Hitetlenkedve meséli a bácsi a benzinkúton a hírt: megint gyártani fogják a Trabantot. A mellette álló barátjának szinte bepárásodik a szemüvege az örömtől. „Remélem, lesz olyan jó, mint a régi!” – mondja, majd a tankolásból nosztalgiapercek lesznek. Sajnos a hír, ami körbefutotta múlt héten az internetet, nem igaz. De az biztos, hogy nagyjából mindenkinek van egy sztorija a Trabiról. Ami ugyan elmúlt 50 éves, mégis olyan, mintha mindig is velünk lett volna.
Volt a Škoda, a Dacia meg a többi, ami tisztességgel elszállította az utasokat oda, ahova kellett. És volt a Trabant, ami popkulturális ikonja lett a kornak, viccek, városi legendák és képzőművészeti alkotások ihletőjévé avanzsált, és emellett (nem mellékesen) szállította az utasokat oda, ahova kellett. Mégis: meglepő lehet az a lelkesedés, amely az egykori csodaautó újjászületésének (téves) hírét követte.
Az újjászülető kultkocsiról szóló legendák nem most kaptak először szárnyra – bár amikor 2007-ben megszülettek a tervek, 2009-ben pedig bemutatták a Nils Poschwatta elképzelései alapján elkészült autót, sokan fintorogtak, mert Trabant helyett inkább
Minit láttak a formák mögött… Ám az autó gyártása nagyon sokba került volna, a nosztalgia pedig nem képes milliónyi autót eladni, így végül a Trabantból nem lett újra tömegautó.
Négykerekű fogalom
A rajongók számára piros betűs ünnep 1957. november 7-e, ekkor gördült ki az útra az első Trabi (a P70). 820 kilót nyomott és 90 km/óra volt a végsebessége, amit több mint egy perc alatt ért el – ezzel a teljesítménnyel már saját korában is némileg elavultnak számított, ám az akkoriban anyaghiánnyal küszködő NDK-ban így lehetett olcsón személyautót gyártani. Ehhez képest alaposan sikerült megvariálni: volt limuzin-, coupé- és kombiváltozata is, öt év alatt összesen 36 ezer darab készült belőle. Az igazán nagy áttörést viszont egy jóval későbbi típus, a 601-es hozta meg, bár közben még készült néhány modell. A klasszikus, a 601-es viszont igazi sikertörténet lett, ös?- szesen 2 millió 774 ezer 821 darab készült belőle, és bár azalatt a 26 év alatt, amíg gyártották, számtalan változáson átesett (volt például cabriováltozata is, amit a határőrség használt), mégis bárki bármikor fel tudja idézni, hogy nézett ki. Vagy azt, hogyan kellett gyertyát cserélni benne, és hogyan várakoztak rá – hosszú évekig.
„Nápolyt látni, és meghalni…”
Hogy mennyire épült be a köztudatba a Trabant, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem csak az utakon találkozhatunk vele. Népautó volt, s mint ilyen, tökéletesen szimbolizálta a keletnémet, de úgy általában véve a szocialista országok hangulatát: „kicsit kopott, kicsit lassú, de a miénk”. George,a Go, Trabi, go című film világoskék színű „hőse” viselte a csomagtartóján a „Nápolyt látni, és meghalni” feliratot, s egy egész estés filmen keresztül döcögött az áhított cél felé. Emir Kusturica már nem volt ennyire kegyes: egy egész Trabantot zabáltatott fel egy disznóval a Macska-jaj című filmben – motívumnak ez még a kissé zűrös, lerohadó Jugoszlávia esetében is erősre sikeredett…
De ha már szóba kerültek a művészetek: a Trabant köztéri szobrokat éppúgy ihletett, mint ahogy szimbólumává vált a berlini fal ledőlésének is, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy 1989- ben az akkoriban igen népszerű Exotic együttes még egy (máig rongyosra hallgatott) slágerrel is tovább emelte a négykerekű ikon nimbuszát.
