Interjú Kieselbach Tamással: Mindent a magyar műkincspiacról – Egy Rippl-Rónai több százmillió

– Alighogy újjáéledt a magyar műkereskedelem, jött egy gazdasági világválság 2008-2009-ben. Sikerült kitörni a mélypontról?

– A világ fejlettebb részén a 2008-2009-es ijedelem és megtorpanás már 2010-ben nagyrészt elmúlt, és az egyik legbiztosabb területnek – ebben az esetben nem szeretem azt a szót, hogy befektetés – a műkereskedelem bizonyult. Nálunk viszont majdnem egy évtizeden át érezhető volt a gazdasági krízis hatása. Tavaly viszont nem egyszerűen utolértük a 2008 előtti árakat, de meg is haladtuk azokat. Nem csak a gazdaság és a műkereskedelem talált magára, hanem végre a hangulat is megváltozott.

– Milyen közegben létezik a műkereskedelem?

– A magyar kultúra, a magyar művészet az a közeg, amelyben érdemes a műkereskedelmet értelmezni. Ha a „keret” elismertsége, nemzetközi hírneve erősödik, akkor az a műkereskedelemre is kihat. Nagyon sok értékes villanása van a képzőművészetünknek – amit jó, ha egyben látunk. Ezt szolgálja az a 40 kötet, amit eddig kiadtunk. A legutóbbi albumunk, az „Elveszett örökség” például a magyar műgyűjtés legkiemelkedőbb korszakát idézi meg, a 20. század első évtizedeit: amikor ezen a téren is egy szinten álltunk a fejlett nyugati világgal. Ezek a könyvek abban segítenek, hogy „befoltozzuk” a múltunkat. Mindenki rácsodálkozik, mi minden volt itt valaha, amit széttört és kisöpört a történelem. Ha ezt sikerül rekonstruálni, az önmagában is hatalmas eredmény, de talán még fontosabb, hogy mindez hozzájárulhat a sebek begyógyulásához is: csak így lehet elfogadó, megértő, végső soron pedig pozitív közünk a múltunkhoz. Azt hiszem, ez hiányzik nekünk a leginkább.

– Mennyire befolyásolja a műkereskedelmet a divat?

– Nyugaton különösen összekapcsolódik a műkereskedelem a dizájnnal, a lakberendezéssel, az életmóddal. Akár az angol Financial Times, akár a német Frankfurter Allgemeine Zeitung, illetve a hasonló színvonalú lapok vasárnapi mellékleteit nézzük, együtt szerepel az életmód, az otthon, a jacht, a gasztronómia – és a műkereskedelem, beleértve az aukciókat és a kiállításokat is. Ott a műkereskedelem hajtóereje többek között az, hogy miképp lehet az életet színesíteni, otthonosabbá tenni. Hogy miképp tudom megfogalmazni magam egy térben – a ruházat, az autó vagy éppen az otthonom berendezése segítségével. A művészet valóban segít abban, hogy minőségi életet éljünk és közben kommunikáljunk magunkról a környezetünknek. Ezt megtehetjük kevés és sok pénzzel egyaránt, de azt látni kell, hogy mivel a világban egyre több a tehetős ember, a műgyűjtés, mint minden fajta „luxustevékenység”, egyre népszerűbb. Ez persze az árak emelkedését is magával hozza.

– Ez mennyire igaz Magyarországra?

– Az utóbbi évek tapasztalata, hogy nálunk a világgazdaság folyamatai általában kicsit megkésve és némileg redukáltan érvényesülnek, de az említett gazdagodás – hosszú távon – remélem, elkerülhetetlen. Persze ma még nagyon sok ember életében elérhetetlen cél, hogy műalkotásokra áldozzon, de a potenciális vásárlók köre egyre bővül. Az már egyértelmű, hogy a költségvetésben végre van pénz – és szándék is, hogy az állam műtárgyakat vásároljon. Kifejezetten örülök, amikor egy-egy múzeum vagy város a közösség vagyonából olyan műalkotásokat vesz, amelyek fontosak a magyar identitás szempontjából. Tavaly a téli árverésen így került közösségi tulajdonba Székely Bertalan híres „Egri nők” című alkotásának kisebb variánsa.

– Az utóbbi évtizedekben rengeteg műalkotás került elő. Fölbukkannak mostanában is rejtve maradt festmények?

