Több mint kétszáz, Magyarországon tanult norvég diák fogta perbe a norvég államot, miután a skandináv országban jelentősen veszített értékéből az ELTE klinikai és egészségpszichológia szakirányán megszerezhető diploma. Más országok diákjai is pórul jártak, az ügyben a magyar nagykövet is lépett.

 

Már személyesen is egyeztetett Sikó Anna magyar nagykövet a norvég egészségügyi miniszterrel a Magyarországon diplomát szerzett, és emiatt pórul járt norvég diákok ügyében – értesült a Vasárnapi Hírek. Azokról a fiatalokról van szó, akik az utóbbi években tanultak vagy szereztek már mesterdiplomát az ELTE PPK-n klinikai és egészségpszichológia szakirányon, hazatérésük után azonban azzal kellett szembesülniük, hogy időközben Norvégiában devalválódott a magyar diploma.

„Külső jelzések”

A Norvég Egészségügyi Igazgatóság – állítása szerint „külső jelzések nyomán” – 2016 tavaszán kért tájékoztatást arról, hogy pontosan mire jogosítja fel az adott végzettség Magyarországon a hallgatókat. A kapott válaszok alapján pedig drasztikus lépésre szánta el magát a norvég állam. Míg korábban, tizenhárom éven keresztül a szóban forgó ELTE-diploma birtokában (bár a képzési különbségek áthidalása érdekében egy év kötelező gyakorlatot pluszban eddig is el kellett végezniük) megadták az érintetteknek Norvégiában a működési engedélyt, 2016-ban ezt egyszerűen beszüntették. Pontos válaszok egyelőre nincsenek arra, hogy mi a baj a magyar végzettséggel. Az viszont tény, hogy Norvégiában erősen korlátozzák az ilyen képzésekre bekerülők számát, sokan így inkább „kerülő úton”, külföldön tanulnak. A szigorítás hátterében valószínűleg az ottani pszichológiai lobbi fellépése áll.

Maradt az elégedetlenség

A Norvég Egészségügyi Igazgatóság döntésének kritikusai szerint a változtatások több szempontból is igazságtalanok. Egyrészt azért, mert nem kifutó rendszerben vezették be őket, hanem azonnali hatállyal. Másrészt, mert a norvég és magyar képzések összehasonlításánál azok tartalma helyett kizárólag azt vették alapul, melyik milyen jogosítványokat ad a végzős hallgatóknak – holott Magyarországon eleve szigorúbb követelményeknek kell megfelelni, hogy valaki önálló klinikai pszichológusként praktizálhasson.

A norvég parlament 2017-ben elfogadta azt a javaslatot, hogy létre kell hozni az eltérő képzések közti különbségek áthidalására egy külön képzést. Úgy tudjuk, Sikó Anna emiatt is találkozott Bent Høie norvég egészségügyi miniszterrel. A megbeszélést a magyar fél kezdeményezte, bár álláspontja szerint az ügy hátterében nem a magyar felsőoktatás minőségének megkérdőjelezése áll, hanem a csalódott norvég diákok és a norvég kormányzat közötti nézeteltérés. A találkozónak szerepe lehetett abban, hogy a kialakult helyzetre megoldásként a norvég Egészségügyi és Ellátási Minisztérium idén egy új, 14 hónapos, fizetéssel járó áthidaló norvégiai továbbképzést ajánlott fel az érintett diákoknak.

Ezzel azonban nem került pont az ügy végére. Noha sokan jelezték, elfogadhatónak találják a felajánlott megoldást, olyanokból is akadt bőven, akik kifogásolták, hogy a képzés nagyrészt olyasmit tartalmaz, amit az ELTE-n már tanultak. Arról nem is beszélve, hogy ez a kiskapu csak azok előtt nyílik meg, akik 2016-ban, 2017-ben, illetve 2018-ban végeztek az adott szakon. 

Panaszáradat

Az érintettek közül több mint kétszázan az Oslói Körzeti Bíróságon fogták perbe a norvég államot. A tárgyalás feltehetően idén év végén vagy jövő év elején veszi kezdetét. Az ügyben alighanem a felperesek oldalát erősíti majd, hogy az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, az EFTA Felügyeleti Hatósága idén júniusban szabálysértési eljárást helyezett kilátásba Norvégia ellen a történtek miatt.

A norvég kormány megfogalmazta a döntéssel szembeni kifogásait, melyeket jelenleg mérlegel a felügyeleti hatóság. Sajtóközleményében a szervezet egyébként jelezte azt is, hogy a Magyarországon tanult hallgatókon kívül olyanok is panaszt tettek náluk az új norvég eljárás miatt, akik például lengyel, spanyol, litván és holland egyetemekre jártak pszichológiaképzésre.

FOTÓ: YORICK JANSENS, HIGHRES/AFP

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!