„Keleti kényelem, nyugati izgalom
A motor meg robbanó
Ez nem hintaló, sőt nem is űrhajó
Csak neked zenél a kipufogó”
Rémálomból legenda
Alapélménye szinte minden trabantos férfinak, hogy a legrosszabb helyen áll meg a kocsi, és azonnal szerelni kell. Ha előnyt kell említeni, talán épp ez lenne az: meg lehetett szerelni, vagyis addig lehetett buherálni, amíg újra el nem indult.
Ezzel a tulajdonságával viccek tömkelegét ihlette. Csak két példa:
– Hogyan duplázod meg a Trabant árát?
– Teletankolod.
*
– Miért van a Trabiban hátsóablak-fűtés?
– Hogy ne fázzon a kezed, amikor tolod.
De nem csak vicceket, városi legendákat is színesít a Trabant, egy ideig makacsul tartotta magát a történet (amely természetesen semmilyen valóságalappal nem bírt), miszerint egy siófoki nyaralás során váratlanul elhunyt nagymamát a család szőnyegbe tekerve erősített hozzá a Trabant csomagtartójához, ám hazafelé betértek egy presszóba, s míg kávéztak, a szőnyeget (nagymamástul) ellopta valaki. Annyit érdemes a történetről megjegyezni, hogy egész Európában jelen volt, valamilyen variációban, sőt a tengerentúlra is eljutott, valószínűleg épp innen érkező vendégmunkások szájhagyománya útján.
És a legendák mellett természetesen a babonák világába is betüremkedett a Trabi, annak is egy ritkább darabja. „Zöld Trabantot látok, szerencsét találok!” – ez volt az a rigmus, amelynek kíséretében egymást csipkedték a fiatalok, amikor megpillantottak az utakon egyet a nevezett autóból – nem véletlenül, hiszen a Trabant színe leginkább a fehér és a világoskék volt, így egy-egy ilyen darabot látni már önmagában felért a szerencsével, s ahogy telik az idő és ritkul a Trabant, ez egyre inkább így van. Maga a babona azonban mára szinte teljesen kiveszett a köztudatból, pedig egy évtizede még hatalmas népszerűségnek örvendett.
Mint ahogy nagy népszerűségnek örvend maga a Trabant is, igaz, mára a nosztalgia patinája által bevont kisautóvá volt. Rajongói csoportja mégis bőven akad, lehet bérelni rengeteg (természetesen felújított) változatban, sőt az igazán elkötelezett hívek a mai napig maguk fekszenek alá, ha szerelni kell.
Több blog foglalkozik napi szinten a Trabant népszerűsítésével, de olyan is akad, amelyen egy régi roncsból varázsol valaki használható példányt.
Ha nincs is tehát reneszánsza a Trabantnak, s inkább csak a múlt egyik ikonikus darabjaként tekintünk rá, annyi mégis elmondható: kevés olyan autó készült, amely a mai napig bepárásítja az öregurak szemüvegét, és ennyi maradandó élménnyel ajándékozta meg az autósokat.
------------------------
3,1 millió – összesen ennyi Trabantot gyártottak 1957 és 1991 között.
A Trabant elnevezés németül útitársat jelent, ezzel a modellel tisztelgett az NDK autóipara a nagy októberi szocialista forradalom 40. évfordulója és a szovjet szputnyik program előtt.
A Trabantot igazán nem volt nehéz behorpasztani – nem véletlenül. Mivel a cél az volt, hogy minél olcsóbban előállítható autó készüljön (s igen, egy ideig valóban tervbe volt véve, hogy papírból készül majd), Wolfgang Barthelnek hosszas kísérletezés után csak sikerült előállítania a Duroplast nevű anyagot, amely gyapot és fenolgyanta keverékéből állt. Barthel a saját konyhájában kísérletezte ki az alapanyagot, amelyet magas hőmérsékleten kellett főzni, hogy minél ellenállóbb legyen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!