Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az LMP a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-hez és vezetőihez köthető ügyek kivizsgálására. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján emlékeztetett: pár napja az átlátszó.hu azt írta, hogy Baji Csaba, a vállalat vezérigazgatójának cége három évig havi 4 ezer eurót kapott attól az offshore cégtől, amely miatt büntetőeljárás folyik az MVM korábbi vezetőivel szemben.

Az LMP birtokába került egy újabb dokumentum, amelyből kiderült: az elmúlt években Baji „nemcsak ezen az offshore cégen keresztül kapott igen jelentős összegeket az MVM előző vezetésétől, hanem közvetlenül az MVM-től is”, és Kocsis István volt MVM-vezérigazgató tanácsadója volt. A párthoz eljutott szerződés szerint a megbízás összege havi egymillió forint plusz áfa volt, amelyet hat éven keresztül kapott a jelenlegi vezérigazgató. Karácsony ismét lemondásra szólította fel Bajit, aki „személyesen Orbán Viktor energiapolitikai tanácsadója volt”, és emlékeztetett: a Fidesz szerint offshore-lovagoknak nincs helyük az állam fizetési listáján.

Pénteken a Nád MPS-H Kft. és az MVM között folyó perben fordulatot hozott Kocsis István tanúvallomása: a cég korábbi vezérigazgatójaként volt arról tudomása, hogy helyettese „befektetést eszközölt” az energianád-projektbe. A Nád Kft. csaknem 10 milliárdos kártérítést követel egy leállt beruházás miatt az MVM-től, de az állítja: nem ők finanszírozták a beruházást. Kocsis – aki feltűnően sok mindenre nem emlékezett – tanúvallomásában kijelentette: nincs tudomása arról, hogy a Nád Kft., valamint az MVM, illetve az időközben bevont paksi atomerőmű között bármiféle szerződés született volna. Beszámolt ugyanakkor egy, az MVM, a bécsi Meinl Bank, valamint az Aquifex Ltd. között létrejött megállapodásról. Ennek értelmében az MVM 6,350 millió eurót helyezett letéti számlára. Az még tisztázásra vár, hogy az átutalt összeg miért nem szerepelt az MVM könyvelésében. A kiemelt jelentőségűvé nyilvánított per januárban folytatódik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!