Mint a többiek - Bosszúvágy hajthatta a manchesteri merénylőt döbbenetes tette elkövetésében, az AFP hírügynökségnek nyilatkozó családi ismerős szerint. Az öngyilkos robbantást elkövető 22 éves Salman Abedi egyik jó barátja azután halt meg, hogy egy évvel ezelőtt brit fiatalok megkéselték az utcán. Az ismerős szerint az eset feldühítette a Manchesterben élő fiatal líbiaiakat, akik muszlimként maguk is célpontnak érezték magukat, Abedi pedig azóta bosszút tervezett, hiába próbálták meggyőzni: az eset közönséges bűncselekmény volt.


Az őt távolabbról ismerők csendes, szerény, udvarias fiatalnak ismerték, ez pedig egybecseng az elmúlt évek terrortámadásainak tapasztalataival, a terroristák általában nem tűntek ki saját közösségeikből.

A család Líbiában élő tagjainak vallomásából kiderült, hogy a merénylő a robbantás előtt néhány órával felhívta anyját, és egy bocsánatkéréssel búcsúzott tőle. Abedi négy nappal korábban utazott vissza Líbiából az Egyesült Királyságba. Egyik testvére vallomására alapozva a líbiai nyomozók úgy gondolják, Salman egyedül vitte véghez a tettét, és az interneten talált leírások alapján készített pokolgépet. Ezzel egész más nyomon járnak, mint a brit hatóságok, akik azt feltételezik, hogy Abedi mögött egy egész szervezett hálózat állt, és a bombát sem ő csinálta. A Sky értesülései szerint csütörtök éjjel is letartóztattak egy embert Manchesterben az üggyel összefüggésben – ezzel tízre nőtt az őrizetbe vettek száma.

Az elkövető két fiútestvérét és apját, Ramadan Abedit is lefogták Tripoliban, ő az 1990-es években a Moammer Kadhafival szemben álló Líbiai Iszlám Harci Csoport (LIFG) tagja volt a titkosszolgálatok szóvivője szerint. Ennek a szervezetnek a tagjai manapság jó kapcsolatot ápolnak az al-Kaida terrorszervezettel is.

Miután a diktátor könyörtelen harcot indított ellenük, az idősebb Abedi Nagy-Britanniába menekült a családjával, a helyi mecsetben prédikációkat is tartott, majd 2011-ben tért vissza Líbiába. A robbantó apja tagadja, hogy köze lenne a merénylethez, sőt a fia bűnösségét is tagadja. „Mi nem hiszünk ártatlanok meggyilkolásában” – mondta a Telegraph információi szerint az apa, aki azt is tagadja, hogy fia tagja lenne az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!