Egy szakszervezet lehet a versenyszférában, de a közszférában is napirenden van az érdekképviseletek egyesítése.

Egyesülni készülnek a versenyszféra meghatározó érdekvédői. Az új ipari szakszervezetet a húsosok, a nyomdászok, a bányászok, a bőrösök, a ruhások, a textilesek, az építősök, a MOL-bányászok és a vasasok hoznák létre, 50 ezer szervezett dolgozót tömörítene, 250 ezer munkavállaló érdekeit képviselné. Az érdekelteknek szeptember közepéig kell válaszolniuk: ha a döntésük igen, akkor az új szervezetet alkotók fokozatosan adják fel önállóságukat, megőrizve szakmai sajátosságaikat is.

Elhatározásuk az európai ipari szakszervezetek közelmúltbeli fúzióját követi. Balogh Béla, a vasasok elnöke a Vasárnapi Híreknek azt mondta: évek óta újra és újra felvetődik, hogy nincs szükség hat konföderációra és több tucat ágazati szakszervezetre, hiszen a rendszerváltozás óta folyamatosan csökken a foglalkoztatottak és a szervezett dolgozók száma. Ennek ellenére semmi nem változott. Most viszont az új szakszervezetet kezdeményezők elérkezettnek látták az időt arra, hogy „összetolják” erőiket és forrásaikat. Balogh azt várja, hogy megerősödik az érdekérvényesítés, mert a változás nyomán a politika, és a munkáltatói szövetségek is komolyabban veszik a szakszervezeteket. Az egyesülésre készülő szervezetek az MSZOSZ tagszervezetei. Balogh szerint most a konföderációknak, így az MSZOSZ-nek is a elsősorban az új Munka törvénykönyv, az adók, a korkedvezmény-korengedmény, a minimálbér, vagy az elvárt béremelés dolgában kell nyomatékosan fellépnie.

Fontosnak tartja az ipari szakszervezetek integrációját az MSZOSZ elnöke is. Pataky Péter lapunknak elmondta: jelenleg 36 tagszervezete van a konföderációnak, amely kevesebb, de nagyobb létszámú tagszervezetekkel hatékonyabban tudna működni. Az elnök szerint, az ipari szakszervezet, ha létrejön, felgyorsíthatná az integrációt más szakszervezetek között is, és ez elvezethetne a jelenleginél kevesebb konföderációhoz.

Erre utal az is, hogy a közszférában is napirenden van az ipari szakszervezethez hasonló formáció létrehozása. A Magyar Köztisztviselők és Köz­alkal­mazottak Szakszervezetének egy héttel ezelőtti kongresszusán a leköszönt főtitkár, Fehér József arról beszélt, saját autonómiájuk megszüntetése árán is egyesülni kell más rokon szakszervezetekkel, hiszen ma már a teljes közigazgatásban nincs annyi szervezett dolgozó, mint négy évvel ezelőtt csak az MKKSZ-nek volt. Hozzátette, hogy az egységes közszolgálati szakszervezet létrehozását nem a tagok utasítják el, Fehér a tisztségviselőket hibáztatta, mondván talán pozícióféltésből állnak ellen az ilyen törekvéseknek.

 

„Dühös Magyarok” néven országos akcióba kezd a Magyar Szolidaritás Mozgalom – értesült lapunk. A Szolidaritás aktivistái júniusban kérdőíven kérik ki az emberek véleményét az ország jelenlegi helyzetéről és a lehetséges megoldásokról. Egyebek mellett arról is, hogyan képzelik el az ellenzéki együttműködést. Ezt azért is tartják fontosnak, mert vezetőik, aktivistáik az országot járva azt tapasztalják, hogy az Orbán-kormány regnálása alatt a magyarok egyre kiszolgáltatottabbak lettek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!