A civil szervezetek helyzeténél is több szó esett a tüntetők számáról és a társadalomban uralkodó apátiáról a Humán Platform által szervezett szombati fővárosi demonstráción, amelyhez számos más civil szervezet is csatlakozott.

 
Tiltakozó demonstráció szeptember 13-án a Városház utcában

A kormányellenes tüntetéseken már-már szokásossá vált saccolgatás a Városháza utcában kezdődött, a tippek a 200-tól a 800-ig terjedtek magasságtól és az optimista hozzáállás mértékétől függően. Az esemény kezdetén valóban csak néhány száz fő jelent meg, zömmel azokat az arcokat lehetett látni, akik rendszeresen részt vesznek hasonló eseményeken, de a létszám szép lassan emelkedett, a rendezvény végére mintegy ezren gyűltek össze.

Az első szónok, Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója arról beszélt, ki kell állni a „koncepciós eljárás alá vont” civil szervezetek mellett, és kitartásra buzdította őket. Arról is beszélt, hogy az elmúlt években sokszor volt az az érzésük, hogy valamelyik ügy elindítja a társadalomban a változást, de az áttörés eddig nem történt meg. Úgy gondolja, ettől függetlenül menni kell tovább, és meg kell tartani az erőszakmentességet a legfontosabb jellemzőjüknek.

A Krétakör vezetője, Gulyás Márton arról beszélt, elfogadhatatlan, hogy a kormány „karhatalmi erőt vezényel” a civil szervezetek ellen és olyan iratokat foglal le, amit törvényes módon nem tudna megszerezni. A legnagyobb sikert azonban kétségtelenül azzal aratta, amikor arról beszélt, „szarik Orbán Viktorra”, mert nem ő a legnagyobb ellenség, hanem a közöny és az apátia. „Ez egy élhetetlen ország, de az a feladat, hogy ezen változtassunk” – tette hozzá.

A miniszterelnök elhíresült felszólítását parafrazálva arra kérte a tüntetőket, hogy mindenki beszéljen még egy emberrel, hiszen mindenkinek van olyan ismerőse, aki már nem hisz abban, hogy lehet változtatni. A tömegben viszont nem mindenki értett egyet azzal a gondolatával, hogy a továbbiakban is nyugalommal, higgadtsággal és méltósággal kell ellenállni.

Egy közös – a civilekkel szembeni kormányzati fellépés elleni tiltakozás jelképéve vált – kézfeltartós kép elkészítése után a tömeg az autósok értetlenkedése közepette a Király utcába vonult. Többen küzdöttek azzal, hogy elmagyarázzák a kérdezősködőknek, mi ellen tüntetnek, de úgy látszott, a „civilek ügye” egyelőre nehezen talál nyitott fülekre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!