Nem könnyű mosolyogni - mondja Margit nővér, természetesen mosolyogva

Mint a béke szigete, a nagyváros közepén – ilyen az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek (röviden a Megváltós Nővérek) rendháza Budapest belvárosában. Főleg hétköznap délelőtt. A rendházban ma kilenc nővér él, de napközben csöndes az épület: ki a kórházban, ki a gimnáziumban dolgozik; van, aki a plébánián kisegít, a bevásárlást intézi, vagy egyéb ügyeket. Margit nővér, a magyar tartományfőnöknő vezet körbe.

Az alagsorban ér az első meglepetés. Az egyik asztalon kézi súlyzók fekszenek, a kollégiumi lányok szokták használni. „Mostanában én is gyakran lejövök és tornászom a lányokkal” – mosolyog Margit nővér, aki szerint nem az ember választja magának a hivatást, hanem Isten, ők pedig csak felismerik és elfogadják a számukra kijelölt utat. Úgy tűnik, egyre kevesebben. A Vatikán statisztikái szerint, míg a papok és a szerzetesek száma az egyházon belül az utóbbi években nő, az apácáké folyamatosan csökken. Ezt Margit nővér is csak megerősíteni tudja: a rendszerváltás idején még több mint 300 nővér tartozott a rend alá, ma negyvenen vannak a Megváltós Nővérek, az átlagéletkor pedig 73 év. Legutóbb 2006-ban nyert felvételt hozzájuk új apáca. Igaz, nem csak ők küzdenek ezzel a problémával, hiszen Magyarországon többtucatnyi különböző apácarend működik jelenleg.

„Vannak nyílt napjaink, tartjuk a kapcsolatot egyházközösségekkel, így tudjuk megmutatni magunkat. Akad olyan, aki azért keresett meg minket, mert cikket olvasott rólunk, és szimpatikusak voltunk neki. Legtöbbször a személyes ismeretség az, ami döntő lehet. Ha valaki még gyerekkorában találkozott egy nővérünkkel, vagy hozzánk járt kollégiumba, és tudja, hogyan, milyen elvek szerint élünk, akkor könnyebb minket választania” – mondja Margit nővér. A konyhában sürgölődő Viktória nővér is azt meséli, hogy számára ez a rend volt az egyértelmű választás. Vallásos családból származik, ismerte a Megváltós Nővéreket korábban is, így 18 évesen (15 évvel ezelőtt) ide kérte felvételét. Az ellenpélda épp a vegyészmérnök végzettségű tartományfőnöknő: amikor 25 évesen úgy döntött, hogy elkötelezi magát, először Puskely Mária szerzetesrendeket bemutató könyvéből tájékozódott arról, milyen apácarendek vannak Magyarországon. Listát készített azokról, amelyek az ő szemléletéhez a legközelebb álltak, de kétségei voltak: rajta kívül egyetlen fiatal nővér sem lett volna akkoriban a rendben. Végül vele egy időben még hárman jelentkeztek, így megtalálta helyét.

Ez több mint 20 éve történt. Margit nővér szerint probléma, hogy nagy hiány van a szeretetteljes, vallásos családi háttérből, egyre többen távolodnak el Istentől, ám leginkább arról lehet szó, hogy sokan félnek az elköteleződéstől, a kötöttségektől, amivel ez az életforma járhat. Mások számára viszont épp ez lehet a vonzó: mindig tudják, mi a feladatuk.

„Azért ezt sem úgy kell elképzelni, mint egy monoton életmódot, amiben nincs változatosság. Ha valaki szól, hogy ma kihagyná az esti imát, mert szeretne elmenni az Operába, akkor erre van lehetősége. A lényeg, hogy tudjuk, ki mit csinál. Olyanok vagyunk, mint egy család” – meséli Margit nővér.

Mára viszont egyre több a lehetőség arra, hogy valaki világi formában végezze ugyanazokat a tevékenységeket, amelyeket a nővérek, ez is oka annak, hogy kevesebben lépnek be a rendbe.

„A lemondástól való félelem, az eddigi élet teljes hátrahagyása erős visszatartó erő. Volt olyan nővér, akit a családja közelsége hívott vissza, ezért hagyta el a rendet. Ha viszont nem lépnek be, akkor is apostolkodhatnak, így nem kell feladniuk a mindennapjaikat, azt, hogy maguk osszák be az idejüket, hogy kibontakoztathassák képességeiket” – mondja a tartományfőnöknő, aki szerint probléma az is, hogy „a kommunizmus miatt hiányzik a középkorú generáció, így nincs kapocs az idősebbek és a fiatalabbak között. Természetesen előfordul, hogy valaki idősebb korában jelentkezik hozzánk, ám őket többnyire nem vesszük fel”. A kiforrott személyiségek nehezebb alkalmazkodnak ehhez az életformához. Más tapasztalatokkal bírnak az életről, s így egy egyszerű beszélgetés is nehézségeket okozhat az apácákkal.

A Megváltós Nővérek egyébként gyakorlatilag a születéstől a halálig végigkísérik az emberi életutat. Van óvodájuk, tanítanak gimnáziumban, egyetemistáknak kollégiumot biztosítanak, és az idősgondozásból is kiveszik a részüket. Rengeteg a munka – s így hatalmas a terhelés is. Nem csoda, hogy odafigyelnek magukra és egymásra is. Folyamatosan képzik magukat, tanulnak, rendszeresen tartanak olyan foglalkozásokat, ahol különböző (akár játékos formában) problémáikat is feltárhatják, megbeszélhetik. Van keresztény pszichológus is, aki segít megoldani a problémákat.

A Megváltós Nővéreknél van olyan apáca, aki óvodában dolgozik, ám most éves pihenőidejét tölti, hogy feltöltődjön. Másképp ezt a munkát nem lehet egy egész életen át végezni. Mert, bizony, ez is munka, és ha túlfeszítik a húrt, könnyen kiéghet az ember.

„Egyáltalán nem könnyű mindig mosolyogni” – mondja Margit nővér, természetesen mosolyogva. Ott, ahol kilenc ember van összezárva, valamilyen kisebb összezördülés mindig akad, és a lelki megterhelés is nagy – életformájukból kifolyólag és munkájuk tekintetében is. Cserébe viszont kicsit olyanok, mintha egy másik világban élnének, ahol a mindennapok bosszantó problémáit Isten szeretete, a vele való kapcsolat könnyebben fel is tudná oldani.

Ahogyan Margit nővér mondja: „Nehéz a modern kor kihívásaira megfelelően válaszolnunk, ezzel a problémával az egész egyház küzd jelenleg, keresi a válaszokat. Viszont el is tudjuk tolni magunktól a külvilág zavaró tényezőit, hiszen egyedül az Istennel való bensőséges kapcsolatunk az, ami igazán fontos. Minden más másodlagos.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!