Hiába robotol napi nyolc órát körülbelül egymillió munkavállaló, jövedelme a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított létminimumot sem éri el.

 
Dolgozói szegénység - illusztráció

A KSH szerint 87 ezer forint kell havonta a túléléshez. Az éhbérérért dolgozók mintegy felét az állam emberei adják. A közszféra mintegy 150 ezer alkalmazottja még 80 ezer forintot sem keres. Leginkább a szociális ágazatban dolgozókat fizeti „létminimum alatt” a kormány. Szintén az állam állja a bérét annak a több százezer közmunkásnak, akik havi 51 ezer forintért húzzák az igát – járandóságuk még a létminimumhoz szükséges summa kétharmadát sem éri el. A kis- és középvállalkozások sem „motiválják túl” alkalmazottaikat, majdnem félmillió embert minimálbérért dolgoztatnak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!