A kubai válság után a világ sohasem állt olyan közel egy nukleáris katasztrófához, mint 1983-ban. Ez derül ki a CIA napokban nyilvánosságra hozott elemzéséből, amely több mint kétszáz másik dokumentummal együtt (eredeti dátum nélkül) szabadon hozzáférhetővé vált. Ezek között sok olyan van, amely az amerikai titkosszolgálat belső terjesztésű folyóiratában, a Hírszerzési tanulmányokban jelent meg.
Mi okozta azt a bizonyos háborús félelmet? Az elemzés és az abban felhasznált hírszerzési források megerősítik, amit a külvilág akkoriban elég jól érzékelt. A ’80- as évek elején beindult amerikai fegyverkezési programmal a Szovjetunió nem tudott lépést tartani, s Moszkvában attól tartottak, hogy az amerikaiak első csapásra használják fel a helyzetet. Ezért minden eszközt bevetettek, hogy nyomon követhessék, készül-e ez az első csapás.
1981-ben Jurij Andropov, a KGB új főnöke bevezette a katonai hírszerzési programot (angol kódszóval RYAN, oroszul „atomrakétákkal való támadás”). Ez azt jelentette, hogy a szovjet hírszerzés teljes és állandó készültségben, élesben működött szünet nélkül. De volt ennek egy ellenprogramja: a PSYOP, amely legtitkosabban kezelt amerikai hírszerző művelet volt a szovjet határok és légtér mentén. A RYAN teljes gőzzel akkor kezdett el működni, amikor 1983 márciusában Reagan elnök meghirdette űrfegyverkezési programját. Ezzel próbálták pótolni a szovjetek lemaradásukat. Az elemzés idézi Ogarkov marsall, akkori szovjet vezérkari főnök szavait egy magánbeszélgetésből. Azt mondta, hogy Moszkva nem lesz képes elérni egy-két évtizeden belül az amerikai fegyverek minőségét. „Az USA-ban minden kisgyerek számítógépekkel játszik, nekünk meg nincs elég gépünk a Honvédelmi Minisztériumban.”
Noha amerikai szakértők az 1983-as feszültséget a „szavak csatájának” tudták be, a fejlemények annál sokkal ijesztőbbek voltak.
Szeptember 1-jén a szovjet légierő gépe lelőtte a koreai légitársaság 747-esét, minden utas meghalt. A gép útvonalától eltérve, kivilágítatlanul, jelzésekre nem válaszolva, mélyen behatolt a szovjet légtérbe. Ráadásul korábban mögötte repült egy amerikai felderítőgép. A KAL drámája tovább növelte a háborús feszültséget.
És három héttel később nem voltunk távol a katasztrófától. A szovjet orbitális előrejelző rendszer amerikai interkontinentális rakéta indítását jelezte. Az ügyeletes, Petrov ezredes nem hitte el, komputerhibának tartotta, miután a szárazföldi rendszerek nem mutattak semmit. A kérdés mindig az volt, vajon a hamis jelzések kiválthatják-e az ellencsapást a nem létező első csapásra.
Petrov esete nem egyedi, 1979–80 fordulóján megesett ez Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadóval, akit katonai tanácsadója, Odom ezredes riasztott a dolgozószobájában éjjel 3-kor. Azt mondta, hogy 250 szovjet rakéta van úton. Brzezinski kivárt, ha az elnököt hívja, akkor vége. Újra csöngött a telefon, Odom volt. Tévedtünk, 2200 rakéta van úton. Mielőtt az elnököt hívta volna, Brzezinski meg üldögélt a szobájában, úgy döntött, nem szól a feleségének sem. Ez totális támadás, ha ez igaz, fél órán belül végünk. És akkor újra Odom hívta, hamis riasztás, valaki egy hadgyakorlat adataival táplálta a komputert.
Első csapás nem történt, Andropov meghalt, és a RYAN megszűnt 1984-ben. Akkor már Gorbacsov következett.
A nyilvánosságra hozott CIA-dokumentumokból megtudhatjuk, hogy 1983-ban mesterséges intelligenciaprogramot használva készítették fel a CIA embereit, hogy jól bírják az esetleges vallatásokat. A gépi vallató egy mikrokomputer volt, amely az Analiza mesterséges intelligenciaprogramot használta. Nem kevésbé figyelemre méltó, hogy a hírszerző szolgálatok csődjéről is találni új papírokat. Van valami érdekes? – kérdezte George Bush amerikai elnök 2001 szeptember 11-én reggel, floridai otthonában. Letette az újságot, amit olvasott, és a szokásos elnöki hírszerzési tájékoztatót tartó emberhez fordult. „Eseménytelen.” Ez volt a válasz. Ez volt Bush elnökségének legfontosabb napja. Már egy helyi iskolát látogatott, amikor a fülébe súgták, hogy mi történik New Yorkban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
