Öt éve történt a vörösiszap-katasztrófaként elhíresült tragédia, amelyben közvetlenül nyolcan, közvetett okokból még ketten meghaltak, több százan pedig égési sérüléseket szenvedtek. Az ajkai gyár 10-es tározójából kiömlő, egymillió köbméter, lúgos zagy 2010. október 4-én Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen óriási természeti és anyagi kárt okozott. A történtek feldolgozását nem segíti, hogy a büntetőeljárás azóta sem zárult le, a politikai nyomásgyakorlás okozta szakmai hibáknak köszönhetően.
Fél évtizeddel az ipari katasztrófa után az érintettek többségének sikerült megszoknia új lakhelyét, bár sosem felejtik az iszapáradást.
A hétköznapok rutinját most megakasztja az évforduló. Az egyik devecseri közértben már kedden a vasárnapi emléknapra készültek: gyertyákat, mécseseket pakoltak a polcokra. „Kell a nagy választék, sokan fogják venni” – magyarázza az egyik eladó. „Itt gyömöszöltük a rongyokat az ajtóhoz, hogy ne jöjjön be a vörösiszap” – mutatja a mozdulatot kollégája, aki dolgozott is aznap. „Mindennap eszünkbe jut, nem lehet ezt elfelejteni” – teszik hozzá kórusban.
„Az élet megy tovább, vissza kellett rázódni. Mindenki őrzi a fájdalmat, én sem fogom sosem elfelejteni az ijedtséget és a kétségbeesést, de előre kell nézni” – ezt már a kolontári polgármester, Tili Károly mondja, akit öt éve, október 4-én telefonon riasztottak. „Azonnal motorra ültem, közben egyeztettem a katasztrófavédelemmel. Be se tudtam jönni idáig, csak a főutcáig. Néztem, de nem hittem el, amit láttam. Aztán vártuk, hogy levonuljon az ár, nem tudtunk mást csinálni. Azt a tehetetlenséget, kétségbeesést…” – a mondat végére elcsuklik a hangja. A polgármester utólag pozitívumot is próbál találni a tragikus helyzetben: a víz- és csatornahálózat kiépítésére hiába pályáztak 2010 óta, a katasztrófa után azonban egyből nyertek pénzt és meg is valósult a fejlesztés, ahogyan a vízelvezető árkok is.
Ezenkívül újra tudták aszfaltozni az utakat, megújult a művelődési ház és elkészült egy új sportöltöző is, amelyben már víz is van. „Persze az emberéletek és az elpusztult otthonok pótolhatatlanok” – teszi hozzá a település vezetője. Úgy véli, az emberek akkor nyugodnának meg, ha a bíróság végre megnevezné a felelősöket. „Talajtörés volt az ok, ezt állapította meg a szakértő, de ezzel a helybeliek nem értenek egyet. Nem természeti katasztrófa volt, így a biztosító nem fizetett. Emberi mulasztás történhetett” – mondja Tili Károly.
Ma már nincs folyadék a tározóban és vörösiszap sem termelődik, mivel bezárt a bauxitgyár és a száraz technológiára tértek át, amelynek nyomai jól láthatók a tározó környékén: vöröslik az út széle mindkét oldalon, ahol a teherautók ki-be járnak, az aszfalt is színes, de még a buszmegálló tábláján is centi vastagon áll a vöröses por. A táblákon virít a felirat: üzemi terület, idegeneknek belépni tilos!
Kolontárt negyvenen hagyták el a katasztrófa után, így most 750-en lakják, Devecserből viszont majdnem ezren költöztek el az iszapömlést követően, most 4300-an élnek itt. A város szélén épült Makovecz-lakópark kong az ürességtől. Egyenházak sorakoznak nagy némaságban. Mintha egy kísértetfaluban járnánk. Az utcákon semmi mozgás, embert és autót sem látni. Középen meredezik Makovecz Imre építész alkotása, a szürke, lándzsaszerű kápolna barna faszárnyakkal. Körülötte játszótér, érintetlen a hinta és a csúszda. Csupán egy kertben van mozgás. Terike, bár elégedett az új házzal, igen fáradt, mert amióta bezárt az egyetlen közért, mindenért a faluba kell bemenni.
„Húsz perc gyalog, ami odafelé, üres szatyrokkal még tűrhető, de hazafelé, cipekedve vagy esőben már nagyon nehéz. Hiába szóltunk, hogy nyissák újra a boltot, nem éri meg nekik” – panaszolja a nyugdíjas asszony. Ő épp szüretről ment haza öt évvel ezelőtt. „Minden úszott és vörös volt. Először oda sem engedtek a házamhoz, csak fotón láttam. Az idő persze segített, de hiányzik, hogy itt nincs az az élet, mint a faluban, kiszorultunk, ráadásul mintha mindenki csöndesebb, szomorúbb lenne.”
Devecser polgármestere, Ferenczi Gábor tavaly óta irányítja a várost. Kollégájához hasonlóan azt tapasztalja, hogy az emberek a MAL Zrt.-t hibáztatják és azt várják, hogy ezt bírósági ítélet is kimondja. Sarkos a véleménye: „A profithajhászás okozhatta a tragédiát, ha a cég megépítette volna a körgátat és a természetvédelmi követelményekre jobban odafigyel, nem történt volna meg. Szörnyű, hogy öt év után még elsőfokú ítélet sem született” – teszi hozzá. Az egykori magyar gárdista városvezető szerint a pénzelosztás nem volt hibátlan. „Az adománypénzből nem tavat kellett volna építeni, hanem a károsultaknak odaadni, a fejlesztéseket pedig a költségvetés terhére megvalósítani” – magyarázza Ferenczi.
Az iszap szó ezen a vidéken időhatározóvá vált: „iszap előtt, közben és után” – így emlegetik a közel- és a régmúltat. A természet már Kolontáron és Devecserben is megújult, a tönkrement házak helyén parkok, emlékhelyek, illetve új otthonok állnak. A kertekben újra termények nőnek és kiskutyák éldegélnek. Újak a járdák, a virágágyások, frissen meszelt a buszmegálló és a játszótér. Az utcákon már nincs nyoma a vörösiszap pusztításának. De a tragédia mégis mindenhol jelen van.
A károsultak megsegítésére létrejött Magyar Kármentő Alapba 2,2 milliárd forint gyűlt össze, amelynek 70 százalékát Devecser, 20 százalékát Kolontár, 10 százalékát Somlóvásárhely kapta, de csak közösségi célokra lehetett felhasználni. Például munkahelyteremtésre, útfelújításra, közművekre, csatornázásra és a városkép rendezésére. Az egyéni károsultakat az állam új házzal, kerttel és családonként egy autóval kárpótolta, valamint fejenként 200 ezer forintig új ruhákkal támogatta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