– Szerencsére ez folyamatos élmény számomra. Nincs olyan aukciónk, ahol ne lenne számos mellbevágó újdonság. Olyan gazdag a magyar festészet – ahogy 20. századi történelmünk is bővelkedett drámai fordulatokban –, hogy még jó ideig számíthatunk efféle izgalmakra. Még a klasszikussá nemesedett mesterektől is időről időre felbukkannak fél vagy akár egy teljes évszázada lappangó művek, de az úgynevezett kismesterek ismeretlen remekművei talán még izgalmasabbak. Az elmúlt közel négy évtized alatt sok tízezer magyar festmény ment már át a kezemen, de még nekem is élmény megélni, hogy milyen tartalékaink vannak. És szerencsére ma már a vásárlók is belátták, hogy egy kiemelkedő műalkotásért akkor is érdemes jelentős összeget, akár 5-6 millió forintot adni, ha az alkotója szinte a teljes ismeretlenségből kerül elő. Sőt, néha azt érzem: a felfedezés élménye kifejezetten árfelhajtó tényező. Ráadásul ezek az összegek hazai viszonyok között magasnak számíthatnak, de nemzetközi szinten 3-6 millió forint a műtárgyak világában szinte aprópénz.

– És milyen áron jegyzik az ismert magyar festők alkotásait?

– Az igazán jelentős árak az utóbbi években leginkább a Párizsban, Matisse hatása alatt alkotó „magyar vadak” képeinél alakultak ki, miközben persze Rippl-Rónai és a nagybányai vezető mesterek továbbra is népszerűek. Az elmúlt év abszolút rekordere Tihanyi Lajos lett két párizsi képével, de a Nyolcak művészcsoport többi tagja, például Czóbel Béla, Berény Róbert, Márffy Ödön és Czigány Dezső is jól szerepelt, és a ’20-as évek magyar avantgárdja sem veszített vonzerejéből. A téli árverésünk, sőt az egész tavalyi aukciós év egyik meglepetése is ebbe a körbe tartozott: Szántó György egyik fontos alkotása, az 1921-es „Öröm” című festménye 48 millió forintért kelt el. A sikerhez minden bizonnyal hozzájárult a festő különleges sorsa: az I. világháborúban megsebesült a szeme, később megvakult, így nagyon kevés festményt alkotott. A később íróként sikereket elérő művész alkotása, az „Öröm” arra is jó példa, hogy a képek és alkotóik különleges története szinte minden esetben jelentős hatást gyakorol az árukra. Ez a festmény egyébként a Magyar Nemzeti Galériába került, amit nagyon jó döntésnek tartok: unikális darab, az egész korszak egyik legreprezentatívabb, legizgalmasabb műtárgya. És persze örök sztár a már említett Rippl-Rónai: mára a 100 millió forintos kategóriába kerültek a jelentősebb festményei. Sőt a nem nyilvános műkereskedelemben ennél magasabb árak is előfordultak már, nemegyszer úgy, hogy jelentős külföldi múzeum állt a vásárlói oldalon. Az ilyen háttér- információk hatása egyébként nagyon fontos a műkereskedelemben, mert megerősíti az aukción részt vevő gyűjtőket: bátrabban licitálnak, ha tudják, hogy a magas árakat már hitelesítette a piac. Ugyanez a mechanizmus működik a háború utáni művek esetében is, és különösen érvényes a magyar kortárs festményekre.

– Hogyan érdemes belekezdeni például kortárs művek gyűjtésébe?

– Érdemes megismerni a kiválasztott művész életútját és egy megfelelő referenciákkal rendelkező galériához ajánlatos fordulni. Különben belefuthat korábbi és kortárs művek hamisítványaiba is. Nem úszható meg az alapos tájékozódás, az olvasás és a kiállításra járás. De nem is szabad „megúszni”, mert ez teszi a gyűjtést igazi élvezetté: átalakítja, megnemesíti a hétköznapokat. Érdemes követni az aukciókat, a nemzetközi piacot, tájékozódni kell arról, hogy mi történik a galériákban. Így akár néhány év alatt fantasztikus gyűjtemény is létrehozható, ami nem mellesleg jelentős értékgyarapodással is jár. Sokan azt mondják, hogy a gyűjteményépítés aranykorának vége, ma már ezen a területen nem lehet nagyot dobni. Tévedés: 2015 nyarán a galériámban bemutattam egy példaadó kollekciót, amelyet fiatal tulajdonosa néhány esztendő alatt, ráadásul a  válság kellős közepén hozott össze. Azóta mindig vele példálózom: miközben mindenki azon sápítozott, hogy már nincs esély, elment a vonat, addig ő szép csendben vásárolt és káprázatos eredményt ért el. A gyors ismeretszerzést és gyűjtést ráadásul a technika is jelentős mértékben megkönnyítette. A 21. században egyre fontosabb a világháló. A mi weboldalunkon több ezer műtárgy, festmény található,

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!