A 17 milliárd forintot is meghaladhatja a balatoni táborok (Zánka és Fonyód) értéke, amiket az állam egyszerűen odaadott az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak.

Az alapítvány abban az időpontban még nem is volt közhasznú, amikor az Országgyűlés törvényben ráruházta a hatalmas értékű ingatlanok tulajdonjogát, holott ez feltétele az ilyen típusú ingyenes és illetékmentes átadásnak. Mint azt három héttel ezelőtt megírtuk, az alapítvány kuratóriumában több Fideszhez kötődő személyt is találni. Alapító jogait pedig a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóra ruházták, amelynek főigazgatója Kothencz János, a szegedi Fidesz vezetője. Az alapítvány vállalta, hogy a táborokban 15 évig gyerek és ifjak üdülnek, arra azonban nincs garancia, hogy mi történik ezután az ingatlanokkal. Márpedig nagyot szakíthat az, aki értékesíteni tudja az egykori zánkai úttörővárost.


Lásd korábbi cikkünket a témában:
Lenyúlják a tábort – Egyházi kézre játszotta a kormány a zánkai gyerekcentrumot

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!