Harminc-negyven százalékkal emelkedtek az albérleti díjak Devecser környékén a vörösiszap-katasztrófa óta. A polgármester emellett azt is szomorúnak tartja, hogy minden csak „lesz”.

 
Kolontár

 Sűrű volt a hét Kolontáron: átadták a Tornapatak elsodort hídjának utódját. A régi hídhoz közel élt a 14 hónapos Angyalka, akit a lúgos áradatban menekülő édesanyja karjából ragadtak el a vörös hullámok. Őt pénteken temették. Szülei és testvére mostanáig az ajkai kórházban voltak. Édesapja a timföldgyár dolgozója. Pénteken hunyt el az iszapáradat tizedik áldozata, a 71 éves Stumpf György, akinek testfelülete több mint 70 százalékban égett meg október 4-én. Jogászok is jöttek a hét második felében a károsultaknak segíteni, a belügyi tárca által felkért szakemberek sorra veszik a kárfelméréseket, immár annak tükrében, hogy hatályba lépett az a kormányhatározat, amely alapján az állam rendezi a károkat. Az elsodort, vagy bontásra ítélt épületek tulajdonosait új házhoz, használt lakáshoz juttatja az állam vagy a helyreállítási költséget állja; a megvásárolandó ingatlanokon tízéves elidegenítési tilalom lesz. Kivételes esetekben csereingatlan helyett készpénztámogatás is adható. Az állam kártérítést ad a be nem takarított termények, elpusztult haszonállatok, gépek és járművek után. A gazdáknak csereföldként felajánlható 6 ezer hektár állami földterület is rendelkezésre áll. A Magyar Kármentő Alapban már több mint egymilliárd forint gyűlt össze cégektől, magánszemélyektől. Az adakozók egy része nem érti, miért kell az államfőnek és kormánynak külön drága nyomdai kivitelezésű levélben fordulnia az emberekhez, amikor minden számlaszám és telefon közismert. A kormányhatározat még bármilyen hivatalos szakvélemény vagy bírósági döntés hiányában egyértelmű károkozóként a MAL Zrt.-t nevezi meg, utasítva a közigazgatási és igazságügyi minisztert, intézkedjék az állam nevében a cég elleni kártérítési eljárás megindításáról – „mert a támogatás nem a károkozó helyetti helytállás”. Ruttner György, a MAL Zrt. jogi képviselője „megdöbbentőnek és jogilag példa nélkülinek” nevezte, hogy a „többrétű felelősséget” valószínűsítő előzetes szakvélemények ellenére ilyen döntés születhetett. Németh Tamás agrárkémikus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára a VH-nak elmondta: a több mint ezerhektárnyi elöntött terület talajjavításra szorul, majd az ipari célú növénytermesztést kellene előtérbe helyezni – a kiskerti retket, újhagymát sajnos egy időre el kell felejteni, annak ellenére, hogy a vizsgálati eredmények után egyértelmű, hogy csak 2-3, de maximum 10 centiméteres mélységű földcsere szükséges. Devecser polgármestere, Toldi Tamás szerint a károsultak türelmetlenek, életük kettétört, nem látják a jövőt, csak azt tudják, hogy minden „majd lesz”. Az a lakópark is, amelyet a Makovecz Stúdió munkatársai terveztek ingyen. De előtte tél is lesz. Toldi Tamás a sok jó érzés és segítőkészség megtapasztalása mellett, szomorúnak tartja, hogy egyesek az áldozatokon akarnak nyerészkedni. Mivel tudják, hogy a lakásbérletet az állam és az egyházi segélyszervezetek fizetik, az albérleti díjak október 4-e óta 30-40 százalékkal emelkedtek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!