Hadtörténeti Múzeum: a kifejezés időmarta zöld csövű ágyúk emlékét idézi – odakinn a bejárat előtt –, odabenn pedig a büszke ármádia harcosainak relikviáival teli tárolókat, meg csataképeket, hadvezérek portréit.
Az a kiállítás, amelyet az ősszel Drezdában készülnek megnyitni, más. „Ez nem istentisztelet lesz Mars oltárán” – mondták a tervezők múlt héten az újságíróknak. Ez a múzeum a következményeket, a katonák és az áldozatok, asszonyok és gyerekek sorsát akarja bemutatni, a háború retusálatlan krónikáját. A német egység megszületése óta létrejött első hadi múzeum gazdája a Bundeswehr, a működtetők megörökölték a múzeum épületét. Ez azelőtt az NDK Nemzeti Néphadseregének hasonló rendeltetésű intézménye volt, korábban a Wehrmachté.
A most eltervezett új kiállítási arculat megformálásán nyolcvanfős személyzet dolgozik, közülük húszan a Bundeswehr hivatásosai. A megnyitás után az egyik főfalon pár verssort olvashatnak a látogatók, „Halott cipők” címmel. Alatta néhány pár nagyon régi, viseltes lábbeli. A versike szerzője, 12-13 éves kislány, aki a lublini megsemmisítő gettóban haláláig a kivégzendők cipőit válogatta. Röviddel azután, hogy megírta, gázkamrába vitték, neve sem maradt fenn, csak a pár sor, amelyet egy rabtársának elmondott, ez szállt szájról szájra a foglyok közt, amíg valamelyikük le nem írta. A kiállítási tárgyak között ott lesz kommenói Biblia is – mondta el Gorch Pieken történész a projekt ötletgazdája a múlt héten. 1943 augusztusában törtek be a németek a partizán falunak vélt görögországi Kommenóba: felgyújtották a házakat, elhajtották a nyájakat, összeterelték a férfiakat és megbecstelenítették az asszonyokat. A lövöldöző SS-eket egy helyi pap próbálta megállítani, kezében az Új Szövetséggel. Szíven lőtték. A véres biblia a földre esett, de megmaradt. Kommenóból küldik el – tudta meg a Spiegel.
A múzeum gazdája a szövetségi Védelmi Minisztérium elfogadta azt az érvet, hogy az új szellemű kiállításhoz a múzeumépület megújítása is szükséges. A tervezéssel és a kivitelezéssel Daniel Libeskind amerikai építészt bízták meg. Libeskind szülei lengyel zsidók, az ottani holokauszt elől elmenekülve a következő éveket egy szovjet munkatáborban élték túl, 1957-ben Izraelbe, onnan az Egyesült Államokba emigráltak. A többszörösen díjazott építész tervezte az elpusztított New York-i toronyházak helyszínén emelt Ground Zero emlékművet is. A drezdai új épületegység acél-üveg konstrukció, mintegy beékelődik a régi szász arzenálba, tervezője szavaival megkérdőjelezve a történelem kontinuitását. Az új konstrukció szerint ott, akár a világhírű New York-i Guggenheim Múzeumban, a látogató útja felülről kezdődik majd, és visz egyre mélyebbre lejjebb. A tető alatt kialakított helyiségben kapott helyet A Valkűr hadművelet című film (rend. Jo Baier) „Hitler bunkere”, a sikertelen Stauffenberg-merénylet színhelye.
Különös kettős jelentése van a helyszín, Drezda megjelenítésének, amelyet a II. világháború egyik legsúlyosabb szövetséges légitámadása ért 1945. február 13-án: a bombázás nyomán tűzvihar söpört végig a városon, 25 ezren veszítették életüket. A drezdaiak máig élő sebeit évről évre feltépik az ottani és az európai neonáci csoportok – utóbbiak között csehek, magyarok, ukránok – tüntető összejöveteleikkel. E náci aknamunkáról is kérdezte a Jüdische Allgemeine című lap Matthias Rogg alezredest, a múzeum első emberét. A válasz: „A nácik nálunk nem fogják magukat jól érezni, ez biztos”. És a projektvezető Pieken hozzátette: mostanáig a „régi bajtársak” felvonulásaik végeztével gyakran jöttek ide. „Ennek vége: többé nem leszünk az NPD gyülekezőhelye”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
