Ha meg kellene mondani, ki kezeli Donald Trump befutónak tűnő republikánus elnökjelölt sajtókapcsolatait, tízből kilencen a filmekből jól ismert sztereotípiára, egy köpcös, kopaszodó, láncdohányos és minden hájjal megkent középkorú férfira tippelnének. Trump sajtófőnöke ehelyett egy 27 éves nő, akinek egészen két évvel ezelőttig semmi köze nem volt a politikához.

 
Hope Hicks Trumpon tartja a szemét

Hope Hicks úgy került a kampánystábba, mint Pilátus a Credóba: egy New York-i kommunikációs ügynökségnél dolgozott együtt Trump lányával, Ivankával. Az volt a feladata, hogy a milliárdoscsemete divatcégét népszerűsítse. Ivanka állítólag azon ritka női főnökök közé tartozik, akik női alkalmazottaikkal is kedvesen bánnak. Hope-tól pedig valósággal el volt bűvölve, munkáját kiemelkedőnek ítélte. Így nem kellett sok, hogy a lánya lelkendezésére apja is felfigyeljen: 2014-ben Trump egyszerűen közölte a PR-ügynökség vezetőjével, hogy elviszi a tehetséges alkalmazottját, aki erre – Trump logikája szerint – nem mondhatott semmit, mert épp elég munkát kaptak a Trump-művektől.

A kamaszkorában modellként és a gimi lacrosse-csapatának (az észak-amerikai indiánoktól származó, a gyephokihoz hasonló sport) példamutatóan absztinens kapitányaként is tevékenykedő Hope erősen megszenvedte, hogy Trump szolgálatába állt. Az első napján Trump közölte vele, hogy akkor mennek Iowába. És mentek is. A stáb dörzsölt rókái gúnyneveket ragasztottak rá, naponta megríkatták.

Az állandó utazás felőrölte a kapcsolatait, a barátja is szakított vele, akivel hat éve voltak együtt. Az idő viszont annak a lánynak kedvezett, a gimis évkönyvbe Eleanor Rooseveltettől idézett: „A jövő azoké lesz, akik hisznek álmaik erejében.” A két legnagyobb ellenségét különböző botrányaik miatt kirúgták, és a pörgésbe is beleszokott. Azt mondják róla, természetesen kezeli a politikát, és sokkal gyorsabban megért és átlát dolgokat, mint az emberek többsége.

Mára Trump nélkülözhetetlen munkatársává vált, akinek a kegyétől sztárújságírók tucatjai függenek. Minden reggel 30-50 Trumpról szóló cikket néz át, és rangsorolja őket aszerint, mennyire kedvező véleménnyel vannak a politikusról. A főnök aztán átnézi a kivonatokat, és ha valami nagyon felháborítja, azt jelzi Hope-nak, aki feketelistára teszi a szerzőt. Ennek ellenére az újságírók többsége jó véleménnyel van a sajtófőnökről, mert az mindig kedves és udvarias velük.

A sikertörténet azonban könnyen csúnya véget érhet. Trump kormányzati pozíciót ígért neki arra az esetre, ha nyer. De ha veszít, Hope komolyan megütheti a bokáját. Ugyanis jó néhányan vannak a republikánusok és a demokraták között is, akik szerint a sajtófőnök egyszer sajnálni fogja, hogy „minden idők legrasszistább elnökjelöltje” mögött állt. Sőt egyes vélemények szerint már tudja is. Csak már nincs más választása.
 


Július 18-án kezdődik a republikánusok elnökjelölt-állító kongresszusa. A jelenlegi állás szerint Trumpot kellene a párt hivatalos jelöltjének megválasztani, azonban ahogy közeleg a konvenció, egyre több pletyka lát napvilágot azokról a szervezkedésekről, amelyek bonyolult szavazási manőverekkel ellehetetlenítenék a konzervatívok számára vállalhatatlan milliárdos politikus további karrierjét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!