Cselekvés és méltóság – ez volt az elmúlt évtized jelszava, legalábbis, ami a világ őslakosait illeti. Sajnálatos módon a mottó vajmi kevéssé fedi a valóságot.
Elszigetelt törzsek, vicces ruhákban, dárdáikat az idegenek felé rázzák – ez a sztereotíp kép, ami az emberek fejében él, ha azt a szót hallja, őslakos. Mára talán meglepő, hogy egyáltalán vannak még a világnak olyan pontjai, ahol érintetlen környezetben, mindentől elszigetelve egész törzsek élnek. Pedig valójában viszonylag sok ilyen csoport található még a Földön. De nincsenek könnyű helyzetben, ha meg akarják óvni magukat a 21. század vívmányaitól. És akkor sem, ha épp kitörni készülnek az elzártságból. Augusztus 9. immár két évtizede az őslakosok világnapja.
A mashco-piro törzs tagjai a minap begyalogoltak egy perui faluba, hogy élelmet szerezzenek. A helyzet rávilágít a problémára: évszázadok óta magányt élvező törzsek kényszerülnek arra, hogy kapcsolatot teremtsenek a külvilággal.
Illegális bányák, gáz- és olajkitermelés, kokaincsempészet – ilyen, a mai ember számára mindennapos dolgok nehezítik a dél-amerikai őslakosok elzárt életét is. Az erdőirtások miatt egyre gyakrabban kényszerülnek arra, hogy elhagyják otthonukat, ám akkor kerülnek igazi bajba, ha egyik napról a másikra találkoznak a civilizációval. Elsősorban azért, mert a szervezetük a mi modern nyavalyáink ellen nem képes védekezni. 1987-ben például 45-en haltak meg a zo’é törzs tagjai közül, mert megtámadta őket az influenza, a malária és más légúti betegségek. De ha egy kicsit régebbre megyünk vissza: egykor az Azték Birodalmat sem a spanyol hadak fegyverei, hanem inkább a behurcolt himlő, kanyaró és influenza terítette le, az őslakosokat az 1520ban kitört járvány gyakorlatilag teljesen kipusztította.
A Tűzföld tragédiája 1880-ban kezdődött. A varázslatos vidéket sokáig senki sem tekintette meghódítandó területnek. Ám amikor szemet vetettek rájuk a telepesek, és birkatenyésztésre adták a fejüket, az őslakosokkal kialakult konfliktus rendezésére egy román-zsidó férfit, Julius Poppert bérelték fel. Popper épp arra készült, hogy saját országot alapítson a térségben. Át is ruccant a Tűzföldre, ahol gyakorlatilag egymaga mészárolta le a selkman törzs tagjait, hogy területhez jusson. 40 évvel később egyetlen őslakos sem maradt a területen.
Hasonló helyzetben volt Amerika teljes őslakossága is, bár itt évszázadok kellettek a végleges területfoglaláshoz. 1911-ben Ishi, a leghíresebb (és egyben utolsó) yahi indián már nem tudott mit kezdeni magával, egyszerűen csak begyalogolt San Franciscóba, ahol a kultúrantropológus Alfred Kroeber vette pártfogásába. Beköltözött az egyetemre, kutatási alany lett belőle, így is fejezte be életét. Ezzel gyakorlatilag vége lett Amerika meghódításának.
Persze azoknak sem könnyű, akik elvileg már nincsenek elnyomás alatt. Erről talán Ausztrália őslakossága tudna sokat mesélni: mára a teljes lakosság mindössze 3 százalékát teszik ki, miközben körükben mind a szegénység, mind a bűnözés (szoros összefüggésben az előbbivel) igen magas, így az ausztráliai börtönökben minden negyedik „lakó” az ország egykori őslakosa. Emberjogi aktivisták természetesen rasszizmust vélnek a dolog mögött, a valóság azonban inkább az, hogy továbbra is elnyomott, és ezért a társadalom peremén élő csoportról van szó.
De mi van azzal, aki nem akarja beengedni a külvilágot? Van erre is példa: India közelében a szentinelézek olyannyira nem kíváncsiak a betolakodókra, hogy nem félnek lándzsáikkal megvédeni szigetüket. A mai napig vadászó-halászó-gyűjtögető életmódot folytatnak, nyelvük, kultúrájuk a világ számára ismeretlen. Nem kíváncsiak ránk, és ha kell, akár ölnek is azért, hogy megőrizzék érintetlenségüket. Miért is ne tennék? Leszármazottai lehetnek az Afrikából kirajzó csoportoknak, és akár 60 ezer éve óvhatják területüket. A fenti példákból pedig talán kiderül: okosan teszik.
Világszerte több mint száz olyan törzs létezik, amely elszigetelten él. A legtöbben Új-Guineában és Dél-Amerikában találhatóak, Brazíliában a kormány 77 ilyen őslakos csoportot tart számon, Peruban körülbelül tizenötöt, néhány tucat lehet Indonéziában, kettő India partjainál, és még néhány Malajziában és Közép-Ázsiában is. Pontos számokat azonban nem tudni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!