New York állam főállamügyésze elrendelte az állam összes katolikus egyházközségének átvizsgálását esetleges szexuális visszaélések miatt. New Jerseyben az államügyész vizsgálóbizottságot hoz létre hasonló esetek felderítésére. Közben Argentínában is pedofil papok után nyomoz a rendőrség.

 

Az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben robbant a bomba, amikor napvilágra került a pennsylvaniai egyházközösségeket érintő szexuális visszaélés-sorozat. A tagállamban az elmúlt 70 évben több mint ezer gyermek lett papok szexuális zaklatásainak áldozata. A vádesküdtszéki jelentés szerint a helyi katolikus vezetők mindvégig tudtak a visszaélésekről, de eltussolták ezeket. A botrány augusztus 15-én robbant ki, ám azóta kiderült, hogy Theodore McCarrick bíboros, Washington volt érseke is vádolható szexuális visszaélésekkel, sőt ügyeiről állítólag Ferenc pápának is tudomása volt. McCarrick lemondásra kényszerült a bíborosi kollégiumban betöltött posztjáról.

Barbara Underwood New York-i főállamügyész a héten bejelentette: az állam polgári peres eljárást indít mind a nyolc egyházközség ellen, kiderítendő, hogy az egyház megfelelően járt-e el az esetleges szexuális visszaélések feltárásában. „A  pennsylvaniai vádesküdtszék jelentése fellebbentette a fátylat a papság hihetetlenül zavarba ejtő és züllött cselekedeteiről… A New York-i áldozatoknak is joguk van arra, hogy hallassák hangjukat, és mi tőlünk telhetően mindent megteszünk, hogy igazságot szolgáltassunk nekik” – fogalmazott Underwood. Bejelentette: forródrótot hoztak létre, hogy az áldozatok beszélhessenek a nyomozókkal.

A szomszédos New Jerseyben Gurbir Grewal főállamügyész irányítja majd azt a különleges bizottságot, amely megvizsgálja, történtek-e a pennsylvaniaihoz hasonló szexuális visszaélések, és hogy megpróbálták-e ezeket eltussolni az egyházi elöljárók. „Tartozunk annyival New Jersey lakóinak, hogy kiderítsük, vajon nálunk is történtek-e ugyanolyan visszaélések, mint Pennsylvaniában. Ha igen, akkor megtesszük a megfelelő intézkedéseket a felelősök ellen” – jelentette ki Grewal.

Közben csütörtökön razziát tartott az argentin rendőrség, a siketek egyházi iskolájában, ugyancsak pedofília gyanúja miatt. A La Platában, a katolikus vezetésű Antonio Provolo Intézetben foglaltak le 1987 és 2018 közötti keltezésű dokumentumokat. Egy névtelenséget kérő rendőr közlése szerint a razziát egy helyi ügyész rendelte el. Argentínában sem a La Plata-i az első eset. Mendoza tartományban egy másik Provolo-iskolában legalább húsz gyerek állította, hogy több pap erőszakoskodott velük, akiket azután le is tartóztattak. Az estekről a Vatikán 2009 óta tudott. A veronai érsek bocsánatot is kért az áldozatoktól (az intézet veronai alapítású), akik azonban bíróság előtt már nem kaphatnak elégtételt a bűncselekmények elévülése miatt. Az argentin jog azonban e tekintetben szigorúbb: a pedofil bűncselekményekben az elévülési idő 50 év.

FOTÓ: WIN MACNAMEE, AFP

Címkék: vallás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!