Költségvetési főfelügyelőt rendel ki a kormány több felsőoktatási intézményhez, azonnali hatállyal például a Szegedi Tudományegyetemhez, január 1-jétől pedig a Semmelweis és a Debreceni Egyetemhez is.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányhatározat szerint hasonló „ellenőrre” számíthat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Szent István, a Széchenyi István és a Kaposvári Egyetem, valamint a Magyar Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Művelődési Intézet, a Képzőművészeti Lektorátus, valamint a Pesti Magyar Színház. Január 1-jétől a Mátrai Gyógyintézethez, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézethez, a Balatonfüredi Állami Szívkórházhoz, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézethez, valamint a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz is felügyelő érkezik.
Egy (fő)felügyelőnek kinevezett kormánytisztviselő egyidejűleg több intézménynél is tevékenykedhet a „hatékonyabb felhasználás” jegyében. Erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kell gondoskodnia. A jogszabály szerint a költségvetési (fő)felügyelő megismerheti a közpénz felhasználásával összefüggő adatokat, véleményezheti a gazdálkodással kapcsolatos belső szabályzatokat, intézkedéseket és kifogással élhet nagy összegű kötelezettségvállalásokkal kapcsolatban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!