után a politikai elit vonatkozásában. A jelenlegi magyar kormányzati elitben is akadnak olyan vezetők, akiknek közismert az 1989 előtti állambiztonsági kötődésük. Olyan emberek lehetnek tehát még hatalmon, akikről Moszkvában komoly akták szólnak, így megvan az oroszok befolyási alapja még e szinten is. De a veszély éppen azért létezik, mert a sok pici és ismeretlen faló folyamatosan mozog. A szélsőjobbnak nyújtott segítségtől a Brexit-kampány hallgatólagos támogatásáig látjuk, milyen széles körűek az orosz intézkedések. És épp ettől lesz nehezebben leleplezhető és hatékony. Magyarországon a külpolitikai döntéshozatal nehéz beláthatósága valóban járhat azzal, hogy exponáltabbak vagyunk az átlagnál.

– Akkor mégis megnyilvánul az oroszbarátság a magyar kormány részéről?

– Egyes ügyekben is nyomon követhető a megengedő magyar álláspont Moszkva felé. A magyar kormányzat diplomáciailag ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciókat annak ellenére is, hogy orosz csapatok megszállták Ukrajna területének egy részét, és hazánk közvetlen szomszédságában immár két éve háború dúl, orosz csapatok aktív, igazolt részvételével. Magyarország annak ellenére is ellenezte, hogy a NATO állandó haderőt telepítsen a balti államok területére, hogy az orosz fegyveres erők közvetlen fenyegetést jelentenek a balti államok – NATO-n és EU-n belüli szövetségeseink – biztonságára.

– Nagy-Britannia kilépése hogyan rendezi át az EU-n belüli viszonyrendszert?

– A magyar kormányzati politikának nagyon erős szövetségese volt az Egyesült Királyság. Ugyanakkor meg kell teremteni azt a helyzetet a visegrádiaknak, hogy ezentúl Berlin a négyekkel együtt is leüljön tárgyalni. Orbán Viktornak a Frankfurter Allgemeine Zeitungban múlt héten megjelent cikke arra utal, hogy a menekültválság keltette feszültségeket félretéve, egészséges viszonyt akar Berlinnel ápolni Magyarország és a régió is. A tét az, hogy a térség ne maradjon ki a következő integrációs körből, bárhol – a schengeni övezet, az eurózóna vagy más nemzetközi szerződés mentén – is zúduljon le az „új vasfüggöny”.

– Ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentése is, miszerint 2020-ig bevezethetjük az eurót?

– 2020-ig nagyon sok meglepetés várhat ránk. Minden magyar stratégiai érdek azt kívánja, hogy több forgatókönyvvel számoljunk. Ha az euróövezet lesz az az intézmény, amely továbbviszi az európai integrációt, akkor nagyon fontos lesz Magyarország csatlakozása. Saját magunkkal szúrnánk ki, ha nem vennénk részt az együttműködésben. Ezt a pozíciót nyitva kell tartani, mert Magyarország mozgástere jelentősen szűkül, ha például a lengyelek is belépnek az eurózónába.

– Észbe kapott tehát a magyar kormány?

– Biztos, hogy a vészcsengő megszólalt. Mindenki látja, hogy valamit kell kezdeni azzal az intézményrendszerrel, ami a 27 tagot is egyre nehezebben tudja kiszolgálni. A Monarchiában az egységes kül-, hadügyi és pénzpolitika jól működött, de ezek a területek alig-alig funkcionálnak az EU-ban. Nincs sok választása Európának, ha egységként akar a globalizációs versenyben fellépni. Ám az együttműködést csak azokkal a tagállamokkal lehet megteremteni, amelyek hajlandóak a szuverenitást ezeken a területeken közösen gyakorolni. Még mindig kevesebbet veszítünk az együttműködéssel, mint ha kimaradnánk belőle. Ez egy klasszikus negatív összegű játék lehet: az nyer, aki a legkevesebbet veszíti.

– Ebben a kontextusban hogyan lehet értelmezni az októberi kvótaügyi népszavazást?

– A menekültválság idején a kormány felvett egy olyan pozíciót, amiből nagyon nehéz kijönni anélkül, hogy a választói bizalmát elvesztené. Ahogy az Európai Bizottság is kimondta, ez a népszavazás nem releváns európai szempontból. Belső jogi kérdés, hogy Magyarországon a kormány vagy a parlament dönt-e egy esetleges kvótarendszerről. Az más kérdés, hogy a kormány által megfogalmazott üzenetek nem igazán segítik a választók magyar és európai identitásának a fejlődését, pedig ezek párhuzamosan is létezhetnének. A mostani kampány kifejezetten káros lehet, mert sokkal könnyebben lehet valamit lerombolni, mint felépíteni. Kár lenne, ha a rövid távú politikai érdekek hosszú távra megbéklyóznák a magyar társadalom mentalitását.

Dr. Feledy Botond
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója, a Center for European Integration and Democracy (CEID) kutatója. Jogot végzett az ELTE-n, majd több francia egyetemen hallgatott nemzetközi jogot és a Sciences Po-n szerzett mesterdiplomát nemzetközi kapcsolatokból. Korábban az Európai Parlament munkatársa volt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!