A nemzetgazdasági tárca költözése legalább egy évet késik, a Belügyminisztérium a működését félti

- Otthoni munkavégzésre kötelezhetik a kutatókat bútor és normális net hiányában – az MTA szerint minden rendben

- Tombol a káosz a Vár kormányzati megszállása körül, csak az biztos, hogy brutális pénzekbe kerül

 
MTA épülete - Fotó: Draskovics Ádám

Megbecsülni sem lehet, hogy végül mennyibe kerül a Vár kormányzati „bevétele”. Ám az biztos, hogy eddig is elképesztő összegeket költött a kabinet arra, hogy az egykori királyi székhelyre költözhessen a Nemzetgazdasági és a Belügyminisztérium. Mint a Magyar Közlöny december közepi számából kiderül: a 2018-as büdzsé 15 milliárd forintot különített el a székhelyváltásra.

A Nemzetgazdasági Minisztérium még idén kap 3,8 milliárdot a költözésre, illetve további 246 milliót a Magyar Nemzeti Levéltár kipakolására. A tervek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba, a volt pénzügyminisztérium épületébe költözik majd. Hivatalosan ott 2018 januárjától székel ott, ám forrásaink szerint jó, ha 2019-től, de a reális dátum a 2020. Azaz megeshet, egy választási vereség esetén, hogy a nemzetgazdasági tárca marad, ahol van. A késlekedés egyik oka, hogy a tervek szerint újradizájnolnák a minisztérium várbeli otthonának homlokzatát, illetve ráemelnének egy szintet, ez a mutatvány viszont időigényes.

A tárca semlegesen viszonyul a költözéshez, nem úgy a belügy: Pintér Sándor minden lehetséges fórumon ágál ellene. Minisztériuma ugyanis az egyik legnagyobb létszámú, és biztosan fennakadásokat okoz majd a hurcolkodás, a várbeli épületek pedig nem alkalmasak az elhelyezésükre. A Belügyminisztérium egyébként az Országház utca 28–32., illetve az Úri utca 49–51. szám alatti ingatlanegyüttesben lakik majd, valamikor 2017-ben cuccol át.

A probléma csak az, hogy az érintett épületekben jelenleg is működnek intézmények, költözésük pedig – az eredeti határidőkhöz képest – folyamatos csúszik.

A levéltár például június elején kezdett áttelepülni, de hamarosan le is kellett állnia, mert az új raktárban olyan rosszak voltak a körülmények, hogy az iratok súlyosan károsodhattak volna. A Szentháromság téri házban működik még a Magyarság Házát üzemeltető Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. irodáin kívül többek között a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, a Nemzeti Örökség Intézete, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Százak Tanácsa irodája is – abból a bizonyos 3,8 milliárdból kell a költözést és az új székhelyek kialakítását is megoldani.

Most az MTA Úri és Országház utcai ingatlanain van a sor, de ezek költözésével kapcsolatban is rengeteg a bizonytalanság. Az intézetek az MTA új Bölcsészetés Társadalomtudományi Kutatóházába (felépítéséhez a kormány 8 milliárdot biztosított), a Soroksári út mentén kapnak helyet.

A költözésben érintett kutatóktól úgy értesültünk: kedden volt a Bölcsészettudományi Központ intézeteinek a várbúcsúztató bulija az MTA Kongresszusi termében, ahol úgy tájékoztatták őket: 45 napon belül el kell hagyniuk a várat. „A napokban adják át hivatalosan az új helyet, de én, mint ahogy a kutatók egyike sem látta még az épületet belülről, legföljebb egy-két vezető” – mondta egyikük.

Emellett aggasztó hírek terjedtek elszúrt közbeszerzési pályázatról, ami miatt nincsenek bútorok – ezt azonban cáfolta az MTA kommunikációs főosztálya. Azt írta lapunknak, a jelenlegi bútorokat fogják átvinni az új helyre a „szükséges mértékben”, és a közbeszerzési eljárások eredményesen befejeződtek. Ennek ellenére a kutatók egy része úgy tudja: sokak számára otthoni munkavégzést rendelnek el egy időre.

Az MTA úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a kutatóknak 2017. január 31-ig kell elhagyniuk a várbeli irodáikat, az új épületet a kivitelező december 15-én átadta közösségi terekkel, kutatói feladatok elvégzésére kialakított laboratóriumokkal együtt. A költözés december 23-a után indulhat, a kutatók folyamatosan vehetik birtokba az új épületet. A nekünk nyilatkozó egyik dolgozó arról is hallott, hogy bizonyos technikai problémák miatt nem működik a szélessávú internet, ami miatt akár fél évet is csúszhat a költözés, de ezt az MTA szintén tagadta.

Az viszont biztos, hogy a költözésnek gyakorlatilag senki nem örül. A kutatók azért, mert el kell hagyniuk a patinás épületeket, a kormánytagok pedig működési káosztól tartanak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!