Kongresszus összehívását kezdeményezi az MSZP elnöke június 18-ra. A Gyurcsány-féle kérdésekről csak a soron kívüli kongresszus után tartanak pártszavazást.

 
Mesterházy Attila fotó: Kallós Bea, MTI

Mesterházy Attila az MSZP szombati választmányi ülésén javaslatot tett arra, hogy a szocialisták június 18-án tartsák következő kongresszusukat. Így a pártelnök szerint a párt belügyeiről és jövőjéről folyó viták korrekt és átlátható módon lehet lezárni; a kongresszuson „a többség eldöntheti, hogy milyen pártot akar”, és azt mindenki tudomásul veszi. Személyi kérdésekkel nem foglalkoznak.

Simon Gábor, a testület elnöke a zárt ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a Gyurcsány Ferenc vezette Demok­ratikus Koalíció platform kérdéseiről az MSZP – a tervezett kongresszus után – június 22-e és 28-a között tart majd pártszavazást. A választmányi elnök szerint így lehetőség nyílik majd arra, hogy ezekről a kérdésekről előbb a párt nyilvánossága előtt vitatkozzanak, és csak azután döntsenek. A választmányi elnök közölte: a testület támogatta az elnökség azon javaslatát, miszerint csak a Gyurcsány-platform kérdéssoráról írt ki pártszavazást, azt nem egészítette ki újabb felvetésekkel. A szocialista párt tagjai tehát június végén dönthetnek majd arról, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket, az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, illetve azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága folytathasson-e ellenőrzést. Szintén voksolás tárgya lesz, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is határozhat, egyetért-e vele, hogy a pártban országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.

Simon Gábor a pártszavazásról folyó választmányi vitát jóízűnek nevezte, hozzátéve, hogy az nem volt azért érzelmektől mentes. A zárt ülésen felszólalt Gyurcsány Ferenc is. A volt kormányfő Simon szerint azt hangsúlyozta, hogy nem az elnöki poszt megszerzése érdekében indítványozott pártszavazást, hanem azért, hogy az MSZP-n belüli viszonyokat tisztázzák. Mesterházy Attila bevezetőjében hosszan elemezte az Orbán-kormány elmúlt egy évét, ami szerinte épülés helyett csupán leépülést hozott. Társadalom­politikájukat perverznek, gazdaságpolitikájukat „vudu­zás”-nak nevezte, demokráciafelfogásukat pedig „parlamenti diktatúra”-ként aposztrofálta. Az MSZP elnöke kitért arra is, hogy szerinte a kormány nem egyeztet partnereivel, hanem csupán zsarolja és megfélemlíti őket, és hasonló stílusban politizál a nemzetközi színtéren is.

 

 

Nagy siker, hogy az MSZP csak a Demokratikus Koalíció platform kérdéseiről tart pártszavazást – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a platform szombati ülésének szünetében. A volt miniszterelnök hangsúlyozta: „azért fogunk tenni, hogy ne tudják távol tartani az aktív tagokat a szavazástól”. Kérdésre válaszolva hozzátette: több pártvezető nyilatkozott már arról, hogy nem fog elmenni, ezzel szemben Gyurcsány azt szeretné, ha a pártvezetők arra hívnák fel a tagokat, hogy vegyenek részt a szavazáson, mert így derülhet ki, hogy a párt aktív többsége mit akar. A volt kormányfő nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy a pártszavazás csak a kongresszus után lesz, mert abban biztos, hogy a kongresszus nem hoz döntést abban a két kérdéskörben, amiről a pártszavazás szól. Kérdésre válaszolva a szocialista politikus úgy fogalmazott: „ha engem a kongresszus felszólítana, hogy menjek el a pártból, akkor azt hiszem, elmennék, de miért tenne ilyet a kongresszus, nem ellensége önmagának”. Gyurcsány Ferenc szerint a magyar baloldal jelentős része számára az, amit képvisel, az fontos érték és „bántóan szimpla” gondolatnak nevezte, hogy ami most zajlik, az egy Gyurcsány-Mesterházy vagy Gyurcsány-Puch vita. „Nem kívánok az MSZP elnöke lenni, nincsenek személyes hatalmi ambícióim az MSZP-ben” – tette hozzá.

 

Címkék: MSZMP, MSZP, MSZMP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!