A gyerekeket sújtják leginkább a lakhatási problémák Magyarországon.

 
A habitta for HUmanity rendezvényén épül a Gyermekálmok Házának fala

Hiába javul a lakások átlagos minősége, továbbra is 170 ezer gyermek él olyan lakásban, amelyben nincs WC, 197 ezer gyermeknek sötét az otthona, minden harmadik, azaz 620 ezer gyermek pedig egészségre ártalmas körülmények, nedves, penészes falak között él – ahogy azt a Habitat for Humanity Magyarország tavalyról szóló lakhatási jelentése megállapította. Mindez az egészségükre, fejlődésükre és tanulmányi eredményeikre is rossz hatással van. A lakások zsúfoltságát tekintve is Európa sereghajtói között vagyunk, a családok 65 százaléka él összezsúfoltan. A rossz lakáshelyzet energiaszegénységgel is együtt jár, a háromvagy annál több gyermekes családok ötöde nem tudja megfelelően befűteni az otthonát a rossz szigetelés és a fűtési rendszer korszerűtlensége miatt.

Erre próbálta felhívni a figyelmet a szervezet tegnap, a Lakhatási Világnapra szervezett akciójával a budapesti Örs vezér téren. A Habitat for Humanity egy fekete házat állított fel, amelynek falait vasárnap estére fehér téglákkal borítják be a járókelők.

Ezekre a téglákra az arrajárók azt írhatták fel, szerintük mi kell ahhoz, hogy igazi otthon lehessen egy gyermek számára a hely, ahol él. Szombat délután kicsik és nagyok egyaránt szívesen álltak meg a forgalmas téren, és írták rá a téglákra az általuk fontosnak tartott dolgokat. „Biztonság és takaró”, „Esti mese”, „Közös vacsora” – ilyen feliratokkal épült lassan a Gyermekálmok Házának fala.

„A terepen végzett munkánk során főleg mélyszegénységben élő családoknak nyújtunk segítséget otthonaik megújításához, és közösségeik megerősítéséhez. Állandóan szembesülünk ilyenkor a gyerekeket érintő, súlyos lakhatási gondokkal, mely az életük többi területére is negatív hatással van” – mondta korábban Szekér András, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója.

A szervezet szeretné elérni, hogy olyan lakáspolitikai döntések szülessenek, amelyek a legszegényebbek számára is segítséget nyújtanak, erre az általuk alapított adósságkezelési kerekasztal javaslatokat dolgoz ki, továbbá a szociális bérlakások számának bővítését is kezdeményezik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!