Biomatrac, csigaelixír, masszázsfotel, mágnesterápia, a sor és a fantázia szinte végtelen, mivel csábítják százezres költésekre az embereket. Egészséget, gyógyulást ígérve. A módszer pedig működik: bár eszünk ágában nincs vásárolni, mégis értéktelen kacatokkal távozunk a különböző bemutatókról.

 
Fotó: Profimedia

Két céget büntetett, összesen 22 millió forintra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kft.-k mágnesterápiás gyógyászati segédeszközéről a termék népszerűsítése és értékesítése során azt állították, hogy gyógyhatása van. A reklámok fő üzenete a fogyasztó számára az volt, hogy a termék használatával számos betegség hatékonyan kezelhető, orvosolható, megelőzhető, az egészségi állapot általánosságban javítható. Csakhogy ezt igazolni nem tudták, ezért jogsértést követtek el. Egy, az átverések hosszú sorából. „Fergeteges bemutató”, „ingyenes tanácsadás”, „meggyógyítjuk, megfiatalítjuk, megszépítjük”, „garantált nyeremény!”. Ilyen és ehhez hasonló szlogenekkel csábítanak a vállalkozások bemutatóikra, ahol aztán – ha nem később – kiderül, hogy semmi sincs ingyen, semmi sem garantált, és végképp nem gyógyítja, szépíti, fiatalítja meg az adott termék az erre vágyókat. Mindez több tíz- vagy akár több százezer forintért, a valódi piaci ár többszöröséért. Az elmúlt évtizedben gombamód szaporodtak el a termékbemutatókra szakosodott vállalkozások. Célközönségük elsősorban az idősebb generáció tagjaiból áll – ők azok, akiknek több egészségügyi problémájuk van, rendelkeznek szabadidővel és persze hiszékenyebbek is. Továbbá: a nyugdíjas nem mer reklamálni, a nyugdíjas könnyen átverhető.

Edina mindig is két lábbal a földön állt, nagyon is odafigyelt, mire adja ki a pénzét. A nyugdíjas asszony évek óta komoly fájdalmakkal küszködik, akárcsak férje, Antal. „Egészségfelmérést ígértek, teljesen ingyen. Gondoltam, ártani nem árt, elmentem. Az impozáns hotel termében, huszadmagammal vártunk. Aztán megnézték a vérnyomásom meg a vérem oxigénszintjét, kiderült, »közepesen rossz« állapotban vagyok. Ezzel aztán a vizsgálatoknak vége is volt. Majd előkerült az úgynevezett bioregulációs fotel. Már a neve is tudományosan csengett, na, meg aztán kiderült, mennyi mindenre is jó” – kezdi Edina. A gerincbántalmakkal is küzdő asszony szeme felcsillant, mikor megtudta, hogy a fotel mozgásszervi bajokra kiváló, és persze lényegében mindenre megoldást kínál. Mellette bemutattak egy víztisztítót is meg valami csodalábast, mind-mind az egészség jegyében. Edinával itattak is a tisztított vízből, véroxigénszintje szinte azonnal normalizálódott. És aztán ehhez még jött a „csúcspont”! A nyereménysorsolás. Edina nyert, és ha nem érezte volna amúgy is, mekkora szerencse érte, ezen a hatalmas üdvrivalgás segített. Hiszen 600 ezer forint boldog tulajdonosa lett. Hitte ő, néhány percig. Valójában az egymilliós fotelhez kap ennyi kedvezményt, elég, ha a fennmaradó részt megfizeti. Hiába érvelt az asszony, hogy nincs is nála a hiányzó 400 ezer forint, hiszen csak egy egészségfelmérésre jött, megoldották. Elég volt a szállításkor fizetni, itt csak a kötelezettségvállalás volt a „nyeremény” ára. Ma ott virít a kanárisárga fotel a lakás közepén, egy darab fénymásolt papírlappal ellátva.

Egy félegyházi asszony kálváriája négy évvel ezelőtt kezdődött. Őt postai szórólapon kirándulásra invitálták, de kirándulás helyett egy termékbemutatóra vittek. Mindössze néhány ezer forinttal indult el, végül hatalmas adóssággal tért haza. A helyszínen ugyanis áruvásárlási kölcsönt is nyújtottak számára, negyvenöt százalékos kamattal. Ezért az összegért egy „csoda” mágneses matracot kapott. Az asszony nem tudta kifizetni a közel 500 ezer forintot. A hitelfolyósító cég beperelte, s mivel aláírta a szerződést, a bíróság helyt adott a társaság követelésének. Mára kamatos kamattal 1,3 millió forintra szaporodott a tartozása.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint, ha valaki megvásárolt egy terméket, amire nincsen szüksége, a jogszabály biztosítja a nyolc munkanapon belüli elállási jogot, a terméket visszaküldhetjük, és harminc napon belül vissza kell kapnunk a vételárat. Ha a szerződésben ilyen visszaválthatóság nem szerepel, az semmisnek tekintendő. Sajnos gyakran előfordul azonban, hogy a fogyasztó hiába érvényesítené az elállási jogát, már nem éri el a céget, a telefonszámok, e-mail címek megszűnnek, de előfordult olyan eset is, amikor a cég megfenyegette a reklamáló fogyasztót. A GVH-nál rengeteg – főleg az egészségügyi termékekkel szemben – a panasz. Igaz, ezek esetében leginkább azt nézik, mit ígérnek és azt milyen alapon teszik. „Minden kétséget kizáróan kell tudni igazolni az állításokat megfelelő számú vizsgálati mintával, hivatalos eredményekkel. Enélkül jogsértő az állítás és az ígérvény” – mondja Gondolovics Katalin, a GVH szóvivője, aki szerint a hivatal különösen ügyel most az „érzékeny” fogyasztókra, a pénzügyileg, illetve egészségügyileg leginkább kiszolgáltatottakra.

Januártól szigorodik a fogyasztóvédelmi törvény. Betiltják a fogyasztói csoportok szervezését, és a trükkös termékbemutatókat is szigorúbban büntetik. A módosítás bővíti azokat az eseteket is, amikor kötelező bírságot kiszabni: ezek közé tartozik, ha a jogsértés koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk miatt különösen kiszolgáltatott ügyfelekkel szemben történik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!