Új egészségügyi törzskartonokat kell kitölteniük a gyermek- és a felnőttháziorvosoknak, ugyanis azokból szeretné megismerni a kormányzat a lakosság egészségügyi állapotát.

 
Vizsgálat a háziorvosnál: Mindent tudni akar - Fotó: Németh András Péter

A munkáért pluszpénzt kapnak az orvosok, egy törzskartonnal nagyjából fél óra munka lesz, naponta kettőt kellene a háziorvosoknak kitölteniük, így 2019 végére mindenkiről kiderülne, mennyire egészséges. Az viszont nem világos, hogy a pluszpénz benne lesz abban a 130 ezer forintos havi fizetésemelésbe, amit az orvosok júliustól kapnak (januárig visszamenően), vagy a kartonkitöltést ezen felül díjaznák.

Az egészségügyi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta: a korrekt népegészségügyi programok működtetéséhez elengedhetetlenek az új kartonok. Csakhogy az azokon szereplő bizalmas információk közreadásával sérülne az orvosi titoktartás, legalábbis Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő szerint. Aki úgy véli, a beteg nem köteles adatokat szolgáltatni a törzskartonhoz, mert a személyhez kötődő érzékeny információk közlése önkéntes.

Olyan szociológiai kérdések is szerepelnek, amik megválaszolásával beazonosíthatóvá válik az illető, ugyanis társadalmi, gazdasági helyzetre és lelkiállapotra is rákérdeznek. Ezenkívül vizsgálják az alkoholfogyasztást, a táplálkozást, a dohányzást és a családi kórtörténetet is. A szenvedélybetegeknél például azt is próbálnák kimutatni, le akarnak-e szokni mondjuk a cigiről vagy az alkoholról, mert ha nem, akkor a „kezelést” azzal kezdenék, hogy erre motiválják a pácienst. Az új törzskarton tucatnyi rizikófaktorra és betegségre kérdez rá, a válaszok alapján minden páciens kapna egy egészségi állapota szerinti informatikai azonosítót. Ennek segítségével pedig személyre szabott ellátásban részesülne. A besorolást az új Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér informatikai rendszer végezné.

A 18 év alattiak állapotára vonatkozó kérdéseket a Házi Gyermekorvosok Egyesülete állította össze, a felnőttekét pedig a svájci finanszírozású Alapellátás-fejlesztési Modellprogram munkatársai.


Új egészségügyi országtérképet rajzol fel a kormány – a kérdés: miképp használ intim adatokat


„El kell dönteni, mi a fontosabb: az adatvédelmi jog vagy az, hogy tovább és egészségesebben éljünk?” – így kommentálta lapunknak Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár az új törzskartonok bevezetését. Mint ismeretes: Kincses ötlete alapján hozták létre a „kartonrendszert”, akkor az volt a terv, hogy az adatok nagy része nem kerül ki az alapellátási körből. A szakértő úgy véli, előbb az informatikai, szakdolgozói feltételeket kellett volna megteremteni, ugyanis a kérdőíveket akár egészségügyi szakasszisztensek, szakdolgozók is ki tudnák tölteni. Csak az anonimizált statisztikai adatokat kellene továbbküldeni, amikből az derül ki, hogy mely földrajzi területeken milyen fizikai adottsággal rendelkeznek és betegségek a gyakoriak.

Kincses Gyula szerint az adatvédelmi aggályokat megfelelő informatikai, infrastrukturális rendszerrel és szakmai hozzáértéssel el lehet kerülni, az pedig fontos, hogy kiderüljön a lakosság egészségügyi állapota.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!