Ismét kommunikációs káosz van a kormányban – most a kilencosztályos általános iskola kapcsán. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter két hete dobott egy jókora követ az oktatás nyugodtnak egyébként sem nevezhető vizébe, amikor bejelentette: kormánydöntés született a kilenc évfolyamos általános iskoláról.

A hírt Palkovics László államtitkár is megerősítette, és hozzátette, hogy az első osztály és az óvoda közé beékelődő plusz egy év bevezetése a nagyon is közeli jövőben, 2019-ben várható. Viszont csütörtökön a kormány közeli Magyar Idők már arról írt, nincs egyetértés a kormányon belül az iskolaszerkezeti módosítás ügyében, ezért a bevezetés csak később várható, de az is elképzelhető, hogy teljesen visszavonják a tervet.

Vezető politikusaink viszont presztízsveszteségnek élik meg, ha egy ötlet mögül ki kell hátrálniuk. Még akkor is így van, ha éppen a szakma hangját hallják meg, amivel egyébként sem nyílt színen, sem zárt ajtók mögött nem hajlandók egyeztetni. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy valójában hely sincs a gyerekek elhelyezésére a sok helyen lepattant iskolákban, illetve az intézkedés évente legalább 70 milliárd forinttal dobná meg a közoktatás büdzséjét.

Így Rétvári Bence parlamenti államtitkár gondolt egyet, és egyszerűen letagadta, hogy konkrét dátumot emlegettek volna a bevezetés kapcsán.

„A köznevelési kerekasztal után lehet, hogy többen tippelgettek, mikor lehet döntés vagy bevezetés, de a kormány nem döntött, és a minisztériumnak sem volt célszáma” – mondott ellent egy füst alatt államtitkártársának és főnökének, a miniszternek. Azt is hozzátette, a kormány tulajdonképpen csak a „széles körű vita” indításához adott zöld lámpát, és még keresik a konzultáció módját. Azt viszont évek óta nem sikerült megtalálni. Addig is 2019-ben a „társadalmi vita” után jön az új Nemzeti Alaptanterv, legalábbis, ha nem gondolják magukat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!