A női bátorságnak sok arca létezik. Van, aki azzal áll ki a nők jogaiért Iránban, hogy miniszoknyát hord és elviseli az ezért járó korbácsütéseket, van, aki 12 évig éhségsztrájkol, és van olyan is, aki egy-egy ország vagy nemzetközi szervezet élén akarja megoldani a gazdasági válság okozta problémákat. A Newsweek magazin 150 nő, aki nem ismeri a félelmet című összeállításából válogattunk.
Emancipáció és modernitás ide vagy oda, még a nyugati világban is különös figyelem övezi a női vezetőket, akik magas pozícióba jutnak. Hillary Clinton amerikai külügyminisztert, aki gyakran kiáll az emberi jogok védelme mellett, Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatóját vagy Cristina Fernández de Kirchenert, Argentína első női elnökét, akik a válság ellen küzdenek, mindenhol a legnagyobb elismeréssel emlegetik.
Vannak viszont mindennapi hősnők is, akiknek, ha a hírnévből kevesebb is jutott, bátorságból annál több. Például ilyen a női tudósítók egyik ikonikus alakja, a brit Marie Colvin. A Sunday Times munkatársát 2001-ben a polgárháború sújtotta Srí Lankán egy repeszdarab fél szemére megvakította, az újságíró mégis folytatta a munkáját. Tavaly a kairói Tahrír térről számolt be az egyiptomi forradalom eseményeiről, majd a líbiai Miszuráta körüli harcokról tudósított. Innen Szíriába utazott, ahol az ellenzéki fellegvár, Homsz ostromáról adott tudósításokat. Februárban bombatalálat érte a házat, ahol egy kollégájával lakott, így végül beigazolódott az, amivel a Facebookon csak viccelődött: „a túlélésemről szóló hírek talán túlzóak”.
Megint másféle bátorság kell ahhoz, hogy valaki a saját társadalma ellen lázadjon fel. Az iráni Tala Raassi tizenhatodik születésnapját ünnepelte barátaival otthonában, amikor megjelentek a vallási rendőrség emberei. Talát öt napig tartották fogva, majd 40 korbácsütéssel büntették meg azért, mert a nyugati kultúrát „majmolta”, azaz például miniszoknyát viselt otthon. A lány később az USA-ba költözött, ahol divattervezőként kezdett el dolgozni. „A divat szabadságot jelent” – állítja.
Valaki viszont otthon mer maradni, és úgy tüntet a rendszer ellen. A Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyiről, akinek ellenzéki pártja a héten nagy győzelmet aratott Mianmarban, már mindenki hallott, de a burmai ellenállásnak vannak kevésbé ismert arcai is. Zin Mar Aungot még diákkorában tartóztatták le azért, mert demokráciát követelő tüntetéseket szervezett. 11 év után, a politikai enyhülés jegyében meghirdetett amnesztiával szabadult a börtönből, és ott folytatta, ahol abbahagyta: tovább küzd Mianmar politikai átalakulásáért. Zint nemrég a Bátor Nők Nemzetközi Díjával tüntette ki az amerikai külügyminiszter. Az emberi jogokért, pontosabban a nők jogaiért harcol a szaúd-arábiai Manal al-Sharif is. Manalt tavaly kilenc napig tartották fogva, mert autót vezetett. Amit ugyan nem tiltanak a szaúdi törvények, ennek ellenére a szokás nem engedi, hogy megtegyék. A gyermekét egyedül nevelő informatikust mégsem tántorította el a hatóság ellenkezése: pert indított, hogy jogosítványt szerezhessen, és a Nők is vezethessenek! nevű kampány arca lett.
Megint más a botswanai Unity Dow eszköze: nemcsak az első, kizárólag nőkből álló ügyvédi iroda alapítója, hanem azzal is történelmet írt, hogy először lett nőként a helyi Legfelsőbb Bíróság tagja. Unity többek között a kenyai alkotmány szövegezését is felügyelte, iskolákat alapított, hogy a botswanai lányok tovább képezhessék magukat és elismert regényíró is, aki a nemi egyenjogúság kérdéseit és a kulturális problémákat is feszegeti.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
