Akadtak, akik előzetesen kisebb palotaforradalmat vártak az MSZP tegnapi választmányi ülésétől, ám ez végül elmaradt, az értékelések többsége a Mesterházy Attila-féle pártvezetés pozíciójának megerősödéséről szól.

 
Németh András Péter felvétele

A zárt ülésen hangzottak el ellenvélemények is, ám végül nem került szóba az MSZP és az Együtt-PM között megkötött választási megállapodás felülvizsgálata vagy kinyitása, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon a választmányi ülés utáni sajtótájékoztatón újra hitet tett az együttműködés mellett. Munkatársunk azonban beszélt olyan választmányi taggal, aki úgy értékelte a többórás tanácskozást, hogy mintha tettek volna lépéseket Gyurcsány Ferenc pártja felé, de csak Gyurcsány nélkül. Mire kimondta, ezen maga is elmosolyodott.

Mesterházy zárt ülésen beszélt. Az MSZP elnöke egyértelművé tette azt is, hogy a jövőben „fegyelmezettebb kommunikációra” van szükség, vagyis „stratégiai kérdésekben” kizárólag a „belső fórumokon” és nem a nyilvánosság előtt kell megvívni a vitákat. Részletesen beszámolt arról, milyen ajánlatot adtak korábban Gyurcsány Ferencnek és pártjának, a Demokratikus Koalíciónak. Mesterházy szerint Gyurcsány méltányos és korrekt ajánlatot kapott, nem az MSZP-n múlt, hogy végül nem lett megállapodás. Annak tekintetében mindegyik szocialista vezető egyértelműen fogalmazott, hogy nincs olyan körülmény, amely az Együtt-PM pártszövetséggel megkötött szövetség erejét megkérdőjelezné. Ezt erősítette meg információnk szerint Bajnai Gordon is, aki egyértelművé tette: mindent a 2014-es győzelemnek rendel alá. Nem lehet és nem is szabad a 2018-as választásokra építeni – mondta –, mert ha most nem sikerült a kormányváltás, úgy négy év múlva az ellenzéki erők akár már véglegesen is eltűnhetnek. Gyurcsányék kapcsán annyit mondott: csak akkor lehet kinyitni az MSZP-vel kötött szövetséget, ha az a győzelemhez vezet.

Úgy tudjuk, miközben a hozzászólók többsége a pártvezetők álláspontját támogatta, voltak, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg. Köztük volt Lendvai Ildikó is, aki az elmúlt napokban a nyilvánosság előtt is világossá tette: ha nem is lehet közös listában megállapodni, legalább azt el kell érni, hogy a két párt egymás ellen ne indítson jelölteket a választókerületekben.

– Az MSZP kampányüzemmódra kapcsolt – így összegezte a választmányi ülésen történteket Mesterházy Attila a szombati sajtótájékoztatóján. Azt mondta, a bizonytalan szavazók problémáira összpontosítanak a kampányban. Emellett „nagyobb kommunikációs fegyelmet” kértek a megszólaló szocialista politikusoktól. Bajnai Gordon cáfolta, hogy az Együtt-PM az elmúlt napokban a szövetség újranyitását vetette volna föl az MSZP-nek. Azt mondta, ez a szövetség kínál alternatívát az Orbán-kormánnyal szemben, és éri el a lehető legtöbb szavazót. Úgy fogalmazott: a szövetség tagjait az köti össze, hogy 2014-ben akarnak győzni.

Mesterházy Attila megismételte, illúziónak tartja a teljes ellenzéki összefogást, hozzátette: az lenne a legjobb, ha sikerülne megállapodásra jutni az egyéni körzetekről, de „nem a mi kezünkben van a döntés (…) mindenkinek saját magának kell mérlegelnie az esélyeit és a jelöltállítás konzekvenciáit”.

Botka László választmányi elnök megerősítette: az MSZP biztosan befutó listás helyeket és egyéni választókerületeket ajánlott fel a DK-nak, és nem igaz, hogy a Gyurcsány-párt több vezetőjével szemben kifogást fogalmaztak volna meg, csak a volt miniszterelnökről vélekedtek úgy, hogy akadálya a kormányváltó erők sikerének. – Új helyzet akkor lenne, ha a DK meggondolná magát – mondta.

Mesterházy Attila kitért arra is, hogy az MSZP és az Együtt-PM egyéni jelöltjei egyforma arculattal kampányolnak majd. Egyeztettek arról az általa javasolt aláírásgyűjtésről is, amelynek célja, hogy a stadionépítésre és futballtámogatásra szánt költségvetési pénzt egészségügyi célokra fordítsák.

A kérdésre, hogy az Együtt-PM támogatni fogja-e Horváth Csabát, az MSZP főpolgármester-jelöltjét az önkormányzati választásokon, Mesterházy és Bajnai is azt mondta, hogy erre a parlamenti választások után fognak visszatérni.

A választmány döntött a volt házalelnök, Mandur László országgyűlési képviselő megüresedő mandátumának betöltéséről – Mandur a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagja lett –, az MSZP új képviselője Kránitz László. Döntés született az MSZP operatív irányítását kampányidőszakban ellátó országos választási bizottság tagjairól is. A testületnek Mesterházy Attila pártelnök mellett tagja Simon Gábor elnökhelyettes, Gúr Nándor és Horváth Csaba alelnökök, Botka László választmányi vezető, Velez Árpád pártigazgató és Molnár Zsolt, a párt kampányáért felelős budapesti pártelnök is. A választmány a bizottság tagjává választotta még Tóbiás József, Harangozó Tamás és Lukács Zoltán frakcióvezető-helyetteseket, Szűcs Gábor választmányi elnökhelyettest, Szanyi Tibor EP-listavezetőt és Baja Ferenc platformelnököt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!